Irta: Wild József

Az Egyesült Államok a Norvégia elleni és a krétai tengeri taktika négyszázéves tradicióira esküdtek, azokra a tengerészeti hagyományokra, amelyek a briteket a tenger uraivá tették.
Az amerikai nehézipar, amely milliárdokat keresett óriáshajók gyártásával, gazdasági és politikai befolyásával az első világháborutól a második világháboru harmadik évéig elnyomta a hadirepülőgépipar fejlesztését és évényesülését. Ez az ellenállás olyan konok és hatásos volt, hogy közvetlenül a háboru kitörése előtt az amerikai hadsereg generalisszimuszát, később a Corregidor világhíressé vált védőjét, jelenleg Ausztrália főparancsnokát, Mac Arthurt is leszavazták és elejtették, mert a tábornok ragaszkodott a nagyvonalu, önálló légiflotta megszervezéséhez.

Csak az utóbbi háborus évek keserü tapasztalatai, amelyeket egyébként Amerika hadbalépésének első félévében a saját tengeri veszteségei árán tanult meg, vezettek villámgyorsan a tengeri hadviselés teljes és tökéletes megváltoztatásához. Ma már nem titok, hogy a pearlharbouri csata készületlenül érte az amerikai flottát: a szük kikötőbe összezsufolt USA tengeri egységeket ugy állitották hadirendbe, hogy azok valósággal a japán repülők céltáblájául szolgáltak. Cavite, Hongkong, Szingapur és a többi kisebb hadikikötőkért lefolyt tengeri mérkőzések perdöntően bizonyították Mac Arthur igazát és meggyőzték végre az amerikai admirálisokat, hogy a repülés korszakában a régimódi, szűk hadikikötőknek befellegzett és a büszke és hatalmas Dreadnoughtok légi védelem nélkül tehetetlen célpontjai az ellenséges repülőknek.

Az uj háboru tengeri csatái során axiómává vált: hadihajó vizirepülőgép-rajok nélkül nem állhatja a harcot olyan hadihajóval szemben, amely tengeri repülőgépekkel rendelkezik! Tapasztalati igazsággá vált továbbá az is, hogy a szárazföldi légi-támaszpontokról induló repülőtámogatás összehasonlithatatlanul eredményesebb, mint az a védelem vagy támadás, amelynek repülőgépanyahajó a bázisa. A flották akcióit szük tengereken – mint például a Földközi-tengeren – a szárazföldi repülőterek egész sorának kell támogatni. Csak a nyilt óceánon tudja a repülőgépanyahajó a szárazföldi légi-támaszpontokat pótolni. Ezeknek az uj haditételeknek kézenfekvő tanulsága: a hadi- és szállitóhajóknak csak ott lehet manövrirozni, csak azokban a kikötőkben érezhetik magukat biztonságban, ahol légitámadással szemben megvédhetők, tehát a légifölény kivivására megfelelő eszközök állnak rendelkezésre. A kikötő nem lehet többé egyetlen kijáratu egérlyuk, hanem olyan legyen, mint a rókalyuk, amely tágasabb és több kijárattal rendelkezik.

Igy az angol-út a szigetországból Indiába – Gibraltár, Szuez, Aden – ma már kiterjedt légi támaszpontok nélkül nem tartható. Aki a tengereket uralja, annak uralnia kell felettük a légitereket is!

Az USA kezd ráeszmélni erre, sőt már arra is, hogy a háboru mily szédületes perspektivája bontakozik ki a légi közlekedésnek.
Az eliramlott háborus években a hadviselő hatalmak milliárdokat fektettek és fektetnek be a repülőgép-gyártásba, százezreket és százezreket képeztek ki a repülőtechnikára, a gépek vezetésére és a gépek szünet nélküli ujitásokkal és tökéletesitésekkel olyan, eddig elképzelhetetlen biztonságra tettek szert, hogy pilótáik éjjel, nappal, hőségben, fagyban, ködben, homokviharban uraivá lettek a levegőégnek.

A dollárdiplomácia már most, a háboru legválságosabb időszakában, világrepülőterek terveit dolgoztatja ki szakembereivel!
A tervezett központi légikikötő területe többszáz kilométert fog kitenni és magában foglalja majd Észak- és Dél-Amerika között az amerikai közép-tengerben fekvő szigetvilágot: keleti arcvonala a floridai félszigetről a bahamai szigetsoron és az Antillákon át elér egészen Trinidadig, ahol Port of Spain-légikikötő épitését már be is fejezték.

Miért ez a minden képzeletet tulszárnyaló munka- és aranyáldozat?
Csak azért, hogy ezen a nyugatindiai szigetvilágon Amerika jóelőre biztositsa elsőbbségét! Hogy mindazok a középamerikai és nyugatindiai köztársaságok, amelyeknek sem pénzük, sem repülőgépiparuk, sem légiflottájuk, hódoljanak be a nagy testvérköztársaságnak, mert csak az USA segitségével, csak az USA pénzével, tapasztalataival és szervezőképességével teremthetik majd meg a repülőközlekedést.

A dollárdiplomácia ezt a most létesülő középamerikai légi és tengeri kikötőt a világ jövendő tengeri és légi Gibraltárjának álmodja.
Itt megy át majd minden légiut Észak- és Dél-Amerika között. És minden tengeri ut az Atlanti- és Csendes-óceán között. Ebből a központi légikikötőből sugárzanak majd szét a földkerekség nagy repülővonalai.

Már kibontakoznak az amerikai légihidak körvonalai az óceánok fölött.
Az Atlanti-óceán északi légihidja Neufundlandon át Grönland, Izland, a skandináv államok és Észak-Olaszország felé ivel; az Atlanti-óceán déli hidja az amerikai központi légikikötőben kezdődik Brazilián át, érinti Refice és Natal kikötőket és hatalmas ivben lendül át az Atlanti-óceánon a libériai négerköztársaság felé, ahol már épül Fisherman’s Lake-on az uj légi és tengeri támaszpont. Innen tovább fut a vonal Dualán át Német-Kamerunba, Polato Noire-on át, a Kongo-torkolatánál és Stanleyvillenél a Középkongón, az elárvult Belga-Kongo államon át a régi Német-Keletafrikába.

A légivonal érinti Tanganyikát, Dar es Salamot és tovább vezet Olasz-Szomálin keresztül Addisz-Abebába és a vöröstengeri Massaua kikötőbe.
Ez a gigantikus amerikai légiut sehol sem érint angol területet, ellenben védelmezné a 20.000 kilométer hosszuságu amerikai utánpótlást az Atlanti-óceánon és Közép-Afrikán keresztül az Indiai óceánhoz s táplálja Egyiptomot, Irakot és Indiát. (Ezen a vonalon repült Willkie Ankarába és ezen a vonalon folynak a szállitások Észak-Amerikából a Közelkeletre.)

Az amerikai terv valóban tulszárnyalja a mai emberi fantáziát!
Igen ám, de e nagy tervek megvalósitása olyan időszakra esik, amikor kardélen táncol maga az északamerikai impérium, amikor a papiron megrajzolt légivonalak alatt az amerikai középtengeren német tengeralattjárók állnak lesben és halálmegvető harcmodorukkal bizonytalanná teszik a tengeri közlekedést. Uj utánpótlási vonalakkal, a légiközlekedés uj megszervezésével nem lehet háborut nyerni!