|
Képzőművészet
Hatvany állandóan meglepetéssel szolgál művészete barátainak. Nem áll meg fejlődésében, hanem új és új elemeket vesz fel kifejezési módjai közé, egyeseket meg kihagy belőlük: a változások nyilvánvalók, de éppen úgy az összefüggések is. A Tamás-galériában látható kiállításán elsőnek egy külsőség tünhetet a látogató szemébe: a csillogó, áttetsző és mély olajtechnika helyett ma már Hatvany is hódol a megtört, át nem látszó, hamvas, temperaszerű festésmódnak, amelyben a felületnek nincsen csillgása, a festékrétegnek nincsen áttetszősége. Amennyire megállapítható volt, úgy látszik temperával festi alá és festi meg képeit, de alkalmasint pasztellkrétával is átrajzolja. Valamiképpen megfelel a hang elhalkulásának, elfinomodásának, mely mai festményeiből kicseng. Hatvany mindig előkelően választékos művész volt. A századforduló Párizsának levegőjében szerezte egészen kivételes művészeti kultúráját, a legnagyszerűbb francia festők művészetén csiszolta ízlését, az ő műveikből állította össze nálunk páratlan gyűjteményének legjavát. Sohasem volt szenvedélyesen elégedetlen újító. Nem vett részt azokban az értetlenkedésekben, amlyeket akár a párizsi vadak, akár a berlini expresszionisták és sarjadékaik olyan hatalmas áradatban ontották, hogy utolsó kilengéseik még ma is kísértenek nemcsak kiállításainkon, hanem némely olyan írónk elméleti fejtegetéseiben is, aki még a minőséget is szívesen feláldozza a csak önmagáért sóvárgott forradalomért. Hatvany színes festő volt eddig. Szerette a szép vörös, kék, sárga és zöld színeket, szerette az emberi test világító színeit. Kezdetben kissé keményen fektette őket egymás mellé, aminthogy rajza is kissé kemény volt. De évek multával szinskálája mindjobban összehangolódott, aminthogy rajza is gördülékenyebbé és észre sem vehető vált. Valami finom érzékiség ömlött el képein, egy élet- és világélvező halk lírájának megnyilvánulásaként. Néhol mégis ki-kicsendült festményeiből egy-egy erősebb szín, harsányabb hangsúly, hogy annál jobban kiemelje a többi képelem tartózkodó finomságát. Ez a tartózkodó finomság kitűnő elősegítőre talált abban a technikában, mellyel ennek a kiállításának festményeit készítette. Hamvasságuk finom takarója igen változatos színességüknek (mert Hatvany megőrizte hajlandóságát a leghullámzóbb színváltakozásra). De ezzel a technikával festve még finomabb, sőt sokkal finomabb hatásokat ád, mint egykori képein. Különösen szobabelsőin szembetűnő ez, némelyikük úgy hat, minta fátyolon át néznők tárgyait.
Az egykori Hatvanyra emlékeztet portréinak kissé féloldalra dülő, kissé riadt eltolódása is. De a mai arcképek sokkal lágyabbak, sokkal összehangzóbbak a régebbieknél. Azokban talán több volt frisseség, több a fiatalság, ezekben viszont töb az egybeolvadó kiegyensúlyozottág. Hatvany nem tartozik a már első pillanatra erős és felejthetetlen hatásokkal meghökkentő alkotóművészek közé. Halk és finom művészi kultúra árad műveiből. Igy szerényebb mértékre szállítva ennek a kiállításnak jelentőségét, meg kell vallanunk, hogy általában jól sikerült. Kiállítói ha nem is adnak újmódi művészetet, amint hangsúlyozzák, mert hiszen ugyanezt és majdnem ugyanígy rajtuk kívül számosan mások is adják. - derék művészi munkát végeznek. Antal Károly, Boda Gábor, Borbereki Kovács Zoltán, Borsos Miklós. Mikus Sándor annak a néhány év óta mindjobban érvényesülő, a monamentalitást egyszerűséggel egybekötő művészetnek ismert képviselői, amely néhány év óta végre nálunk is kifejlődőben van s a szobrászatban különb eredményeket ér el, mint a festészetben.
A kiállító festők közül Marosán Gyula, Koffán Károly művein akad meg leginkább a látogató szeme, s talán a festők közé lehet számítani a mozaik- és műkőtervezőket is: Főnyi Gézát, és Hollós Mattioni Esztert. Az első darabosan megtört vonalaival, és színeivel nagyvonalú hatásokra vágyik, a másik megelégszik a közönségnek inkább tetsző édeskésséggel. |