Hogyan dolgozik a katonai légvédelem? Sokan sejtették a mostani nagy mérkőzés előtt, hogy a repülőgép csodálatos dolgokra vállalkozik majd a „jövő háborújá”-ban; de amikor ez a háború csakugyan bekövetkezett, a valóság messze túlszárnyalt minden képzeletet. A repülőgép félelmes fegyvernemmé érett és nagy pusztítást okoz az ellenség soraiban és vagyonában egyaránt. A hadirepülők csaták és országok sorsát is eldönthetik. A mostani küzdelem számos példát adott rá ...
De azért nékik is félelmes ellenfelük akadt a földi légvédelemben. A védekezés eszközei is rendkívül kifejlődtek; lépést tartottak a légi veszedelem növekedésével. A hatásosan és módszeresen kidolgozott és gépek seregével támogatott légvédelemnek köszönheti minden hadviselő, hogy az ellenség légi ereje nem okoz benne sokkal nagyobb kárt annál, amit valóban el kell szenvednie.
Műfülek és műszemek
Minden légvédelem alapja: idejekorán észrevenni a közeledő ellenséget. Ez pedig nem történhetik eléggé korán, eléggé gyorsan. A hadirepülés mai fejlettsége mellett a légvédelemhez beosztott megfigyelő-katonák nem bízhatják magukat érzékszerveikre. Mire puszta füllel felfedezik a repülőmótorok búgását, addigra már nyakukon az ellenség.
A szem is gyenge egymagában, hogy idejekorán felismerje a közeledő veszedelmet. Éjszaka pedig végkép felmondja a szolgálatot. Puszta érzékszervekkel semmire sem menne a legkitűnőbb légvédelem sem.
Hanem, szerencsére, van a légelháritó-hadseregnek műfüle és műszeme. A „műfül” a fülelőkészülék, amely már sok kilométer távolságból is elárulja a motorbúgást, akkor is, amikor az puszta hallószervvel még érzékelhetetlen. Amellett sokkal többet árul el a támadóról, mint a fegyverzetlen emberi fül. Megadja nagy pontossággal a közeledő gépek irányát. A zaj erősségével hozzávetőleg a támadók számát, sőt a gépek mótorteljesítményét is jelzi.
A mótorteljesítményből pedig következtetni lehet, milyen egységekből áll a raj: nehéz bomba-vetőkből-e, könnyebb harcigépekből, gyors vadászokból, vagy csak fürge felderítőkből. Hatalmas tölcséreiket állandóan ég felé fordítva lesik a hangot a behemót készülékek; mindegyikük függélyes tengely körül forgatható egy kerék segítségével és vele forog a fülelő is, aki a készülékhez szerelt székben, fejhallgatóval veszi fel a tölcsérek által egybegyüjtött hangot. Persze gyakorlat kell a fülelőkészülékben hallható hang kiértékeléséhez.
És a „műszem?” Nos, olyan készüléket még nem szerkesztettek, amely „meglátja” a repülőrajt akkor is, amikor az még szemmel észrevehetetlenül messze van. Kísérleteztek már a távolbalátásban használatos fotocellákhoz hasonló szerkezetekkel; a feltalálók szerint több kilométer magasságból is megérzik a forró repülőmótorból kiáradó hősugarakat és még éjszaka is felfedezik ilyen módon a gépek hollétét. Csakhogy az efféle eszközök eddig nem váltak be. (Talán majd a legközelebbi „jövő háborújában” ...)
A mai légvédelem „műszeme” a jó messzelátó és a távolságmérő, amellyel a földi megfigyelő pontosan megállapítja a támadók távolságát és magasságát. És „műszem”. vagy helyesebben látást megkönnyítő szerkezet: a fényszóró. Ez az éjszakai légvédelem nélkülözhetetlen segédeszköze. Nemcsak láthatóvá teszi az éj leple alatt settenkedő támadót, hanem vakító tüzű sugárkévéjével zavarba is ejti, látásától, tájékozódóképességétől fosztja meg s így megkönnyíti lelövetését; tehát támadó fegyverszámba is megy. Az ellenséges repülő, aki belekerült több fényszóró egymást keresztező csóvájába és nem tud belőle kivergődni: elveszett.
Az ellenség „üdvözlése”
Az ellenség felfedezésével következik a légvédelmi munka második fontos szakasza: a riasztás. Ennek époly gyorsan kell bekövetkeznie, mint a felfedezésnek, hiszen most már minden másodpercnyi késedelem végzetes lehet. Telefon és rádió tüstént megteszi a kötelességét; a légvédelmi vonal legtávolabbi ütegállásait is pillanatok alatt készenlétbe helyezik. Sőt az egész országra kiterjedő figyelőszolgálat révén csakhamar a veszélyeztetett területen fekvő összes falvak és városok is tudomást szereznek a közeledő légiveszélyről és mozgásba jön bennük a polgári légoltalom jól előkészített hatalmas szervezete.
Odakinn, az arcvonalon pedig, égnek fordult csövekkel, „üdvözlésre” készen várják az ellenséget a „légvédelmi tűzgépek”: ágyúk, gépágyuk, géppuskák. A légvédelmi ágyúk rendesen 7.6-15 cm űrméretűek s időzíthető, nyomjelző gránátokat lőnek ki. Nem sokat, percenként körülbelül 20-30-at, de lövedékeik pusztító hatásúak és akkor is rombolják a gépet, ha nem találják el, ha nem csak közelében robbannak.
Mozgékony és könnyen szállítható fegyverek ezek. Még könnyebbek és mozgékonyabbak a légvédelmi gépágyuk; csak 2-5 cm-esek, tehát lóval kisebb öblűek, de tűzgyorsaságuk sokkal nagyobb, percenként 200-400 lövés. Ezek a fegyverek nagy magasságban szálló gépekre tüzelnek. Alacsonyan repülő ellenséget viszont a percenként 5-600 lövéssel dolgozó légvédelmi gépfegyverekkel szokás
