Ultrahangokban fog az emberiség feloldódni - Tizenhat milliárd és múlva lesz vége a világnak.

Évszázadok óta foglalkoztatja a tudósok képzeletét a probléma: mikor lesz vége a világnak, amikor is minden energia elfogy, a Föld kihűl s megszűnik rajta minden szerves élet. Boltzmann tanár, a világhírű német fizikus, ötven esztendővel ezelőtt foglalta először törvénybe a termodinamika e tételét: megállapította, hogy egyszer minden energia elfogy, a világot eléri a „hőhalál”, a legborzalmasabb vég, amikor csak hideg, halott kövek maradnak, sőt azok sem bizonyosan, mert az energia elfogyásával lassan eltűnik az anyag is. A tényt, hogy anyag és energia egyenes arányban fogynak, a csillagászok már régen megállapították; kiszámították, hogy amíg a vörös óriáscsillagból törpe csillag lesz, elveszti anyagtömegének kilencven százalékát, viszont egyelőre még a légmindenség titka az, hogy hová tűnik az anyag?

Boltzmann professzornak pár esztendővel ezelőtt elhunyt világhírű tanítványa és kutatásainak követője, a Nobel-díjas német asztrokémikus, Walter Nernst tanár, „az anyagok eltűnéséről és a hőhalálról” felállított elmélet zseniális megalkotója, körülbelül a következő formában jósolta meg a világ végét: A világ vége azért következik be, mert az energiafogyasztás egyre nő, az anyag viszont evvel egyenes arányban fokozatosan csökken s a meleggel együtt egy napon elfogy az egész. Ma már csak az a kérdés: mikor és milyen körülmények között?

Ahhoz, hogy valakinek és valaminek valószínű élettartamát megjósolhassuk, mindenekelőtt tudnunk kell, mennyi idős. A Nap és a Föld korára vonatkozólag hosszú időkön keresztül a legkülönbözőbb felfogások uralkodtak. A mult század asztrokémikusai kiszámították, hogy amennyiben a Nap mindég olyan erősen sütött, mint ma, akkor legalább 20 millió év óta árasztja jótékony sugarait a Földre. Eszerint tehát a Nap ennyi idős, a Föld valamivel több. Ezt a feltevést a század elején megcáfolták; megállapították, hogy a Nap valamikor világosabban égett, tehát a máig kifejtett energiát rövidebb idő alatt kellett elhasználnia.

E feltevés szerint a Nap legfeljebb 5-6 millió éves lehet s a Föld megint valamivel idősebb. De ez a megállapítás sem bizonyult helytállónak, mert a fizikusok a Föld korának megállapítására új számításokat eszközöltek. Kiszámították, mennyi időbe telhetett, amíg a folyók lerakták mai medrüket s e számítás szerint a Földnek 100 millió évesnek kell lennie. Ki van zárva - válaszolta az ellentábor. A Nap és a csillagok energiatermelése a gravitációs energiaforrásból táplálkozik s a gravitációs energia nem elegendő 100 millió évre. A vita minden állítását megdöntötte a radioaktív elemek felfedezése.

A minden temperatúra mellett változatlan sebességű radioaktív elemeket földünkben köztudomásúlag az uránszurokérc tartalmazza, amely egyforma tempóban bocsát ki magából hélium-atómokat. A hélium-termelésből kiszámítható volt, hogy Földünk legalább másfél-kétmillió év óta tartalmaz rádiumszurokércet, tehát legkevesebb ilyen idősnek kell lennie. Ebből aztán természetszerűleg következett az a megállapítás, hogy a Nap és a csillagok energiatermelésénél a gravitációs energia csak másodlagos jelentőségű, az energiaforrást tehát máshol kell keresnünk.

A kibocsátott energiát napmilliárddal mérjük, vagyis egységül azt az energiamennyiséget vesszük, amelyet a Nap egymilliárd év alatt bocsát ki magából. E számítás alapján a vörös óriáscsillagok 2 milliárd évesek, a vörös törpecsillagok pedig, amelyek valamikor óriáscsillagok voltak, 18 milliárd évesek. Amíg az óriáscsillagból törpecsillag lett, tömege és hőmérséklete csökkent, kiadott energiamennyisége viszont növekedett. A vörös, óriáscsillagok eddig 26 napmilliárd energiát adtak ki magukból, a törpecsillagok 67.4 napmilliárdot.

Az energiaforrást, amelyet „őserő”-nek is nevezhetünk, teljes bizonyossággal még nem sikerült megállapítani; de viszont nem vagyunk már olyan zavarban, mint amikor azt hittük, hogy ez a hallatlan energiamennyiség a gravitációból származik. Ma már tudjuk, hogy származhatik a rádióaktív elemek széteséséből, az uránból vagy az ioniumból, sőt, legújabban mégegy energiaforrást fedeztek fel, az „atómrombolás”-t. Ez a három energiaforrás - abban az esetben, ha más ismeretlen erők nem lennének, - egymagában is elegendő az égitestek mennyiségű energiafejlesztésére.

Mindezt szükséges volt ismertetnünk, mielőtt rátérünk a kérdésre, mikor fogy el az energia? A termodinamika törvényeinél fogva valamikor minden energiának el kell fogynia. Boltzmann ezt az állapotot hőhalálnak nevezte, amikor pusztán hideg, halott kövek maradnak hátra, de ez csak a meleg megszűnésével járó utolsóelőtti állomás, amelyet a végső megsemmisülés követ: mert hiszen tudjuk, hogy új energiával együtt elfogy az anyag is. Ennek fényes bizonyítéka a folyamat, amelyben a vörös óriáscsillagból a fentebb említett napmilliárd-év kisugárzása után törpecsillag lesz, miközben anyagának kilencven százalékát elveszti.

Nertz professzor egyideig feltételezte, de bizonyítani ő sem tudta, hogy a bekövetkezendő abszolut halott nyugalomnak nullpont temperatúrája új energiát fejleszt ki magából, amely új életet tesz lehetővé. Ez tudniillik csak akkor lenne lehetséges, ha a sugárzás is széteshetik, amely feltevés valószínűsége azonban még nincs igazolva. Hosszú ideig Einstein is hitt a nullpont-energia vigaszában; később azonban feladta ezt az elméletet és azt vallotta, hogy az anyag végül is ultrasugarakban oldódik fel és ez a magyarázata a nyomtalan eltűnésének.

Egyelőre tehát a végső mégsem mi sülés két formája között választhatunk: az egyik a Boltzmann-féle hőhalál, vagyis, amikor a bekövetkező nullpont energia temperatúrájában megszűnik minden szerves élet; s a másik az Einstein-féle feltevés, amely tovább megy egy lépéssel és a kihűlt anyagnak ultrasugarakban való végső feloldását jósolja. Hogy ezek szerint mikor lesz hát a végítélet?... Amikor a Nap energiája kifogy - hangzik a pontos válasz. A mai számítások alapján a Nap 2 milliárd esztendős, a törpecsillagok 18 milliárd esztendősek és így kétségtelen, hogy a Nap energiájából táplálkozó Földnek még legalább 16 milliárd esztendeje van hátra.