Huszadik század - történelem jelenidőben

A maga nemében szinte páratlan az a rettentő szerencsétlenség, mely augusztus 10-ikén este a párisi metorpolitain-vasúton történt. Este nyolcz óra tájban, a vasút vonalának egyik földalatti részén egy a Porte de la Nation felé igyekvő vonat a Boulevard Barbés közelében megakadt: valami hiba történt a mótorában.

A vonatot kiürítették s utána küldtek egy másik vonatot, a mely el akarta vontatni a legközelebbi kitérő-állomásra. Egyszerre, a mint az egymásba kapcsolt két vonat a Ménilmontant állomáshoz jutott, hatalmas robbanás hallatszott, az első mótor kék láng csapott ki s végignyaldosta az összes kocsikat, melyek rendkívűli gyorsasággal lángba borúltak.

A veszedelem oly váratlan és hirtelen jött, hogy a két vonat személyzete nem tehetett egyebet, mint hogy gyorsan elmeneküljön. Az igazi szerencsétlenség csak erre következett: a két égő vonat nyomában jött egy harmadik, a mely tele volt utasokkal, a mennyiben fölvette a két előbbinek kiszállított utasait is.

Ez a vonat ép akkor futott be a Ménilmontant állomás előtt levő Des Couronnes állomásba. Mielőtt az utasait ki lehetett volna szállítani, vagy mielőtt csak felvilágosíthatták volna őket a veszedelem nagyságáról, a Couronnes pályaudvart sűrű, fojtó gázokkal a pillanatban elszakadt a villamos vezeték is, a lámpák kialudtak. A szerencsétlenség csekély számú életben maradt szemtanúinak jelentése szerint írtózatos jelenet következett.

Az utasok menekülni igyekeztek, de csak kevesen találták meg az állomásból kivezető útat, a mely baloldalt volt. A többiek jobbfelé menekültek, a hol elzárta útjokat egy fal, a melyen nem volt kijárat. Hetven holttestnél többet találtak itt egy halomban; valamennyit a fojtó füst ölte meg.

A füst oly sűrű volt, hogy kívülről jó darabig be sem lehetett hatolni az alagútba; csak másnap reggelre tudták kihozni a holttesteket, melyek egy részét a morgue-ban, másik részét pedig a közeli Cité-kaszárnyába terítették ki. A Ménilmontant-állomásnál is, hol a tűz pusztított, találtak néhány holttestet a peronon és a jegyváltó-teremben. A két kigyúlad vonat tökéletesen elégett, nem maradt belőlük más, mint a kocsik vaskerekei s egyéb vas-alkatrészeinek félig elolvadt, össze-vissza görbült halmaza.

Borzalmasságban vetetik ez a szerencsétlenség azzal, a mely néhány évvel ezelőtt Párisban a jótékonysági bazár kigyuladásakor történt; a különbség azonban az hogy míg akkor az áldozatok úgyszolván mind az előkelő társaságból valók voltak, most majdnem csupa szegény munkásember pusztult el, a kik a gyárakból, műhelyekből siettek haza.

A métropolitain-vasútat kevés idővel az 1900-iki világkiállítás előtt kezdték építeni s első részét 1900 juliusában nyitották meg. Szoros értelemben városi vasút, a város szélén túl nem terjed s csupán személyeket szállít, podgyászt nem. A nagy vasutak pályaudvaraival nincs összeköttetésben; ezt szándékosan csinálták így, mert féltek, hogy különben a takarékos nép kivonúl a szomszéd községekbe lakni, a hol, a párisi vámhatáron kívül, olcsóbb az élet. Egyedüli czélja a métropolitain-vasútnak az, hogy a város belsejében lebonyolítsa a forgalmat, a külső részekből könnyen és gyorsan behozza a közönséget a város belsejébe. Erre inkább szükség volt, mert eddigelé a közútiforgalom nagyon is el volt hanyagolva s jóformán teljesen az omnibuszokra volt utalva a közönség.

Mikor a vasút terveit készítették, hálózatának alapvonalai egy nagy keresztet alkottak, melynek szárai a város szabálytalan körét éjszakról délre és nyugatról keletre átmetszik. Ebbe a keresztbe fut bele a terv szerint a mellékvonalak nagy száma. Ez idő szerint még csak két vonal van forgalomban : az egyik a Porte Maillottól a Porte de Dauphinetól a Place de la Nationig vezet. Az utóbbit, melyben a mostani szerencsétlenség történt, csak nemrég nyitották meg. Ez a vonal a Bois de Boulognenál kezdődik, a föld alatt vonúl a Victor Hugó-térig, az Avenue Victor Hugo alatt eljut a Place de l’Étoilera s így ér a föld alatt az éjszaki külső boulevardokig. A Place d’Anvens állomáson túl földfelettivé válik, tetszetős, karcsú oszlopoktól tartott vasviadukton át siet tovább, a vége felé ismét a föld alá bújva. Így van építve a vasút többi része is: hol a föld alatt, hol föld felett viaduktokon haladtak benne a villamos motorkocsiktól vont vonatok.

A métropolitain mindenütt csinnal és ízléssel van építve, elegáns külsejű kocsijai könnyedén siklanak tova, nagy élvezetet nyújtva a párisiaknak, a kiket az omnibuszok döczögése nem igen kényeztetett el. A hozzávaló villamos erőt a Porte de Vincennes melletti nagy telepen állítják elő, ugyanitt van a javítóműhely.

A Porte Maillittól a Porte de Vincennessig vezető vonal összesen 37 millió frankjába került Páris városának, a mely építtette; ez öszszegből következtetni lehet az egésznek az építési költségeire. A párisiak óriási nagy számban utaznak rajta, eddigelé, 1900 juliusa óta, mintegy kétszáz millió utast szállított. Egyaránt használják a szegény munkások és az előkelő világ ; amazok munkába vagy munkából haza siettek rajta, ezek előnyt adnak neki a saját kocsijuk felett is ha gyorsan kell a város belsejébe sietni, üzletekbe, látogatóba, vagy a színházból haza.

A földfeletti és földalatti állomások egyaránt egyszerűek, de csinosak. A földalatti állomások többnyire boltozatosak s fehér mázas cseréppel vannak borítva, melyekben a villamos lámpák fénye visszaverődik s a világítás annál szebben látszik. A falakat mindenütt színes falragaszok borítják. Az állomás közepén van az állomás főnökének a fülkéje a telefonnal és jelzőkészülékekkel.

Ez előtt lebeg a perron felett egy tábla a *Premiéres Classes* felírással, e tábla előtt állnak meg hajszálnyi pontossággal az első osztályú kocsik. Egy másik, a perron felett függő táblára az van írva, hogy merre megy a vonat, a lépcsőkön, a folyosókon és az állomásokon mindenütt ügyesen, könnyen észrevehető helyeken táblák vannak alkalmazva, a melyek mindenről tájékoztatják az utast, úgy hogy eltévedés, vagy téves vonatra kerülés úgyszólván ki van zárva. Csak két kocsiosztály van, az első, melyen 25 s a második, melyen 15 centime a menet ára; a jegyekkel át is lehet szállni. Az elhasznált jegyeket az utasok a kijáratoknál levő nagy szekrényekbe dobják be. Az alagutak is ki vannak világítva, úgy hogy egyes állomásokról igen szép látvány tárúl az ember elé.