Kállay Miklós miniszterelnök nagy beszéde

Budapest, május 30.
A politikai élet kimagaslóan nagy eseménye volt Kállay Miklós miniszterelnöknek szombat délutáni beszéde, amelyet a legalkalmasabb pillanatban mondott el. A háboru döntő szakaszába érkezett, szerte a világon mindenütt arról beszélnek és arról irnak, hogy mi lesz az egyes országok helyzete a háboru után, tehát a magyar nemzetnek is tudnia kell, hogy a jelenlegi helyzettel szemben hogyan állunk, mit tettünk eddig és mi lesz a teendőnk a jövőben.

A miniszterelnök a számadás mérlegét megállapitva arra az eredményre jutott, hogy ez a mérleg a nemzet szempontjából nyereséges és dicsőséges. Most is, mint mindig, teljesitettük legfőbb kötelességünket: hivek maradtunk a magyar becsülethez, önmagunkhoz, a nemzet érdekeihez és ugy, mint a történelem során annyiszor, szolgáltuk Európa javát. Nem volt soha és most sincs önző célunk ezzel, védelmi háborut folytattunk, tetteinket nem a gyűlölet irányitotta és senkitől egy talpalatnyi földet sem akartunk elvenni.

A miniszterelnök rámutatott arra, hogy a szerencse most sem szegődött mellénk, de azért harcoltunk a tulerővel szemben erőnk végső megfeszitésével. Nem a jelenlegi kormány alatt döntetett el - mondotta Kállay miniszterelnök -, hogy részveszünk az orosz hadjáratban, bár nem kétséges, hogy igy kellett dönteni s ha elhangzott a szövetséges hivó szava, azt követni kellett.

Rámutatott arra is a miniszterelnök, hogy merre és meddig mehet el a magyarság, miért és mennyit tud áldozni. A becsülettel lerótt áldozatokról szólva megmondotta azt is, hogy az áldozat nem öncél - a cél a nemzet érdekeinek szolgálata. De hozzátette ehhez azt is, hogy ezt sohasem tévesztette szem elől és csak olyan áldozatot vállal, amely arányban áll a nemzet erőivel.

Magyarország a rend és a törvényesség egyik szigete a világban – állapitotta meg a miniszterelnök. – Össze tudta egyeztetni a háboru és béke munkáját s amig künn a harctéren helytállt a szovjet tömegekkel szemben, itthon nyugodt termelő munka, a szociális gondoskodás és a fejlődés biztositása érdekében tett meg mindent. A mi harcaink első célja mindenkor a magyar nemzet életének biztositása volt. Csak igy teljesithetjük a jövőben is kötelességünket az európai eszme és a keresztény civilizáció szolgálatában – mondotta a miniszterelnök.

Az egész ország boldog megelégedéssel fogadta Kállay Miklósnak azokat a szavait, amikor becsületes magyar elhatározással kijelentette: Minden veszély közepette is töretlenül adjuk át utódainknak örökségünket, a magyar nemzetet és az ezeresztendős magyar államot.

A miniszterelnök hangsulyozta azt is, hogy szomszédainkkal békében és jó egyetértésben akarunk élni. A nemzetiségi kérdésben két elv az irányadó szempont: a kölcsönös jogtisztelet és az emberiesség. Nem mint politikus, hanem mint magyar ember beszélt a magyar Coriolánusokról, a sértődött lelkü és csalódott emigránsokról, ezekről a levitézlett gyászmagyarokról, akik ma is lelkendezve keresik Trianon rossz szellemének, Benesnek kegyeit.

A zsidókérdésről szólva, azt mondotta a miniszterelnök, hogy ezt a problémát meg kell majd oldani, de Magyarország most sem, mint történelme folyamán sohasem, nem fog keresztély kulturájával és lelkiségével össze nem egyeztethető kisérletet tenni és letérni arról a humánumról, amelyet történelme folyamán faji, felekezeti vonaton mindig gyakorolt. Ezt nemzeti multjának tisztelete sem engedi meg. Ezután megállapitotta, hogy ebben a kérdésben elfoglalt régebbi álláspontjával szemben semmi változást nem lát indokoltnak.

Beszéde végén a következőket mondotta:
- Amit hittem, azt ma már tudom: ez a nemzet, ez a nép megállja a helyét a ránk következő időkben és évszázadokban egyaránt. Megmaradunk, mert nemzetnek van vezére, aki mögött mint egy ember mögött áll mindenki ebben az országban. Soha a magyar nemzet még igy nem állott senki mellett, mint ma a Kormányzó Urunk mellett állt.