Minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy a most folyó második világküzdelemben a legborzalmasabb hatású fegyverek egyike a repülőbomba, amely a háború harmadik évében talán egymagában több rombolást végzett, mint a többi fegyverek együttvéve. A repülőgépet a legfélelmetesebb harceszközzé a bombák teszik, amelyek a zúgó acélmadarak testében helyezkednek el, hogy alkalmas pillanatban süvítve zuhanjanak az ellenséges célokra. A bombáknak az elmúlt első világháborúban nagyon kevés szerep jutott, mert akkor a repülés még gyermekcipőkben járt: a repülőgépek lassúak, alig pár kilogrammos teherbírásúak voltak.

A két évtized alatt azonban, amely az első és a második világháború között eltelt, a repülőtechnika bámulatos eredményeket ért el, mert a mai korszerű bombázórepülőgépek már óránkint 500 kilométeres sebességgel száguldanak a levegő végtelen országútjain és 2000 kilogramm súlyú bombaterhet tudnak akár 2000 kilométer távolságra is magukkal vinni. A bombázó-repülőgépet igen gyakran nevezik „repülő tüzérségnek, mert a bombának és a tüzérségi lövedéknek a célja ugyanaz: hogy minél nagyobb pusztítást vigyen az ellenség emberei és anyaga között véghez. A tüzérség a lövedékét, a gránátot, a lövegből lövi az ellenségre; a repülőgép a lövedékét, a bombát, pedig a magasból ejti a célokra. A repülőgép persze előnyben van az ágyúval szemben, mert amíg az ágyú helyhezkötött és a gránátot még a legmesszebbre hordó lövegek is legfeljebb 100-200 kilométerre tudják ellőni, addig a bombázó-repülőgép a bombáját az 1500-2000 kilométer távolságban lévő ellenségre is sikerrel vetheti le.

A repülőbombákat eleinte a repülőgép törzsének külsején vagy a szárnyak alatt helyezték el; azonban rájöttek, hogy a kívül elhelyezett bomba a levegővel való surlódás miatt csökkenti a repülőgép sebességét; így a mai repülőgépeknél a bombák már a törzs belsejében kapnak helyet. A bombákat a gép törzsében lévő bombahorgokra akasztják fel és bombakioldás vagy kézi erővel, vagy elektromos úton működő bomba-kikapcsolószerkezet segítségével történik. Aki egy bombát kívülről megnéz, az első pillanatban feltűnően egyszerűnek találja a szürke acéltestű, inkább szivarhoz hasonlító fegyvert. A bomba legkülső része a bombatest, amely különböző keménységű acélokból készül, rendesen öntés vagy préselés útján. A bombatest elől hegyes, hogy esés közben a levegőben minél gyorsabban zuhanjon a célra és a levegő ellenállása minél kevésbbé tartsa vissza.

A bombatest hátul uszonyokban végződik, amelyek a halak uszonyához hasonlítanak. Ezeket az uszonyszerű lapokat másképpen terelőlapoknak is nevezik, amelyeknek az a feladatuk, hogy a bombát esés közben úgy irányítsák, hogy állandóan hegyével essék előre. Hasonló ezeknek a terelőlapoknak a működése a gyerekek által készített röppentyű végében lévő papírlapok szerepéhez. Ha a bomba ugyanis nem az edzett, kemény acél-hegyével ér a célba, akkor nem fejt ki kellő romboló hatást. A bombatest belsejében helyezkedik el a robbanótöltet, amely a bomba robbanó erejét szolgáltatja. Robbanó anyagul általában a trotil-, ekrazit-, carbbnit nevű, igen hevesen és nagy erővel robbanó anyagokat használják.

