A furfangos szultán

A második német afrikai gyarmat megteremtése 1881-ben történt, amikor a Behr-Brandelin és Peters által alapított Német-Keletafrikai Társaság szerződést kötött az Indiai óceánnak Zanzibár szigetével szemközti partján lakó néger törzsekkel bizonyos belső területek átengedésére. A zanzibári szultánnak ez nem tetszett és megtámadta a német telepeket.

Hosszas véres harcok után rákényszerítették, hogy elismerje a német védnökséget Kelet Afrika belső földjén, sőt két kikötőt - Dar-Esz-Szalam és Pangani városokat - is átengedte a németeknek. Igaz, hogy négymillió markát vágott értük zsebre. De két év mulva újabb véres harcokra került a sor, amelyek egészen 1898-ig tartottak. Ilyenformán nagyon sok vér árán sikerült ezt a gyarmatot megszerezni, de - megérte.

A szemközt zöldülő Zanzibár sziget felöl a szegfűszegerdők kábító, fűszeres illata árad a partvidék síkságára, ahol magasra nő a buja fű a forró, párás éghajlat alatt. A túlsó oldalon is vízpart szegélyezi a területet: a Tanganyika tó nyúlik el hosszan a határszegélyen, északon pedig a Viktória-Nyanza medre mélyül be a szárazföldbe. A belső afrikai fensík szélén tornyosodik a több mint hatezer méter magas Kilima-Ndzsáró tömege, amelyből dél felé sok más hegylánc húzódik. Vasat, ólmot, rezet, sőt, szenet és aranyat bányásznak ezekben a hegyekben.

Fekete törzsek és szőke óriások harca

A harmadik afrikai német gyarmat eredete is békés vásárlásra vezethető vissza. Egy Lüderitz nevű brémai kereskedő 1883-ban megvásárolta Portugáliától Délnyugat-Afrika déli partvidékét, majd újabb területeket vett hozzá és az egészet a Német-birodalom fenhatósága alá helyezte. Szerződésekkel állapították meg a gyarmat határait és a gyarmatügyek vezetését átvette a Berlinben alapított Német-Dél-nyugatafrikai Társaság. A benszülött hererók és hottentották azonban úgyszólván évenként fellázadtak - leghevesebben 1903-ban, - úgyhogy itt is sok vérbe került a gyarmat megtartása.

A különleges törpenövésű, vad busmannok is ezen a területen élnek és megosztják az őserdőt a damara- és bautunégerekkel. Ilyen veszedelmes, vad törzsektől körülvéve végezte heroikus munkálat mintegy 12-15.000 német telepes, akiknek a kegyetlen természeti viszonyokkal is küzdeniök kellett. A terület jórésze kopár, víztelen sivatag, a folyók a száraz évszakban mind kiszáradnak. Gyér esőzés csak december és május között fordul elő és a szárazság majdnem lehetetlenné teszi a nagyobb arányú földművelést.

Ezért inkább tanyaszerű kisfarmokban rendezkedtek be a német telepesek és főleg állattenyésztéssel, belterjes gazdálkodással foglalkoznak. Nagy tömegekben tenyésztik a karuküljuhot, amely a perzsa-prémet adja. Szépen kiépítették a tejgazdaságokat, nagy mennyiségben tudtak vajat exportálni. Nagyobb fellendülést hozott a telepesekre a réz és ón bányászata, de igazán amerikai méretekben virult fel Némct-Délnyugat-Afrika élete, amikor kiderült, hogy itt a földön hever - a gyémánt...

A szó szoros értelmében a föld porából emelte fel az első nyers gyémántot egy szegény munkás, aki már dolgozott volt gyémántbányában. Néhány hét múlva nagy pénzért túladott rajta és visszatért, kis csapat barátjával. Néhány hónap alatt valamennyien meggazdagodtak. Az esetnek persze híre ment és most már elözönlötték a területet a gyémántvadászok, akik valamennyien bámulatos könnyen jutottak vagyonokhoz, mert a drágakövek csakugyan „a földön hevertek”. Német-Nyugat-Afrika mesés gyémántkincse veszedelemmel fenyegette a világpiacot és így közös megegyezéssel betiltották itt a gyémántbányászatot, mert ha szabadjára engedik: nyolcvan százalékkal esett volna a gyémánt ára.

A legkisebb afrikai német gyarmat: Togo, a Rabszolgaparttól keskenyen nyúlik befelé. Éghajlata nehezen viselhető el európai ember számára és ezért nem fejlődött olyan jelentékenyen, mint a többi német gyarmat. A telepesek nehézségeit fokozta, hogy benszülöttei mintegy ötven különböző fajta nyelvet beszélnek. Mindamellett nagyarányú gyapot-, olajpálma-, rizs-, koladió-, kakaó- és banánültetvények létesültek itt is a fáradságot nem ismerő, szorgalmas németek révén.

Retortából – állampolitika

A hamburgi gyarmatügyi intézet nagyarányú és rendkívüli fontosságú munkáját csak akkor érthetjük meg tökéletesen, ha nagyjából tisztában vagyunk azzal, mit jelentettek a német gyarmatok. Most láthatjuk azt is, hogy mit fognak jelenteni, ha újra visszakerülnek a Harmadik Birodalom birtokába!
Az intézetben tudósok egész kara tanulmányozza, hogyan lehet keresztezésekkel olyan új növény- és állatfajokat előállítani, amelyek a német gyarmatok természeti viszonyainak legjobban megfelelnek.

Hosszas kísérletekkel megállapítják, mivel és hogyan kell a földet javítani, termékenyebbé tenni. Megállapítják, milyen eszközök révén lehet a növények beérési idejét gyorsítani. Kitanulmányozzák, milyen célokra lehet olyan terményeket felhasználni, amelyeknek termesztésével eddig nem foglalkoztak. Aprólékos vizsgálatokat folytatnak Afrika hatszázféle fafajtáját illetőleg: újfajta gépekkel állapítják meg, milyen a tartóssága, hajlíthatósága, teherbírása, tehát milyen célú feldolgozásra alkalmas.

Geológusok, botanikusok, zoológusok mellett orvosok és gazdasági szakemberek tömege dolgozik ebben az intézetben, amelynek eredményeiről a gyarmatosokat nevelő intézet világosítja fel azokat, akik majd első új telepesei lesznek a visszanyert német gyarmatoknak és felkészültségükkel, tanultságukkal néhány év alatt az élre kerülnek.

1913-ban Németország gyarmati behozatala 58 millió márkát, gyarmati kivitele pedig 54 millió márkát tett ki. Ezzel az előkészítéssel, ami most folyik: duplájára is emelkedhetik. Ezt és német telepeseinek boldogulását célozza a hamburgi intézet nagyszerű munkája.