|
Ambrus Zoltán sírja előtt
AMBRUS ZOLTÁN SIRJA ELŐTT A múlt század nyolcvanas éveiben játszódik a „Midás király” első része. Apró utalások nyomán nem nehéz annak a bérháznak helyét megtalálni, amelyben a történet megindul. A Szegényház monumentális tömege már akkor is állott, s Midás király házából rá lehetett látni. A nyolcvanas években sivár és szomorú helye volt ez Pestnek. A tér, amely elterült előtte, poros volt és rajta a fák satnyák. Még nem állt akkoriban a tér közepén Steindl Imre neogótikus temploma, helyette a hívők abba a kápolnaformájú kicsiny istenházába jártak, amelyben azóta máshitűek áhítatoskodnak. Abban a kicsiny kápolnában esküdött hűséget egymásnak utóbb „Midás király” párja, Biró Jenő és Völgyessy Bella. Ma is állnak még azon a tájékon olyanféle öblös udvarú, az udvart körbejáró folyosójú, szegényemberlakta népes bérházak. Szegény emberek idilliumába nyit bele az olvasó. Mennyi érdekes és vonzó alak jelenik meg egymásután a mese gördülő szalagján. A Grunovszky-család, benne az apa, az egykori táncmester nagyzoló és szélhámos alakja és körötte a két lánya: az öregebbik Vanda, a lemondó és önfeláldozó, meg a család reménysége, a viruló Margit. Azután a különös és fanyar bájú kis Terka, aki a bérkaszárnya töméntelen gyerekének megszervezője, rendbentartója és szórakoztatója. A szegény emberek köztársasága a bérkaszárnya, szegény és szegény ember közt nincs különbség.
Titkaik sincsenek egymás előtt. Mindenki tudja, hogy mi és mennyi van a többi zsebében és hogy mi készül, milyen reménységek érnek a szomszéd ajtaja mögött. Mégis van a háznak két arisztokratája, két olyan lakója, aki nemkevésbbé szegény ember a többinél, de zárkózottabb természetű náluk, nem kedveli a bizalmaskodást, tartózkodó és begombolkozott. Szerény rajztanár az egyik, művészetében megfeneklett festő, aki nagyreményű kezdés után csalódva, önmaga iránt bizalmatlanul és lemondóan tért haza Párisból.
Feszengve mozog a barátságos házbeliek között, mert nagyon is érzi tőlük való különbözőségét. Grunovszky papa a kisebbik lánya párjának szánta és a csinos Margit örömest vállalná. S ekkor utolsónak, mint ahogy az igazi színházban szokás, megjelenik a színen a ház dísze a lélegzetelállítóan szépséges Bella. És megindul a szerelmi kettős. Az önmagával meghasonlott festő életmegvetése fokról fokra gyöngül és tágít és helyében kivirit a boldogság vágya és reménye. A szép Belláról pedig fokról fokra lefoszlik a kényeskedő nagyúri kisasszony álarca és kendőzetlen mivoltában előtűnik a nemkevésbbé bűbájos szerető nő. Ez a lassú menetű és csöndes idillium a „Midás király” történetének közepe. Milyen gyöngéden tudja Ambrus a kelő és önmagával küzködő szerelmi érzést rajzolni nőben, férfiban! A csupa nő Bellához képest Biró Jenő valóságom életbölcs. A harmincéves Ambrus Zoltán eddigi életének csaknem minden tapasztalatát és azokból levont következtetéseit összefoglalta Bíró Jenő monológus-alakú töprengéseiben. Alakjainak magukkal való beszélgetése és vitatkozása egyik érdekes sajátossága Ambrus elbeszélő stílusának csak úgy, mint a párbeszédes forma, amelynek még nagyobb mestere. Nagyszerű logikai készsége alig bírja kielégíteni magát benne, annyira kifogyhatatlan az érvek minden lehetőségének összegyüjtésében és egybeforrásában. Párbeszédeiben egymást éri a fordulat és a váratlan ötlet. Biró Jenő és Völgyessy Bella szerelméből boldog házasság lesz; de az ifjú asszony éppen csak hogy megízlelte az anyaság örömét és meghal. Biró Jenő élete ezzel a csapással véget ér. Az élet ezután semmit sem jelent neki: ha még is folytatja, csupán azért teszi, mert kisfia van, akit nem hagyhat magára. Ő maga keserűen, hitetlenül ér reménytelenül ödöng az életben. S ekkor kezdődik életében a sors midási tréfája.
