Közeledik a segítség! Az óceán fölött portyázó német mentőrepülőgép észrevette a tengeren, gumicsónakon hányódó angol pilótákat és dübörgő motorokkal segítségére siet a bajba jutott
ellenségnek.


Egy szürke, ködös napon, viharos tengeren, torpedótalálattól, aknától elsüllyed egy hajó, vagy tengerbe zuhan egy lelőtt repülőgép. Személyzetéből néhányan, akiknek kedvezett a szerencse, életbenmaradtak és most lélekvésztőkön hányódtak a toronymagasan csapkodó hullámok között. Körülöttük, százkilométerekre, hajónak, szárazföldnek se híre, se hamva. S ha lenne is csak isteni kegyelem vezérelhetné közelükbe, mert az apró csónakot a háborgó tengeren, hajó fedélzetéről megpillantani szinte lehetetlen. Éjtszaka még rosszabb a helyzet, hiszen a látási viszonyok akkor még kedvezőtlenebbek és erős fényszórók segítsége mellett is kevés az esélye annak, hogy a szerencsétleneket véletlenül észrevehessék. Ott vergődhetnek reményükvesztetten, magukra hagyatva, amíg valami nagy hullám meg nem könyörül rajtuk és mindenestől bele nem fordítja őket nedves sírjukba.

De íme, valamelyik távoli támaszpontról vagy egy hajó fedélzetéről fellebben egy gépmadár! Vöröskereszt díszlik rajta; már messziről jelzi, hogy nem pusztítani indul, hanem felkutatni és megmenteni veszendő emberéleteket. Erre pedig sokkal alkalmasabb a hajónál, mert a repülőgép a magasból messzebbre lát, nagyobb területet járhat be és gyorsabban éri el a veszély színhelyét a legfürgébb gőzösnél. Hanem azért persze a mentő-repülőgép munkája sem éppenséggel könnyű. A fő nehézségek egyike: hogyan lehet olyan kisméretű tárgyat, mint a mentőcsónak, fellelni az örökké hullámzó, határtalan tengerfelületen?

Kalandos regényekben fehérnemű foszlányokból rögtönzött zászlóval vagy égő máglyával igyekeznek a hajótöröttek jeleket adni. Ez a valóságban is előfordul, korszerű technikának hatékonyabb jelzőeszközei vannak. Igaz: minden azon múlik, mit tudtak ezekből a hajótöröttek csónakjukba átmenteni. Vannak például bizonyos festékanyagok, amelyek erősen színezik a vizet. Elég, ha belőlük a csónak mellett keveset a tengerbe dobnak: hamarosan mindinkább terjedő, élénkszínű folt támad, amelyet nagy magasságból is könnyű felismerni. A hullámjárás, a szél sem tudja a foltot egykönnyen eloszlatni és az sokáig mutatja a csónak helyét. Éjtszaka időközönként feleregetett színes rakéták tudósítanak az áldozatok hollétéről. Ha történetesen – ritka eset! - fényszórójuk vagy éppenséggel rádió-adókészülékük van, azzal SOS-jeleket bocsáthatnak ki s akkor hamarosan rájuk találhatnak a mentők. Erre azonban nemigen lehet számítani. Legtöbbször bizony puszta életüknél aligha vihetnek többet magukkal lélekvesztőjükben a tengeri vagy tengerfeletti csata áldozatai.

A mentő-repülőgép tehát többnyire önmagára van utalva a hányódó hajótöröttek felkutatásában. Nem segítheti benne egyéb, mint a rajta utazó személyzet éles szeme és jó távcsöve. Több gép száll fel egyszerre és meghatározott terv szerint, különböző irányokba tartva, rendszeresen pásztázzák be a tengert. Szinte tűvé tesznek minden négyzetmétert, mert jóltudják, hogy a legkisebb figyelmetlenség is szerencsétlen emberek életébe kerülhet. Egymás között rádión érintkeznek, hogy szükség esetén egymás segítségére siethessenek.

És most az egyik portyázó gépmadár a magasból megpillantja a himbálódzó lélekvesztőt. Ellenség - állapítja meg a pilóta, - de mindegy; emberek; segítenünk kell rajtuk! Azok odalenn is felfigyeltek a motorzúgásra. Ki tudja, talán már napok óta vergődtek a haragvó tengeren, élet-halál között, kiszolgáltatva az elemek dühének. Talán már végkép le is mondtak arról, hogy valaha is megmenekülhetnek. És most ott búg, dübörög fölöttük a vöröskeresztes repülőgép. Ellenség, látják már ők is. De azt is látják, hogy az ő megmentésükre siet. Motorainak félelmes mennydörgése túlharsogja a hullámok zúgását és úgy hangzik fülükbe, mint a szabadulás, az új élet himnusza!

