Írta és a Balkán Bizottságban előadta: dr. Judik József, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója

A magyar tőke balkáni szerepének történetében két korszakot különböztetünk meg.
Az első a 80-as évek elejétől az első világháború végéig terjed. Ez az időszak a magyar tőke balkáni térfoglalásának kora, amelyet lendületes pénzügyi fejlődés jellemez. A második időszakra Trianon szelleme nyomja rá bélyegét, elveszítjük eddigi magyar tőkeérdekeltségeinket, ugyanakkor azonban az utódállamokban új magyar érdekeltségek keletkeznek annak következtében, hogy a területváltozásokkal kapcsolatban magyarországi tulajdonban levő vállaltok idegen impérium alá kerülnek.

Az első időszakot illetően érdekes kérdés az, hogy a magyar tőke hogyan tudott a Balkánon olyan fontos pozíciókat elfoglalni.
A válasz az, hogy a Balkánon való letelepedésnek, az ottani sikeres működésnek sokkal lényegesebb előfeltétele volt a helyi viszonyok ismerete és az azokhoz alkalmazkodni tudás, mint a tőke birtoka. A nyugateurópai tőke a helyismeret és az alkalmazkodni tudás hiánya miatt sok kellemetlen tapasztalatra tett szert, ezzel szemben a szerényebb keretek között mozgó, azonban a helyi viszonyokat jól ismerő magyar tőke jól megállta helyét.

A balkáni üzleti lehetőségek intenzívebb kihasználása érdekében néhány magyar pénzintézet igyekezett érdekeltségvállalás, vagy fiókintézet felállítása útján a Balkánon letelepedni. Különösen a Kereskedelmi Bank helyezett nagy súlyt a Balkánon való letelepedésre: a Banknak az első világháború előtt érdekeltségei voltak Romániában, Szerbiában, Boszniában, Bulgáriában és Törökországban. A Kereskedelmi Bank ezzel a letelepedési tevékenységével bizonyos fokig úttörő munkát végzett, mert a 80-as években a balkáni országokban alig volt még számottevő bank. Később kezdte meg a Balkánon való tevékenységét az 1890-ben létesült Magyar Bank és Kereskedelmi Rt., amelynek a Balkán minden jelentősebb kereskedelmi városában fiókjai, kommanditjai vagy offiliációi voltak.

A magyar bankok balkáni leányintézetei nemcsak jól jövedelmező üzleti vállalkozások voltak, hanem szoros kapcsolatokat teremtettek a balkáni országok gazdasági életével, ami az anyaintézet számára új üzleti lehetőségeket, új ügyfeleket, új forgalmat jelentett. E kapcsolatoknak nagy szerepük volt abban, hogy pénzintézeteink a nyugati tőke és a Balkán között fontos közvetítő szerephez jutottak. A magyar pénzintézetek leányvállalatainak működését előnyösen érezték az érdekelt balkáni országok is, mert az ezek által nyujtott hitelek fontos szerepet játszottak a balkáni országok gazdasági szervezetének kifejlődésében.

Pénzintézeteink balkáni leányvállalataikkal együtt résztvettek számos ipari és egyéb vállalat létrehozásában is, különösen Romániában.
Nagy szerepet játszottak pénzintézeteink a Balkán hosszúlejáratú tőkeszükségletének kielégítésében is, annak dacára, hogy itt szerepük elsősorban a közvetítés volt. Jelentékeny részük volt továbbá a Balkánnal való kereskedelmi kapcsolatok kiépítésében. Ez utóbbi téren a Magyar Bank és Kereskedelmi Rt. játszotta a legfontosabb szerepet, amelynek hivatása éppen a Magyarország és a Kelet közötti kereskedelem előmozdítása volt. Ez a bank kezében tartotta a balkáni kereskedelem több fontos ágát, vezérképviselete volt a Sójövedéknek és a MÁV-gépgyárnak.

Az első világháború befejezésével ez a szép fejlődést mutató korszak véget ért.
A trianoni békeszerződés rendelkezései, a Magyarországot körülvevő ellenséges atmoszféra és Magyarország pénzügyi és gazdasági legyengülése a balkáni érdekeltségek feladását vonta maga után. A volt ellenséges országokban a magyar vagyonokat már a háború alatt lefoglalták, a háború után pedig a békeszerződés rendelkezései alapján kényszereladás utján értékesítették. Magyarország egyes részeinek elszakítása után az elcsatolt országrészeken a trianoni Magyarországnak jelentékeny tőkeérdekeltségei idegen impérium alá kerültek, ilyen módon tehát a volt magyar vállalatokból balkáni tőkeérdekeltségek lettek. Ezeknek az utódállamok ellenséges magatartása miatt nagy nehézségekkel kellett megküzdeniök és az idők során egy részük idegen kézbe került. A legutóbbi években történt területvisszacsatolások során e régi magyar vállalatok egy része ismét visszakerült hozzánk.

