|
MÁRCZIUS 15-IKE A FŐVÁROSBAN
A tavasz közeledtével a legkisebb enyhe szellő, vagy néha előtűnő napsugár sok ezrével csalja ki házaikból a fővárosi lakosokat, jókedvűen, sűrű csoportokban hullámzanak le s fel a széles járdákon, mások a múzeum-kert bokrainak fakadó bimbóiban gyönyörködnek, vagy a Duna partjára seregelve nézik a sokáig hevert hajók futását. De mind ez az élénkség, mozgalom csekélység ahoz képest, a minek márczius 15-ikén lehetünk tanúi, akár jó az idő, akár rosz. Már kora reggel vidáman lengenek a nagy palotákról a nemzetiszín zászlók, majd a szokottnál előbb megélénkülnek, megnépesednek a terek. Piros-fehér-zöld szalaggal ékes kis leányokat, kokárdás fiúkat látunk mindenfelől előtünni; majd az iskolában lesz ünnepély, de addig is bemutatják magukat ünnepi díszükben a világnak. Később innen is, onnan is kisebb-nagyobb csoportok kanyarodnak ki a mellékutczákból zászlók, vagy jelmondatos táblák alatt a főútakra s haladnak bizonyos irány felé, a hol gyülekezni fognak.
Sokféle egylet van Budapesten s ezek képviselőit nagyobbára mind megpillantjuk most. A kiváncsi, szórakozni vágyó közönség száma is egyre szaporodik, mígnem olyan lesz az utczák képe, mint a zsibongó méhkaptár. A délutáni órákban aztán a gyülekező helyekről megindulnak a sok ezer számra növekedett ünneplők az ünnepélyek főszinhelyei felé: a Múzeum elébe és a Petőfi-szoborhoz, hagyományos módon elszavalják a Talpra magyart a Múzeum főlépcsőjének oldalfaláról, ott, a hol Petőfi is szavalt valaha, felhangzanak a hazafias énekek, lelkesítő szónoklatok s megkoszorúzzák a szabadság halhatatlan költőjének szobrát. A főszerepet itt az egyetemi ifjuság lelkes serege viszi. Az utóbbi pár évben már egy másik elem is tüntet, különválva a polgárság többi részétől: a szocziálisták. Zárt sorokban, szinte katonailag fegyelmezve, komor arczczal haladnak, zászlójuk alig van egy-kettő, hanem jelmondatos táblájuk annál több. Énekük is más: a munkás-marseillaise hangjai harsannak fel tömegeikből…
Este felé hosszú sorokban végig vónulnak megint az utczákon az ünneplők, - előlről, hátulról egy-egy csapat rendőr lovagol, - s végre hazatérnek, szétoszladoznak, mint a hogy együvé kerültek. De az utczák koránsem ürülnek ki, száz meg száz rikoltozó utczai gyermek lármája hangzik még fel innen is, onnan is. Hanem a hol nagyobb lesz a lárma, rögtön odaugrat nehány rendős s csakhamar csendesség lesz megint. Végre eloszlanak a gyerekek is, a sétáló közönség sorai is megritkulnak és a főváros ismét visszanyeri rendes esti képét. |