A robbanóanyagot azonban valamivel fel is kell robbantani, hogy a célba való becsapódáskor a bomba a kellő hatást fejthesse ki. A robbanóanyagot más szóval „gyujtani” kell, amely műveletet a bomba igen finom és érzékeny része, a gyujtószerkezet végzi el. A gyujtószerkezet akkor lép működésbe, amikor a bomba orral a célba csapódik. A gyujtószerkezetben van egy tűhöz hasonló alkatrész, az „ütőszeg”, amely a becsapódás pillanatában hirtelenül nagy erővel ráüt a gyujtószerkezet „csappantyúnak” nevezett alkatrészére. Ez a csappantyú hüvelybe helyezett durranó-higany-vegyületből áll, amelynek az a tulajdonsága, hogy hirtelen ütésre lángra lobban.

Ennek a lángnak igen nagy a hőfoka, amelyet azonban különböző anyagok közbeiktatásával még magasabbra fokoznak fel. Ez az egész persze egy szempillantás alatt megy végbe és a többezer fokos hő a következő pillanatban máris felrobbantja a robbanótöltetet. Erre az égéssorozatra azért van szükség, mert a robbanóanyag csak igen magas hőmérséklet hatására robban fel: viszont a csappantyú lángja maga nem elég meleg ahhoz, hogy ezt el tudja végezni.

Mondanunk sem kell, hogy a bombák az akaratlan robbanás ellen sokfeleképpen és alaposan be vannak biztosítva. Aligha fordulhat elő, hogy akár szállítás közben, akár pedig más alkalommal robbanni tudna; ezenkívül pedig raktározás alatt a bombában nincsen bent a gyujtószerkezet. Ezt csak akkor csavarják bele a bombába, amikor a bomba már kikerül a harctérre. Ezt a műveletet „élesítésnek” nevezik.

A bombák között háromféle fajtát különböztetünk meg: repesz-, romboló- és gyujtóbombát. A repeszbombák az élő emberek ellen szolgálnak és a becsapódáskor nem hatolnak be a földbe, hanem mindjárt a föld felszínén robbannak és apró kis repeszdarabokra hullanak széjjel. Például egy 20 kilogrammos repeszbombából több mint 3000 darab kisebb-nagyobb apró fémdarab repül széjjel nagy erővel, amelyek néha még 300 méter távolságban is veszélyesek lehetnek. A repeszbombákat 20-25 kilogrammosnál nagyobbakra nem igen szokták készíteni.

A rombolóbombákat, amint nevük is mutatja, rombolásra használják. A romboló bombák pusztítják el a hidakat, az utakat, a gyártelepeket, a vasúti berendezéseket. A rombolóbombák nagysúlyúak és sokszor elérik az 1000 kilogramm súlyt is. A romboló-bombák fala nem vastag, de ezzel szemben igen sok bennük a robbanóanyag. Ezek a bombák olyan gyujtószerkezettel készülnek, amely csak akkor lép működésbe, ha a bomba már egy bizonyos mélységig behatolt a célba. Ekkor ugyanis, a cél belsejében, a robbanó hatás sokkal nagyobb lesz, mintha a cél fölött robbanna. Egy 500 kilogrammos bomba például olyan nagy tölcsért váz a közönséges földbe, hogy abba egy földszintes házat nyugodtan bele lehetne helyezni.

A gyujtóbombák feladata az ellenség házainak, gyárainak és egyéb épületeinek felgyujtása. Ezek az alig 1-2 kilogramm súlyú bombák a becsapódáskor 3000-nél is magasabb hőfokot fejlesztenek és lángjukat nem lehet vízzel oltani, hanem csak homokkal vagy tűzoltókészülékkel. Ha elképzeljük, hogy egy 2000 kilogramm terhelésű bombázógép 1000 darab 2 kilogrammos gyujtóbombát vihet magával, akkor megértjük, milyen nagy veszélyt rejtenek magukban a gyujtóbombák.

A bombáknak nemcsak igen nagy rombolóhatásuk van, hanem óriási erkölcsi hatást is fejtenek ki. A sok bombázás, légiriadó, robbanások bizony hamar igénybe veszik a lakosság idegeit. A bombák aránylag drága harceszközök, amelyekkel takarékoskodni kell, mert a pontatlan bombavetés csaj pénzpocsékolás; de ha egy 500 kilogrammos bomba egyszer telibe talál, nincs még egy fegyver, amely ott hasonló hatást tudna kifejteni.