Érdekes jelenség, hogy a mostoha viszonyok dacára egészen szűk keretben, ebben az időben is keletkeztek új magyar érdekeltségek, úgy Romániában, mint Jugoszláviában, ezek jelentősége azonban messze alatta marad a két világháború között megszűnt magyar érdekeltségeknek.

A balkáni országokban jelenleg fennálló magyar érdekeltségek a két világháború között történt csökkenés ellenére még mindig jelentősek. Érdekeltségeink legnagyobb része a délerdélyi és horvátországi bánya- és iparvállalatokra esik.

Jelenlegi balkáni érdekeltségeink szerepe és helyzete lényegesen más, mint a régi volt.
Az 1941 előtt keletkezett érdekeltségek a barátság jegyében szépen fejlődő kapcsolatok voltak. Ma az esetek nagyobb részében, különösen Romániában, defenzív pozícióban vagyunk, ami sok kitartást és áldozatot követel és azt vonja maga után, hogy az érdekeltségek gazdaságfejlesztő hatása hazánkban is, a balkáni országokban is csk korlátozottan érvényesülhet.

Ha a jelenből a jövő felé tekintünk, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy nem volna helyes a jövő feladatait kizárólag abban látni, hogy balkáni érdekeltségeink fennmaradását és megtartását biztosítsuk. Remélnünk kell, hogy ez a túlzott nacionalizmus és gazdasági elzárkózás, amely a Balkánnal való kapcsolataink fejlődését az első világháború óta annyira megnehezítette, enyhülni fog és ezért fel kell készülnünk azokra a feladatokra, amelyek szabadabb forgalom és békésebb atmoszféra esetén adódnak.

A feladatok áttekintése során szem előtt kell tartanunk, hogy a tőkekivitel a háború után éppen úgy nem lehet öncél, mint ahogy 1914 előtt nem volt az, mert tőkefeleslegeink nyilvánvalóan a háború után sem lesznek. Ezért olyan pénzügyi kapcsolatok kiépítésére kell törekednünk, amelyek a belföldi tőkével szemben lehetőleg kevés igényt támasztanak, viszont gazdasági és üzleti effektusuk viszonylag nagy.

A kérdést, indokolt-e pénzintézeteinknek ujból megtelepedni a Balkánon, erősen meg kell gondolnunk.
Ma már jelentős pénzintézetek vannak a Balkánon, amelyek mellett komoly szerephez csak nagyobb tőkeerővel tudnánk jutni. Elhibázott dolog volna az is, ha balkáni kapcsolataink kiépítése a magyar gazdasági imperializmus köntösében akarna jelentkezni. Nem kívánatos, hogy az ottani bankok a magyar pénzintézetekben ellenséget lássanak, ellenkezőleg, arra kell törekednünk, hogy segítőtársakat lássanak bennünk.

Iparvállalatok letelepedése egyes esetekben indokolt lehet.
Aránylag nem nagy tőkebefektetést kíván és exportunknak nagy szolgálatot tehet telepek, szerelőműhelyek és esetleg a gyártás utolsó fázisát ellátó kisebb gyártelepek felállítása, aminőkkel a Ganz, a MÁVAG és a Hoffher és Schrantz ma is rendelkeznek a Balkánon. Indokolt lehet egyes esetekben a túlnagy kapacitást elért magyar vállalatok kapacitásfeleslegének a Balkánra való áttelepítése és indokolt lehet érdekeltségeket vállalni olyan ipari vagy bányászati vállalatokban, amelyek termékeire nekünk is szükségünk van.

A jövőben is nagy lehetőségek rejlenek pénzintézeteink számára a Nyugat és a Balkán közötti pénzügyi közvetítésben, valamint a Balkánnal való kereskedelem segítésében.

A Balkánnal való pénzügyi kapcsolatok kiépítése során figyelemmel kell lenni arra is, hogy a távolabbi országokkal, különösen Törökországgal, kapcsolataink nagyon gyérek, pedig a kevésbé feltárt Törökországban, amelyhez baráti kapcsolatok fűznek, több üzleti lehetőség adódhatik, mint a szomszédos országokban.

A magyar tőke balkáni szerepét tehát nem tekinthetjük lezártnak.
A háború után a magyar tőke számára a Balkán felől komoly és szép feladatok adódhatnak. Helyénvaló és szükséges, hogy ezekkel a feladatokkal már most, még a háború folyamán foglalkozzunk.