A szovjet-arcvonalon folytatott téli háború rendkívül nagy nehézségeket okoz támadónak, védőnek egyaránt. A téli háborúban nemcsak ember küzd ember ellen, hanem mindenki küzd a közös ellenség: a tél ellen is! Mínusz harmincöt-negyven fok itt nem ritkaság! A hideg valóban a csontokig hatol, a gyakori hófúvás és a hóvihar igen erős próba alá veszi a csapatokat. Gyorsabb mozgás rendszerint csak sítalpakon lehetséges.

A téli védőállás hatalmas öv, amely több vonalból áll. Az ellenséghez legközelebb a támpontszerűleg kiépített táboriőrsök láncolata áll. Ezek a támpontok az ellenség főközlekedési vonalai mentén; rendszerint jó kilátóhelyen fekszenek. Főfeladatuk az ellenséges járőrözések meghiusítása, valamint nagyobb ellenséges támadásoknak idejekorán való jelentése. A főállás fészkeit mélyített lövészgödrök, lövészárkok alkotják. A hátrább fekvő óvóhelyekre rendszerint - jólrejtett - futóárkok vezetnek. Az óvóhelyek fából, esetleg hóból készített fedezékek, ahol a megszálló legénység pihen. A fedezékek fűthetők és - amennyire a körülmények engedik - kényelmesek is.

A nagy hideg különleges rendszabályokat ír elő az egyes emberek részére. Téli óvócikkek, meleg takarók, szőrmebélések, hósapkák csak úgy kellenek, mint különleges védelmi-rendszabályok a fagyás ellen. A szabadban tartózkodó őrökét rendszerint már félóránként váltani kell! Egyhelyben álldogálni nem lehet, hanem szüntelen mozgással kell elejét venni a megfagyásnak. A környezethez való alkalmazkodást a legfelsőbb ruhadarabként viselt, fehér színű „hólepel” segíti elő. Az ellenséges támadást bevezető jeleket - gyanús mozgolódást esetleg - erős motorzajt, járőrvállalkozásokat a táboriőrsök veszik észre. A riadóztatott főállás megszállja védőkörletét; a földi és légi felderítés alapján készenlétbe helyezkedik a tartalék.

A téli harcról érdekesen számol be egyik haditudósító írása: „Dereng. A védőállásban megindul az élet. Kibújnak a meleg takaró alól a katonák, a fűthető fedezékekből egymásután szaladnak ki a szabadlevegőre a „bátrabbak” reggeli hó-mosakodásra. Már osztják a forró rumosteát, jönnek befelé a felváltott őrök. Hatalmas prémes bundában, vastag kesztyűvel, fehér hóköpenyben olyanok, mint a gyermekmesék „mikulásai”. Csakhogy kicsit komolyabb feladatot végeztek: elől voltak a táboriőrsön. Jól kiépített állásokban a táboriőrsök vannak legközelebb az ellenséghez. Egy-egy útkereszteződésnél, erdőszegélyen épültek ezek az állások, messze a tulajdonképpeni védővonal előtt. Géppuskák, páncéltörőágyúk, aknavetők vannak egy támaszpont körül.

Éber őrszolgálat figyeli az ellenséget, szinte lehetetlen észrevétlenül megrohanni a védőállást. A végtelen hótábla szinte vakít, a katonák arcába millió tűszúrásként vágja szilánkjait a kemény szovjet-tél. Meredt szemmel figyelik az őrök az előterepet. Egyik kezük a töltött fegyver elsütőszerkezetén: egy nyomás és ezer halált szór az önműködő fegyver. Közelükben távbeszélőkészülék, a parancsnoknál rádió is. Időnként kattog a készülék – ellenőrző hívást adnak a főállásból, ahová többszörös vonal is vezet. - Minden rendben! – hangzik a válasz és éberen figyelnek tovább.

A főállásban nemcsak kényelmes téliszállások vannak, hatalmas védelmi rendszer az. A fegyverek töltötten néznek a lőirányba, az ellenség felé. Közelükben rengeteg lőszert halmoztak fel. Az egyes védelmi „fészkeket” futóárkok kötik össze a fedezékkel. Ezek szintén embernyi mélységű árkok, zeg-zugos vonalban építve. Rendszerint csak az őrszemek állanak kint a főállásban is; a legénység a fedezékekben - az „óvóhelyeken” - pihen. Levélírás, olvasás, rádióhallgatás, nótázás, beszélgetés űzi el az egyhangúságot.

A táboriőrs őrszeme gyanús mozgolódást vesz észre az egyik erdőparcella felől. Távcsőbe néz. Hegyes sisakjukról felismerhető szovjetkatonák körvonalai táncolnak a közelbe varázsolt képben! Az őrszem csak fejével int az ellenség felé, társa már a nehézgéppuska távcsövével fordul feléjük. A következő pillanatban felhangzónak a nehéz géppuska jellegzetes csattanásai és csak úgy porzik a hó a becsapódások nyomán. A táboriőrs parancsnoka már ott áll az őrszemek mellett és riadókészültségben várnak a többi fegyverek is. Megelevenedik a környék. Minden irányból szovjet-támadás bontakozik ki!  Távbeszélőn, rádión egyszerre megy a jelentés a főállásba. Riadó!

Minden fedezékben cseng a telefon, hátrább felüvölt egy sziréna, rohanó katonák tűnnek el a futóárkok bejárataiban: megszállják a védőállást. Éles dörrenésekkel lő a tüzérség! Egész hótölcsérek csapnak a magasba! A táboriőrs a roppant túlerő elől lépésről-lépésre vonul vissza. A támadók vérszemet kapnak és vaktában rohannak a főállás felé. Ott hidegvérű, elszánt férfiak vannak! Bevárják őket közelre, aztán pokoli tűzzel állítják meg őket! A tüzérségi tűz elreteszeli visszavonulás útját, pedig már sok bolsevista tekintget hátrafelé!

Most hatalmai dübörgéssel néhány szovjet-harckocsi tűnik fel; de a páncéltörőágyúk résen vannak! Pontosan célzott lövéseik során már hat vagy hét ellenséges harckocsi is ég! A védőállás csapatai ellentámadásra indulnak. A tüzérség a hátulról jövő tartalékot lövi, a gyalogság elszántan tör előre. A drótakadályok „kapuin” félelmetes erővel rohannak ki és az előbbi védők - támadókká válnak. A kiszerelhető fegyvereket kihozzák az állatokból és úgy folyik az ellenség üldözése. Tűzzel és – lábbal!

A méteres hóban sítalpas járőrök törnek előre, hogy bekerítsék a bolsevistákat. Bezárul a hurok - nincs menekvés az acélgyűrűből! Amíg a foglyok összeszedése tart, teljesen elszürkül az ég. Dermesztő szél süvít végig a véres hómezőkön, mindenki igyekszik vissza a fedezékbe. Csak az őrszemek maradnak kint, hogy megvívják külön csatájukat „Tél tábornokkal” is...”