Elképzelem az utazót, ahogy az orosz pusztát átszelve éppen szembekerül egy napszemüveges marhával. A lába földbe gyökeredzik, dermedten bámul a jószágra, az viszont …. s az utazó csak akkor indul tovább vándorútján, amikor az állat ráun a szempárbajra s visszatér a legelészéshez. Neki nem jelent akkora szenzációt egy nézelődő, mint annak ő. Persze, hiszen a századforduló embere még nem botlott lépten-nyomon napszemüvegesekbe, emberben is ritka volt az ilyesmi.
S mennyit fejlődött az emberiség! Ma már nem kátránnyal védjük kedvenceink talpát, hanem egyenesen nekik gyártott kutya- és ki tudja még milyen cipőcskékkel. Gond nélkül vásárolhatunk kabátkát a görénynek, hócsizmát a macskának, mellényt a papagájnak, nem is beszélve a drágakövekkel kirakott – egyébként funkciótlan – nyakörvekről és egyéb díszekről. Hiszen – végre már! – az állatoknak is vannak jogaik, ők is kifejezhetik egyéniségüket, identitásukat, kijelölhetik helyüket a hierarchiában. S mennyivel elegánsabb, kulturáltabb és kényelmesebb ez, mint a kátrányos megoldás vagy a kezdetleges, emberriogató napszemüveg!
Szóval fejlődünk, fejlődgetünk. S hogy a kátrány meg a napszemüveg még az állatok védelméről szólt, azt már régesrég elfelejtettük.
