Amikor 1939 őszén a danzigi korridor miatt kipattant az ellenségeskedés Németország és Lengyelország között, talán nem merte volna senki sem gondolni, hogy nem is egészen két évre rá, az első összecsapás a német-lengyel határon a második világháborúvá fog fejlődni. Azóta nemcsak a harcok folynak a hadviselő felek között egyre fokozódó hevességgel, hanem a harctér nagysága is napról-napra nagyobb lett, amíg egyszercsak a küzdelem az egész földfelületre kiterjedt.
Nemcsak az európai kontinensen, az óceánokon, a Jeges-tengeren, a dzsangalokban folynak már a harcok, hanem a sivatagi homokon is megszólaltak már a fegyverek. A líbiai homoktengerben, az oroszlánok igazi hazájában és az oázisokban nem karavánok, hanem harci repülő-árnyékában, a homokon a harckocsik hernyóláncának gépek pihennek a pálmafák nyomai mély barázdákat szántanak és a sivatagban trópusi sisakos katonák őrködnek.
A sivatagban egészen más időjárási és éghajlati viszonyok uralkodnak, mint más hadiszíntereken. Európában, amelyek majdnem kivétel nélkül a mérsékelt égövi zónába esnek. A sivatagi vidékeken az évi átlagos közepes hőmérséklet +20 fok Celsius, ami annyit jelent, hogy egy-egy melegebb napon délben a hőmérő néha felmegy 60 fok Celsiusra is. Elsősorban ez az oka annak, hogy a sivatagban egészen másképpen és egészen más harceszközökkel vívják a harcot, mint a hűvösebb, kellemesebb éghajlatú európai harctereken.
A hőség elfárasztja a katonát
Nagyon gyakran saját magunkon is megfigyelhetjük, hogy egy-egy melegebb júliusi napon, amikor a hőmérő legfeljebb 35 fok Celsius hőmérsékletet mutat - a melegtől milyen hamar kifáradunk a munkában. A hőség lustává teszi az embert, nemcsak testileg, hanem szellemileg is, mert a melegben még gondolkodni is nehezebb. Képzeljük el, mit jelent akkor: 40-60 fokos hőségben egész napon át harcolni, menetelni a tűző napon, a forró homokon, ahol száz kilométerekre nincsen egyetlen árnyékot nyújtó fa vagy bokor sem.
Akik ilyenkor a kánikulában a hőség elől a kellemes fürdővízbe menekülünk, nem tudjuk értékelni, micsoda óriási teljesítményt jeleni a sivatagban harcolni naphosszat, sokszor csak egy-egy korty víz és néhány falat kenyér mellett. A nyári időszakban, amikor a sivatagban - különösen délben - még a napon való tartózkodás is veszélyes - nem is szoktak háborút viselni. Éppen ezért lepte meg Rommel néhány hónappal ezelőtt az angolokat, mert a legnagyobb líbiai nyárba támadott bele. Ehhez azonban nemcsak különösen erős, szívós katonákra, hanem különleges felszerelésre és harceszközökre is szüksége volt.
A sivatagi katonáról sohasem hiányozhatik a trópusi parafasisak, amely a tűző nap sugarai ellen nagyon jó védelmet nyujt. A sivatagi katona felszerelése is természetesen a legkönnyebb és legszellősebb. Ruhákként csak a szellős lenvászonból készült anyagokat lehet felhasználni. A sivatagi katona jóformán nem visz más felszerelést, mint a fegyverét, lőszerét, vizet és élelmet; a többi felszerelést gépkocsin szállítják utána, hogy ezáltal is megkönnyítsék munkáját a nagy melegben.
A sivatagban különösen kibírhatatlan a helyzet a harckocsikban, mert tudjuk, hogy a páncélzat olyan melegre felmelegszik a napon, hogy a tojást kényelmesen meg lehet rajta sütni. Képzeljük el, micsoda forróság lehet ilyen harckocsi belsejében, ahol az aránylag kis térben három-négy ember van összezsúfolva. A németek azonban úgy segítettek a dolgon, hogy mint valami jégszekrényt, úgy hűtötték a nyári líbiai előnyomulás alatt a harckocsikat. Ezekkel a hűtött harckocsikkal tudott csak Rommel naphosszat előnyomulni és tudta a visszavonuló angolokat üldözni. A hőség elsősorban a gépeket és a gumikat teszi tönkre.
(folyt. köv.)
