Nem is oly régóta, mindössze csak vagy másfélszáz év óta tudjuk azt, hogy a Földön élő lények nem az úgynevezett „özönvíz” korának szülöttei, hanem őseik már megszámolatlan évmilliók előtt is éltek s fejlődtek lassan azokká a növényekké és állatokká, aminőknek ma ismerjük őket. A Föld kőzetei őrizték meg számunkra az őslények csontvázait, a palában megtalálták egyes ősnövények leveleit is, a szénben gyakran találkozni őskori fák maradványaival, a borostyánba bezárva pedig néha-néha egész állatkákat, őskori rovarokat is meg lehetett találni.
Ezeknek a leleteknek alapján lehetett aztán a történelemelőtti ősidők kortanát összeállítani, a Föld őskorának életét rekonstruálni. Nagy baj volt azonban, hogy az őskori állatvilágnak rendszerint csupán csontvázait őrizték meg a földrétegek, úgyhogy nem volt arról biztos képünk, milyen lehetett ezeknek az őslényeknek a hús- és bőrrendszere, milyen a vére s főként, hogy volt-e már akkor is baktérium a Földön.
Óriási horderejű leletekre bukkant most legújabban a tudomány a halle-vidéki barnaszéntelepeken. Itt ugyanis a barnaszénnek és a mésztartalmú víznek szerencsés összetétele révén sikerült a harmincmillió év előtti, úgynevezett eocen-korszaknak egész flóráját és faunáját (növény- és állatvilágát) nagymértékben rekonstruálni. Weigelt tanár vállalkozott erre a munkára, aki a hallei leletek között nemcsupán az ősállatoknak hús- és bőrrészeit találta meg, hanem például az őspillangók szárnyainak pikkelyeire is, falevelek légzőszerveire, az állatok vértestecskéire sőt még baktériumokra is.
Kikerült a leletekből, hogy akkoriban Európában tropikus égalj uralkodott, amelyben az ősló élt – olyan nagy volt, mint egy mai kutya – aztánfélmajmok és ragyogó színű rovarok hemzsegtek tömegével. Weigelt tanár kutatásaiban új módszert alkalmaz, az úgynevezett lakkfilm-módszert, amely lehetővé teszi, hogy az előkerült leletekből a hajszál ezredrészénél is vékonyabb metszeteket készítsenek és nagyítsanak fel a mikroszkóp alatt.