A történelem kulisszatitkaiból

A világtörténelemben szereplő császárok legtöbbje szerette a költekezést, de olyan nagyon kevés akadt, aki a takarékoskodásnak volt a híve. Ezek közé tartatott Titus Flavius Vespasianus római császár, aki Krisztus után 70-79-ig uralkodott. A császár mintaképe volt a jellemes, erkölcsös római polgárnak. Apja egyszerű vám- és adószedő volt és ezt a vagyongyűjtésre olyan könnyen felhasználható tisztséget annyi becsületességgel látta el, hogy az ázsiai városok elismerésük jeléül szobrot emeltek neki is erre ezt a feliratot helyezték: „A becsületes vámszedőnek”. Apja jó nevelést adott Titus Flavius Vespasianusnak, aki trónralépése előtt Britanniában katonáskodott, majd Afrikában volt kormányzó, végül Szíriába került. Éppen Jeruzsálem alatt táborozott seregével, amikor értesült a Rómában tomboló szörnyű polgárháborúról.

Ebben az időben Vitellius ült a trónon. Rideg és kegyetlen uralkodó volt, sok tekintetben még Nerón, a keresztényüldöző zsarnokon is túltett. A kegyetlenkedésen kívül minden idejét evéssel, ivással töltötte. Állandóan a roskadásig telt asztalok mellett dőzsölt. Inyenckedéséről érdekes adatokat jegyeztek fel. Egy lakoma alatt kétezer különféle ízű halat, kétezer ritka szárnyast, teméntelen fácán- és pávaagyat, madárnyelvet adatott fel és addig evett, amíg csak mozogni bírt. A hihetetlen falánkságáról híres császár természetesen nagyon elhízott, inkább szörnynek tűnt, mint embernek. A légiók fellázadtak a zsarnok Vitellius ellen és Titus Flavius Vespasianust kiáltották ki császárrá.

A fellázadt katonák és a császár hadai szörnyű vérfürdőt rendezlek. A római polgárok rettenetes napokat éltek át: rablás, lopás, gyilkosság, gyujtogatás, bujtogatás egymást érték. Vitellius kétségbeestében a néphez is a katonasághoz fordult segítségért. Feleletül a nagybendőjű császárt elhurcolták rejtekhelyéről, kezét hátrakötötték, álla alá pedig éles kardot helyeztek, hogy a fejét kénytelen legyen magasan hordani. Az elhízott Vitellius pokoli kínokat állt ki, a városon végigsétáltatták, végül a Tiberisbe vetették. Ilyen volt Róma állapota, amikor Vespasianus elfoglalta a császári trónt. A nép elégedett volt talpig becsületes katona-császárával - csupán egy tulajdonságát nem szerettek. Vespasianus nagyon takarékos volt, szerette a pénzt összegyűjteni, de – becsületére mondjuk - nem a saját dőzsölésre, hanem Róma és a római nép céljaira fordította.

A megtakarított összegeket különböző épületek és intézmények létesítésére használta fel. A puritán természetű fejedelmet nagyon szerették, de a fukarságig menő takarékosságát nem szívlelték. Egy alkalommal több város küldöttsége jelentkezett Vespasianus császárnál. Közölték vele, hogy nagyobb költség árán szobrot fognak a tiszteletére emelni. Vespasianus ahelyett, hogy örült volna a megtiszteltetésnek, így szólt a küldöttséghez: „A pénzt mindjárt ide is adhatjátok és ezzel a szobor alapja készen is van”. A küldöttség nagy zavarban volt, de mit tehetett egyebet, engedelmeskedett a császár óhajának.

Vespasianus alatt a római császárság úgy területben, mint gazdagságban gyarapodott. A polgárok megvagyonosodtak, de sokan visszakívánták a régi köztársaságkorabeli szabadabb időket. Ezek ellen a császár a legszigorúbban járt el. A birodalom fővárosa megszépült. Hatalmas paloták emelkedtek a romok helyén, a belső rend megszilárdult, de nem annyira, hogy ne szőttek volna összeesküvést a császár ellen. Ennek az összeesküvésnek Caccina Allenus volt a vezetője.

Amikor a császár hű emberei útján értesült a tervről, lakomát rendezett a merénylő tiszteletére, mintha mitsem tudna szándékairól. A legnyájasabb szavakkal fogadta, majd a lakoma végén, amikor Caccina távozni akart, lelkiismeretfurdalás nélkül leszúratta katonáival. Semsokára betegeskedni kezdett ő is. Amikor közeledni érezte halálát, maga köré hívatta hozzátartozóit és arra kérte, hogy támogassák kétoldalt, mert állva akar meghalni. - Császárnak állva illik meghalnia – mondotta. Néhány pillanat mulva lehanyatlott és kiadta lelkét.