|
Gróf Batthyány Gyula és Ferenczy Béni kiállítása
Gróf Batthyány Gyula az utóbbi időkben témakört változtatott, ismert alakos kompozíciói helyett történelmi tartalmú ábrázolásokat készít. Ebben az évben már kiadott egy gyűjteményt a gróf Széchenyi István életét illusztráló rajzokból, most pedig a Műbarát helyiségeiben nemcsak ezeket mutatta be eredetiben, hanem egyéb históriai tárgyú rajzait is. Ami Batthyány és a magyar történelem találkozásából született, valami egészen különös dolog, amint hogy eléggé különösek voltak eddigi alkotásai is, melyek a nagyvárosi, nagyúri élet idegesen vonagló lelkiségének rajzásából keletkeztek. Elfinomodottság, bizonyos mértékű kifacsartság, szexuális neuraszténia és hyperaesthézis, rokokós díszítő vágyak, arisztokratikus hétköznapkerülés és néha megvető fintorok szövődtek össze eddig Battyhyány meglehetősen grafikai ízű festményein olyan különös együttessé, melynek festőisége alig volt, színei néhány inkább piszkos, mint, tiszta sárgás, zöldes, feketés árnyalatból tevődtek össze.
Annyi azonban bizonyos, hogy velük Batthyány Gyula egy olyan formavilágot teremtett magának, amely teljesen és csak az övé volt, mégha néha-néha kiütköztek is belőle egynémely erotikus rajzolókra való visszaemlékezései.éri el. Évek óta következetesen küldött elismertetéséért, mely nem tudott általánossá válni, s a szemlélők nagy része valami egészségtelent érzett kifejezési módjaiban.
Aminthogy témái és formái nem is voltak a pirospozsgásak és tenyerestalpasok világából valók. De ahhoz a milliöhöz, melybe Batthyány belényúlt, valamiképpen illett ez a furcsa és néha talán perverz ábrázolásmód és illett hozzá az a modorosság is, mely könyörtelenül ragadta magával ecsetjét, vagy ceruzáját.
Most azonban kifejezésmódjai egy heterogén világgal kerültek szembe, a magyar történelemmel: tömérdek meggyökeresedett meggyőződéssel emlékkel és vágyakozással. Nos, ezek egy pillanatra sem gátolták: Batthyány Batthyány maradt, a magyar história eseményeit éppen olyan szeszélyes ornamentikává, éppen olyan, idegesen vonagló világfias élménnyé dolgozta át, mint főúri életének társadalmi tapasztalatait.
Gróf Széchenyi Istvánból biedermeierkori aszlán lett, és ugyanebben a mértekben alakulnak át a történelem többi szereplői is kecses ornamentumokká. A legteljesebb mértékben áll ez a megjegyzésünk arra hagy néhány négyzetméter felületű olajfestményre is, melyen ezer év magyar küzdelmét foglalta össze szimultán ábrázolás keretében. Sok száz apró-cseprő alak tolong ezen a színezésben egybefolyó vásznon, vagy jelenetekbe, vagy csoportokba foghatva. Néhol nagyobb fejek meredeznek ki közülük, és a különös együttesből mely bizonyos távolságból szőnyegnek látszik, két jókora baljóslatú arc néz reánk, a felső részből Szent Istváné, az alsóból Széchenyié.
Nyílván azt jelképezvén, hogy e két ember koncepciói hatottak legmélyebben a magyar életre. Persze az ilyen tartalmi hangsúlyok nem éppen képzőművészeti tartalmak, különösen akkor nem, ha úgy vannak festve, mint ezen a képen, melynek ötlete Aba-Novák hasonló, de jobban megoldott szimultán festményeire emlékeztet. Aba-Novák áttekinthetőbben zsúfolta alakjait és ügyesebben tagolta a sokaságot, mint Batthyány, kinek festményén fáradtan kalandozik a szem, míg végre az értelem segítségével, de az érzékek gyönyörűsége nélkül megérti a tolongást. Ferenczy Béni egyszerű is erőteljes szobrai jóleső ellentétet szolgáltattak Batthyány különös művészetéhez. Kisméretű szobrokat láttunk tőle, egészen aprókat is, de még a legkisebb méret sem nyomta el monumentális erejüket. Egyszerűség, egészséges életerő, a finomtól a hatalmasig terjedő formavilág, a legtisztább szobrászi látás és kifejezésmód, választékosan elmélyedő érzelemvilág jellemzi Ferency Béni művészetét.
Láttuk itt a velencei kiállításon szerepelt szobrocskáit is. Kitűnően képviselhették mai szobrászatunk ama legértékesebb részét, mely minden neobarok hánykolódástól, de viszont minden otromba naturalizmustól mentesen, tiszta szobrászi eszközökkel közeledik az emberi lét csodálatához. |