Az ejtőernyővel való ugrás az 1914-18-as világháború kezdetén csak a repülőgépből való menekülés eszköze volt, amikoris motorhiba vagy találat esetén a pilóta és a megfigyelő ugrott a sérült és hasznavehetetlen gépből, hogy ejtőernyővel igyekezzék megmenekülni. Később különösen a németek és a franciák ejtőernyő segítségével bocsátották le kémeiket - ritkábban szabotázst végrehajtó ügynökeiket - az ellenséges hátországba, de ejtőernyős-csapatokat akkoriban még nem találunk.

Az 1914-18-as világháború után az oroszok tömegesen kezdték az ejtőernyőugrást gyakorolni. Eleinte csak sportszerűen foglalkoztak vele, mert az ejtőernyővel való ugrás rendkívül növeli a bátorságot, a testi erőt és az ügyességet. Később a hadseregben külön ejtőernyős-csapatokat állítottak fel, amelyeknek számát egyre emelték. Hogy működésük a napjainkban folyó háborúban teljesen elmaradt - egyes romboló feladatú különítményeknek kidobása csak jelentéktelen eredményt ért el, sőt legtöbbször már feladatuk végrehajtása előtt fogságba kerültek - annak oka a német légi haderőnek minden várakozáson felüli szereplése volt.

1941. június 22-én és az azt követő napok alatt megsemmisült a szovjet légihaderőnek és támaszpontoknak körülbelül egynegyed része; a villámgyorsan előretörő földi gyors-csapatok pedig lerohanták az ejtőernyős kiindulóállomások javarészét. Igy megsemmisült a szovjet ejtőernyős-főiskola is, amelyet már 1933-ban felállítottak. Ezután meredtek az égre a hatalmas ejtőernyő-ugrótornyok és a szénné égett szállítógépek hiába várakoztak az ejtőernyős-csapatra. Orosz adatok szerint évente több mint két millió ugrótornyos és valóságban végrehajtott ugrást végzett az ejtőernyős-kiképzésben részesülő szovjet ifjúság és az ejtőernyős-csapat! Ebből láthatjuk, hogy a valóságban is megvolt bizony a szovjet-ejtőernyős-csapat, amely már a hadjárat kezdetén megsemmisült. Másik főoka a szovjet-ejtőernyős-támadások elmaradásának az idejétmúlt fajtájú, lassú szállítógépek, amelyek nem versenyezhetnek a németek szélvészgyors harcirepülőikkel.

Másik nagyhatalomként Németország szervezte meg ejtőernyős-csapatait, amelyek bámulatba ejtették a világot. A lengyel háborúban csak kisebb egységek Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában és Dániában már nagyobb csapat német ejtőejnyős-vadász ugrott le; nevükhöz fűződik számos fontos híd, közlekedési gócpont, sőt város és a világhírűvé lett Eben Emsel-páncélerőd elfoglalása is. Norvégiában már jelentős számban vetették be a német ejtőernyősöket, Kréta szigetének elfoglalásában pedig egyenesen oroszlánrészük volt. Bámulatos működésüket, halálraszánt bátorságunkat megcsodálta az egész világ, hősi küzdelmeikről legendák keletkeztek.

A magyar haderőben is van ejtőernyős-alakulat, amely elsőízben a Délvidék visszafoglalásánál működött, amikoris néhány fontos híd és átjáró birtokbavételével ért el eredményt. Ez alkalommal vesztette életét az ejtőernyős-zászlóalj utólagos névadóparancsnoka is: vitéz Bertalan Árpád ejtőernyős-őrnagy, Mária Terézia-rendes lovag is...

E rövid előzmények után lássuk, hogyan harcolnak az ejtőernyősök, melyek a feladataik? Gondosan válogatott, lelkileg és testileg egyaránt kifogástalan emberek lehetnek csak ejtőernyősök, mert már a békeszolgálat is rendkívül megerőltető feladatokat ró rájuk. Alapos kiképzés és előkészítés után, amikor is ugrótornyokból már kellőleg gyakorolták az ugrást, kezdődik a repülőgépből való ugrásban kiképzés. Eleinte „bekötött” ernyővel ugranak a fiatal ejtőernyős katonák. Ilyenkor az ernyő automatikusan nyílik, az ugrónak csak a helyes testtartásra kell ügyelnie.

Később már önmaga nyitja az ernyőjét, miután bizonyos utat szabadon esve tett meg.  Ilyenkor ugyanis sokkol kisebb célpontot és azt is csak rövid ideig nyujtja az ellenséges elhárításnak, mint hogyha az ernyőn himbálózva ér földet. Maga az ugrás körülbelül olyan érzés, mint amikor valaki egy méter magasból váratlanul „lelép” a földre. Helytelen tartásnál bizony előfordul a bokatörés és más súlyos rándulás is. A gyakorlatok további folyamán a csoportos ugrást gyakoroljuk az ejtőernyősök, mert a cél, hogy mennél kisebb területen érjen földet egy-egy gép legénysége, amely átlag húsz fő.

Ennél a csapatnál igazán nincs különbség tiszt és legénység teljesítménye között, még a felszerelésük is ugyanaz. Kréta elfoglalásakor a német hadijelentés arról is beszámolt, hogy az ejtőernyősökkel együtt öt pap is ugrott le, hogy az orvosoknak munkájukban segédkezzenek, közülök három hősi halált halt...

A fegyverzetet, amelyben géppuska, nehézpuska, páncéltörő-ágyú, aknavető, gránátvető, lángszóró van, csakúgy ejtőernyővel dobják le, mint az egyéb felszerelést: a rádiót, a kerékpárt, a motorkerékpárt, a robbantó- és az aknafelszerelést is. Mindenki magával viszi a géppisztolyt és az egyéni felszerelését, mert az ejtőernyős a harc első részében csak arra számíthat, amit magával hozott, mert az ejtőernyős a harc első részében csak arra számíthat, amit magával hozott. Később jön csak a légiúton szállított gyalogság és még később a földicsapat!...