Mika Waltari regénye

Az asszony és az idegen

Az új finn regényirodalom legértékesebb alakja: Sillanpää pontosan tudja meddig terjed tehetsége varázsköre s ezen a körön belül ma már befejezte a modern parasztregény megalkotását. Waltari első regényének „A nagy ábránd”-nak („Suuri illusioni”) megjelenése azért volt a finn irodalom fontos eseménye, mivel a fiatal író a Sillanpää művészetében tiszta költészetté nemesedett parasztregény kiegészítőjeként lépett fel, mint a polgári osztály életének élesszemű megfigyelője.

Regénytrilológiájának (I. A férfi és a képzelet, II. Lélek és láng és III. Égő ifjúság) tárgya a finn főváros fejlődése, 1860-tól kezdődően. „Kuriton sokupolvi” („Neveletlen nemzedék”) című vígjátéka a modern finn társadalmi élet szatirikus rajza.

Sillanpää legszebb regényét, a „Nourena nukkonut”-ot („Silias) és a „Michen tie”-t („Egy férfi útja”) már ismeri a magyar közönség a finnül és magyarul egyaránt kitűnően tudó N. Sebestyáén Irén fordításában. Waltarinak ez az első regénye magyarul. Nem tudjuk helyeselni, hogy erre a parasztregényre esett a kiadó választása, hiszen ez a pályázatra készült mű nem ad igazi képet az író tehetségéről. A kiválasztásánál, úgy gondoljuk, nyomós érv lehetett, hogy ezt a regényt svédre és németre is lefordították.

S ha ez így van, még szerencse, hogy nem Waltarinak szintén díjnyertes detektívregényén akadt meg a fordító szeme, hiszen ez is megjelent svédül és németül! Csodálni való szimattal tudják kiszemelni, azokat a műveket, amelyekben az író oktalanul tékozolja tehetségét! De lássuk magát a regényt. „Egy idegen jött a tanyára” (Vicras mies tuli talopa), ez a regény eredeti címe és első mondata. Az idegen úgy jelenik meg, mint a termékenység istene, akinek érintésére felserken a tunya álomba merült föld és kivirul az alkoholista férj közelségétől megdermedt asszony teste-lelke.

A férj a meddőség szelleme: minden elhervad, amihez csak hozzányúl. Féltékenységében lelövi az idegent A dörrenésre előrohanó asszony, látva, hogy férje a haldokló kedves arcát rugdossa, a kezeügyébe akadt fejszével agyonvágja a bosszú mámorában ujjongó beteg férjét. Aztán leereszti a férj holttestét a feneketlen mocsárba. Eddig az első rész. A második rész azt mondja el hogyan deríti ki egy becsvágyó, fiatal rendőrtiszt a férjgyilkosság részleteit, és hogy a bölcs öreg bíró hogyan veszi védelmébe az asszonyt, aki gyereket vár halott idegentől. Végül a bíró úgy irányítja a tárgyalást hogy a legkisebb büntetést róják ki az asszonyra.

A második részt az értékelésben külön kell választani az elsőtől, amely jó parasztregény, bár inkább jelképeket mozgat benne az író, mintt emberi lényeket (az idegen: a nap, az asszony: a föld, a férj: a termékenység, az öreg Herman; a halál jelképe). Ennek az első résznek legnagyobb erénye a nyugodt, méltóságteljes és mégis gyöngéd elbeszélő stílus, amelynek tökéletesen tiszta élvezetében csak egy-két kirívó idejétmúlt naturalista vonás zavar bennünket.

A második rész később íródott, mint a nagy érdeklődést ébresztett regény folytatása, - nincs is meg benne az írónak az a tiszta áhitata az ihletnek az feszültsége, amely az első részt olyan hitelessé teszi. Az író kemény, biztos fogása elernyed: a sok új alak és a pergő események csak tarkítják a történetet: ezek ellenére is az első rész marad izgalmasabb olvasmány, a maga belső túlfűtöttségével és állandó veszélyeket sejtető nyugalmával.
A fordítás Beke Margit munkája; legnagyobb erénye könnyed és természetes nyelve, amely többnyire töretlenül szólaltatja meg a regény értékeit. Legnagyobb kifogásunk az, hogy a fordítás pontatlan. Néha többet mond, mint az eredeti, indokolatlanul, sőt úgy is, hogy a fordítás csak veszít ezzel a többlettel. Nincs helyünk rá, hogy ezeket a hibákat sorra szedjük, csak egy-két példát tudunk itt idézni. „Nainen oli kattanut ruokaa pöytään” - ez csak annyit jelent: „Az asszony az asztalra készítette az ételt”. De a fordító még hozzáteszi: „Nem sokat, de valamit”.

Néha rövidít is, szintén szükségtelenül, az eredeti szöveg tömör mondatain. Magyartalanságok is akadnak a fordításban („alapjában idegen maradt” 68. o., „alapjában elhagyatott” 391. o.) Általában, az összehasonlítás közben nem tudtuk leküzdeni azt az érzésünket, hogy a fordító nem is látta az eredeti finn szöveget.

Képes Géza