„Ha a háboru befejezését minden bizonnyal követő idegenforgalmi fellendülés újra megindul, azt lehet remélni, hogy idegenforgalmunk visszakapja külföldiekben 1937. évi vendégeit, belföldiekben pedig az ország megnövekedése folytán megközelítőleg azt a tömeget, amit a Trianon előtti esztendők forgalmaztak Budapesten. Ezt a háboruutáni nagy idegenforgalmat kell előkészítenie a jelen és a közeljövő idegenforgalmi munkájának.”

Egy kis kék könyvecskében olvassuk ezt.
A könyv beszámol Budapest Székesfőváros Idegenforgalmi Hivatalának 25 esztendős munkásságáról. Dr. Markos Béla, a Főváros Idegenforgalmi Hivatalának az igazgatója állította össze. A világháborus Budapest egyik kis városházi irodájából indulunk el, ahol Zilahy Dezső igazgató egy tisztviselővel és egy gépírónővel megkezdte e cimen az aktiv hivatali működést, – de rövidesen kilépünk a nyomtatott sorok rendjéből és filmet látunk, történelmet olvasunk: esztendők peregnek előttünk, amelyek az elmult negyedszázadból csak az idegenforgalmi eseményekre akarják rávillantani az emlékezet fényét, de valójában fél óra alatt újra éljük ezt a negyedszázadot, mintha tegnap lett volna, vagy talán mintha sohasem lett volna…

Alig egy hónapja hivatalosodott az új intézmény, amikor már rábízták a Koronázási Forgalmi Iroda irányítását.
IV. Károly koronázási előkészületei jelentették az első komoly tűzpróbát. Néhány hét mulva nem volt ember Magyarországon, aki ne vett volna tudomást a Főváros Idegenforgalmi Hivatalának a létezéséről. Megindult a plakátok, ismertető füzetek, térképek végtelen áradata, a hivatal intézte a császári és királyi sajtóhadiszállás elhelyezését, szakmai kongresszusok, mérnöknagygyűlés, református zsinat, egyik esemény a másik sarkára lépett.

25 évvel ezelőtt komoly javaslatot tett a hivatal az új szállók építésének a megkönnyítésére: fővárosi telkek rendelkezésre bocsátását ajánlotta. Dolgozott, agitált, élt a hivatal és Wekerle Sándor miniszterelnök 1918-ban kijelentette a képviselőházban, „lehetetlen közömbösen néznünk, hogy sok millióval adózunk a külföld idegenforgalmának… nemcsak száraz bevételi számokról van itt szó, hanem különben alig fellendíthető vidékek ellátásáról, nemzeti érdekek megóvásáról, külföldi összeköttetések gazdasági és kulturális előnyeinek biztosításáról.” Tökéletesen fogalmazta meg idegenforgalmi mondanivalóját Wekerle miniszterelnök, igaza volt, még most is igaza van…

Az 1920-as esztendőben a különböző nemzetekkel kapcsolatos kereskedelmi kamarák megalakításában, a külföldi diplomáciai és katonai missziók elszállásolásában éppen úgy részt vett a hivatal, mint más fontos aktusokban. A következő évben már 3600 utast szállásolt el a hivatal: ezek a Budapesti Keleti Vásárt látogatták meg. A Vitézi Szék első nagy országos gyülekezetének elszállásolását is intézte. 1923-ban már a hivatal közreműködésével békenívóra kezdtek emelkedni a szállók. Később tárgyalás indult az európai utazási irodákkal, szállószelvény-rendszerrel hidalták át a fizetési nehézségeket, propagandaanyagot adunk és kapunk, idegenvezetőket képezünk. 1926-ban tömegesen érkeznek idegenek, Rabindranath Tagore elragadtatva nézi a Bástyáról a felséges Dunát, Pirandello valósággal felfedezi Budapestet.

1927-ben a világkongresszusok egész sorát tartották a magyar fővárosban és a főváros idegenforgalmi hivatala először adta közre a statisztikai adatokat, amelyekből kiviláglott, milyen gazdasági hasznot hajtott Budapestnek az idegenforgalom. A Kossuth-zarándoklat propaganda munkájából hatalmasan kivette a részét a hivatal. 1928-ban Budapest az olasz parlament tagjait ünnepli falai között, nemzetközi kongresszusok követik egymást: a hivatal először világítja meg reflektorokkal a Halászbástyát és a Mátyás templomot, Budapest önfeledten, kacagva, solemnis nappalokkal és vidám éjszakákkal dobja bele magát a nemzetközi idegenforgalom áradatába.

A magyar főváros nevének patinás csengése lett külföldön, az idegenforgalmat a kormányfeladatok közé iktatják és 1930-ban már 25 nagy nemzetközi kongresszus mellett a Szent Imre év hatalmas idegenforgalmi megmozdulását készíti elő a hivatal. Minden évben találkozunk a szépen fejlődő BNV-vel. Az autós belső és külső idegenforgalom soha nem látott méreteket ölt, a világ minden részéből áramlanak Pestre és amikor már egész Európa a gazdasági válság lidércnyomását szenvedte, a magyar idegenforgalom még mindig életerősen pezsgett.

Lapozunk az események leírása között, német, francia, olasz színeket, amerikai hangulatokat idéz a jelentésben egy-egy sor.
Sehol sem hivalkodik Markos Béla beszámolója azzal, hogy ezt mi csináltuk, ez kizárólag a mi hivatalunk érdeme, de pompás fejlődés, hatalmas munka, nagyszerű idegenforgalmi értékek bontakoznak ki a gondosan összeállított beszámolóból. 1939-től a háboru nyomja rá bélyegét a nemrég még színes, vidám forgatagra és új célok, új eredmények veszik át az idegenforgalomban a vezető szerepet. Adatok, táblázatok, grafikonok egészítik ki a kitűnő jelentést, amely két megállapítással zárul.

Az egyik: Budapest lett a magyar idegenforgalom legnagyobb idegenforgalmi értéke, minden kapavágás, minden kő, amivel Budapestet fejlesztették, idegenforgalmunkat is előre vitte. A másik: Budapest fürdőváros és világváros az örvendetesen megnövekedett Magyarországnak is legfőbb vonzóereje a külföld felé és az marad a jövőben is.