A hét lexikona

Egy francia-olasz származású orosz tábornok, De Ribas, alapította Odessza (ejtsd: Agyessza) városát nem egészen másfélszáz évvel ezelőtt - valóságos kölyökkor az európai kontinens városmatuzsálemei sorában. Az 1794-ben nekilendült építkezés ennélfogva magán viseli a 19. század egész kavarékstílusát, a hamis gótikától és velenceies ál-maureszktől kezdve egészen a gipszfrontos reneszánsz-palotákig és a világ-kiállításos fürdőszállodák stílusának szörnyű ízléstelenségéig.

Talán még a legimpozánsabb építmény a városban az a kétszáz fokot számláló óriási lépcsőzet, amely a város magaslatáról vezet le a kikötőhöz s amely 1905-ben jelentős szerephez jutott a „Potemkin”-matrózok forradalma idején. Az erről a forradalomról készült film alaposan ki is zsigerelte ennek a lépcsőnek artisztikus lehetőségeit. Könnyűvérű, levantinus kereskedővárosnak indult Odessza, asszonyai Baedeker-hírnévre tettek szert szépségükkel és könnyed, franciás modorukkal.

Puskin, a költő, amikor a cári fővárosból kiundorították, ide menekült, ebbe a már majdnem délszaki városba; annak, hogy a cári udvarból elkergették, köszönhette azt a kegyet, hogy a bolsevizmus megkímélte odesszai szobrát: ott áll a monumentális lépcsőzet tetején. S hogy a város könnyed lelkületét még jobban aláhúzzák, egykori urai szobrot állítottak Richelieu hercegnek is, aki 1803-tól kezdve néhány éven keresztül cári kormányzója volt a városnak s alaposan elültette benne a gall szellemesség és életművészet stílusai.

Napsugaras palotasorok emelkedtek a dél felé néző verőfényes tengerparton s ezeket a palotákat a tagadhatatlanul sok kultúrérzékkel felruházott egykori közművelődési népbiztos, Lunacsarszkij, csak úgy tudta akár a lerombolástól, akár a tömegszállásokká való devalválástól megmenteni, hogy mindenféle tessék-lássék múzeumokat rendezett be bennük. Olyikban egy-két régi metszet és vén salabakter akadt a régi bútorokon kívül, de a kapujára máris kiakasztották a múzeum-jelleget biztosító köztulajdon-táblát.

Ez az ál-múzeumkultúra egyébként is helyén volt Odesszában, mert valamikor, a század elején, ez volt a világ régiséghamisító-központja. Közelében fekszik Akjermann városka, ahol egy Rozsumovszkij nevű testvérpár nagyban hamisította az aranyrégiségeket. Ebből a műhelyből került ki a hírhedt Szaitafernesztiára, amellyel tudvalevőleg a Párizsi Louvre-múzeumot döntötték be ügyes készítői. Kézügyességüket aztán a francia állam azzal jutalmazta, hogy az egyik fivért a Louvre-nál restaurátorul alkalmazta.

A másik fivér azonban ott maradt Odessza környékén s most már egész iskolát nevelt hamisítókból. Tudunk egy híres rajnavidéki gazdag német műgyüjtőről, akinek egész „múzeuma” ilyen odesszai aranyhamisítványokból került ki. Odessza hamar felvirágzott. A 19. század elején még csak 4500 lakosa volt, a 20. század elején már 60.000-re ugrott a lélekszáma. Persze azután elkövetkezett a pogromok és forradalmak kora, úgyhogy ma csak mintegy 300,000 a lakossága, ha ugyan ezek javarésze is meg nem szökött a bevonuló német-román katonaság elől.