Uj szállókultúrát!

A magyar városok idegenforgalmi problémáihoz sokan hozzászólnak, anélkül, hogy tapasztalat vagy képzettség feljogosítaná erre az illetőket. Idestova azonban szinte szokássá vált, hogy a közlekedéshez, az idegenforgalomhoz, sőt az ipar legkülönbözőbb szakproblémáihoz is a leghangosabban, a legagresszivebb formában azok szólnak hozzá, akiket legfeljebb a „tényektől és az ismeretektől független” lendület késztethet erre.

Üdítő oázis a sivatagban dr. Markos Bélának,
a székesfővárosi idegenforgalmi hivatal vezetőjének cikke, amely városaink idegenforgalmi problémáit tudományos és gyakorlati szempontból tárgyalja. Külön is érdeklődésre tarthat számot az, amit a szállodakérdésről ír.

Az idegenforgalomhoz elsősorban jó szálloda kell.

„Szállodát – írja – ne építsünk se lokálpatrióta elfogultságból vagy lelkesedésből, se regionális vagy országos politikai indokból, hanem kizárólag komoly üzleti célból, pontos gazdasági számítások alapján. Vidéki városaink egy részére a háború után még e szigorú szempontok szem előtt tartása mellett is a szállodaépítési, szállodatatarozási és belső szállodai üzemviteli kérdések megoldásának egész tekintélyes sora vár.”

Igaza van Markos Bélának,
annál is inkább, mert a szálló valójában mintegy tükörképe a városnak, fotográfiája a város kultúrszínvonalának. A szálló belépőjegy, amellyel a város, az üdülőhely jelentkezik az idegenforgalom nagy távlataiban és a szállóval indul el minden néven nevezendő városnak, fürdőhelynek az idegenforgalmi karrierje.

Ma már túlvagyunk azokon a kicsinyes behatároltságokon,
amelyekbe annakidején be akarták szorítani az idegenforgalmat, mint a fürdőzés, esetleg a gyógyulás keresésének részletproblémáját. Az idegenforgalomnak vannak rendkívül fontos gazdasági vonatkozásai. Az idegenforgalom épít, kultúrát teremt, igényeket ébreszt és elégít ki. Szálló nélkül azonban nincs idegenforgalom. Ezúttal nem alkalmas az idő és a körülmény arra, hogy fővárosunk szállóiról részletesebben kifejtsük a véleményünket. Mindenesetre vannak szállók, amelyeknek a vezetésében tapasztalható az európai szállókultúra. Viszont ott, ahol félművelt üzletemberek erőfeszítései jelentkeznek szaktudás, külföldi szállókultúra és közönségismeret teljes hijjával – majd a háború után kialakuló egészséges verseny mondja ki a döntő ítéletet.

Városainknak pedig tudomásul kell venniök,
hogy egy-egy vidéki város politikai súlyának, gazdasági érvényesülésének valósággal kulcspontja a szálló. Ha a szálló modern, kényelmes, az európai igényeknek megfelelő, – anélkül, hogy bármiféle fényűzés keretezné – akkor az utas a városról ugyanezt a véleményt formálja meg és mint korszerű, európai színvonalú, fejlődésre alkalmas közületet könyveli el magának, akár üzletről, politikai kérdésről, közlekedési vonatkozásról, magángazdasági tervekről lett légyen szó.

A háború nem jogcím arra, hogy elaludjunk Csipkerózsika módjára:
figyeljünk és tanuljunk, hogy amikor lehet, tudjunk is alkotni.