A takarékossági mozgalom alapjait a pénzügyi kormány feje fektette le a tárcája költségvetését lezáró beszédében. Ez alkalommal jelentette be Reményi-Schneller Lajos a Háznak a széleskörű, energikus takarékossági propagandának az egész ország területén való megindítását.
A pénzügyminiszter elgondolása szerint mind az anyaggal, mind a pénzzel való takarékosságra kiterjed a mozgalom.
A főcél az, hogy a felesleges vásárlóerő a takarékpénztárakba, a bankokba ömöljék be, ahonnan viszont a szelektív hitelpolitika útján csak termelési célokra kerülhet megint ki.
A takarékossági mozgalom egyik alapvető fejezetét jelenti a megállapodás, amelyet a pénzügyminiszter kötött a záloglevél-kibocsátó pénzintézetekkel a zálogleveles kölcsönök visszafizetésére: 4.30 pengős dollárárfolyamon tette lehetővé Reményi-Schneller Lajos a záloglevéladósságok kiegyenlítését 1943. junius 30-i határidővel.
A transzfermoratóriumnak ilyen módosítása a takarékossági mozgalom egyik legelső intézményes jelének tekinthető. A pénzügyi kormány ezzel nagy szolgálatot tett az adósoknak és a hitelezőknek egyaránt, mert a visszatérő pénzösszegek az intézetek magasabb likviditásának a biztosítására szolgálnak.
A költségvetési vita során egyébként utalás történt arra, hogy a takarékosság útján való betétszaporításhoz nagy nemzeti érdekek fűződnek és a legtöbb szónok örömmel üdvözölte az elhatározást, hogy a kormány a takarékosságot és a betétképződést minden rendelkezésre álló eszközzel előmozdítja. A multban – mondta az egyik szakértő felszólaló – már találkoztunk ilyen kényszertakarékossági rendszabállyal, pl. az osztalékkorlátozás rendszerével. Ez kétségtelenül hozzájárult a vállalatok belső megerősödéséhez és ezzel az ipari mozgósítás sikeréhez. Megfontolandó lenne, nem kellene-e ennek a kényszertakarékosságnak az elvét a gazdasági élet más területein is megfelelően alkalmazni.