Hanem most alább bocsátkozik a gép. Lármája halkul, a gépmadár kecses siklással közeledik a víztükörhöz. Most kell a szárnyas-mentőknek a másik főnehézséggel szembenézniük: a leszállással. Sima tengeren, vagy jól védett kikötőkben nem okoz ez semmi gondot. De ha viharos az óceán, nem könnyű leszállni. Igaz, hogy a mai vízirepülőgépek már nagyon tengerállók. Vihar legyen a talpán, amelyik komolyan árthat nekik. Mégis: a pilóta minden ügyességére és lélekjelenlétére van szükség, hogy a szélrohamok fel ne billentsék a csendesen alálebegő járóművet és hogy odalenn, a vízen, az egymás hegyén-hátán torlódó hullámgörgetegek el ne kapják valamelyik szárnyát, el ne törjék, fel ne borítsák!

Az igazi munka azonban csak a vízreszállás után kezdődik: megközelíteni és a fedélzetre emelni a hajótörötteket! Viharos tengeren körülményes feladat ez is, mert ügyelni kell, hogy a csónakot a hullámok ne vágják a gép törzséhez, a bennülök pedig ne sodródjanak a vízbe. Lassan, óvatosan manőverezve közeledik a légjáró a kis csónak felé, miközben megfigyelője karjelzéssel vagy hangöblösítőn (megafonon) át utasítja a csónakbelieket, hogyan viselkedjenek és mit tegyenek a mentőmunka megkönnyítése érdekében.

Végre - itt a döntő pillanat! A hajótöröttek elkapják a gépről ledobott kötelet s a csónak a nagy fémtesthez simul. Erős karok már emelik is az agyoncsigázott, elgémberedett, félig holt embereket a repülőgép belsejébe. A meleg fülkében jó forró italt töltenek beléjük, kekszet, csokoládét, konzervlevest, az első táplálékot hosszú napok óta! Azalatt a legénység a csónakot is kihalássza, kivált ha gumiból van. Kern megvetendő hadizsákmány ez sem, a mostani nyersanyagszűkös világban!

Aztán megdörrennek a motorok és a gép bőgve iramodik neki a hullámoknak, hogy felszálljon. Néhány pillanat múlva már teljes gázzal vágtat hazafelé. Fedélzetén pedig a megmentettek nem is gondolnak rá, hogy tulajdonképpen - hadifoglyok. Olyan gondos és előzékeny bánásmódban részesülnek, akár otthon. A rádiós még útközben jelentést küld haza a sikeres mentővállalkozásról. Közli az elfogottak létszámát és egészségi állapotát. S ha szüksége mutatkoznék: orvosi készültséget kér. Akkor pedig, leszállás után, már mentőautó várja a foglyokat; a hadikórházban pedig puhára vetett; - hófehér ágyak és szakszerű kezelés.

A legnagyobb és legjobban megszervezett tengeri repülő-mentőszolgálatot a németek tartják fenn. Hatalmas, többmotoros vizigépeik állandóan készek arra, hogy útra keljenek és felkutassák a tengert hajótöröttek vagy vízbeesett repülők után. Az ellenséget épúgy megmentik, mint a barátot ugyanúgy gondoskodnak is róla. Ezek a német vöröskeresztes-gépek különleges, tengerálló járóművek, hatalmas erejű motorokkal, hogy szükség esetén nagyobbszámú hajótöröttet is felvehessenek s gyorsan és nagy távolságra repülhessenek. Személyzetük kiképzést nyert az elsősegély nyújtásában ; orvosi felszerelést is visznek magukkal, úgyhogy a megmentettek még a fedélzeten ápolásban részesülnek.

E gépek egész szerkezete és berendezése is alkalmazkodik a különleges feladathoz. Jól szellőzött, nyugágyakkal ellátott, tágas fülke szolgál a betegek elhelyezésére. Szükség esetén rögtönzött műtétet is végre lehet rajtuk hajtani. Pompás rádiófelszerelésük lehetővé teszi, hogy a parttól sokszáz kilométernyi távolságból is részletes jelentést küldjenek haza a hadikórházba és így minden előkészítve várja a megmentett betegeket vagy sebesülteket. Biztosak, viharállók ezek a gépek, minden porcikájuk a nemes célt szolgálja. Életet menteni, még ha ellenség életét is. Ugy, mint ahogy a szeretet krisztusi törvénye parancsolja!...


Még a csónakot is kimentik a vízből, miután a két ellenséges repülőt biztonságba helyezték.
Nem sokkal később megdördülnek a motorok és a vöröskeresztes gép teljes gázzal vágtat hazafelé.