Még addig semmije sem sikerült, képei nem kellettek senkinek, s hogy beteg feleségének megszerezhesse a legszükségesebbet, valósággal el kellett adnia munkaerejét, most akármihez nyúl, arany lesz belőle. Dől hozzá a pénz, a hír és a dicsőség. És megjelenik elsötétült életében a másik nő, egy bájos és eszes, azonfelül dúsgazdag fiatal arisztokrata lány, Masa grófnő. A rejtett szomorúságú férfi fölkelti érdeklődését, majd vonzódását és szerelmét.
Abban a levelezésben játszódik a keletkező szerelemnek a története, amelyet Masa grófnő öreg nevelőnőjével folytat. A folyamatos beszélgetés helyett itt is a közlés drámaibb formáját választja Ambrus. Masa grófnő leveleiben egy elkényeztetett, társadalmi és egyéb kényszert nehezen tűrő, fesztelenségre vágyó ötletes és tréfa iránt fogékony leánylélek tárul föl egész gazdagságában. A fiatal leány lelkének nagy és szerető búvára Ambrus. „….Egy szép fiatal leány - írja egyhelyütt – a legnagyobb rejtelem a világon, mely érdekesebb, mint a letünt világok összes hieroglifái. Végtelenül vonzó, kedves és szeretnivaló teremtés alakja jelenül meg Masa grófnő rajzában.
Úgy látszik; az Isten is arra teremtette, hogy a leghitevesztettebbnek is visszaadja hitét. De Biró Jenőn már nem segít semmi. Benne elmoshatatlanul él halott felesége képe. Feléje visz minden gondolata és minden vágyódása, utána kesereg ébren és álmában s titokban az ő képe mását festi újra meg újra. Feleségül veszi Masa grófnőt, de boldog nem lesz mellette. „Későbben - mondja önmagával való vitáinak egyikében - későbben rá sem tudtam nézni az asszonyokra. Nem tudtam megbocsátani nekik, hogy ők, akiket nem szeretek, élnek, és az, akit szeretek, az az egy nem él!” Biró Jenő végül megöli magát, hogy megszabaduljon az elviselhetetlen élettől. A „Midás király” egy napilapnak, a Magyar Hírlapnak regényrovatában jelent meg. Ambrus folytatásról folytatásra írta részeit, mint ahogy akkoriban is, azóta is sok más író. Így keletkeztek Jókai regényei is. Mikszáth hosszabb lélekzetű elbeszélő művei és mások munkái. Ambrusnak az első regényében annyi volt a mondanivalója, hogy műve igen terjedelmesre nőtt s folytatásai, a szerkesztő nézete szerint, nem akartak elfogyni. A napilapok nem kedvelik a hosszúra nyúló regényeket, s Ambrusnak volt mit hallgatnia türelmetlen szerkesztőjétől. Végre isrövidre kellett fognia mondanivalóját és gyorsan befejezte a regényt. Keserűen emlékezett Ambrus később is erre a méltatlanságra. Bizonyára ez a magyarázó oka annak, hogy a „Midás király” szerkezete a második részben olyan darabossá lett s hogy az elbeszélés módja annyiszor változtatja alakját: hol levél formájának Ambrus épp olyan mestere, mint a párbeszédnek, hol naplóét, monológusét, majd az ördög fölléptével a dialógusét. Alighanem ezért nem jutott az írónak módja arra sem, hogy Masa grófnő mindenképpen érdekes személyét a férjével való viszonyában is jobban megvilágítsa s láthatóvá tegye azt, ami ezt a két embert egymástól megkülönböztette s amiben rokon volt a lelkük. Az olvasó sajnálkozó érzéssel gondol vissza az első rész bérkaszárnyának olyan vonzó alakjaira, köztük is a legmegkapóbbra, a gyereksorakoztató kis Terkára.
A megállított lendületet nehéz újra megindítani. Ambrust sokat foglalkoztatta utóbb is a „Midás király” és mindig készült rá, hogy amit benne el kellett sietnie, azt újra megírja. Tizennégy esztendeig várta könyvvé föltámadását a Magyar Hírlap poros köteteiben a „Midás király”. Mikor végre 1906-ban-Ambrus Zoltán összegyűjtött munkáinak sorában megérte megjelenését, Ambrus sokat dolgozott rajta, minek-előtte sajtó alá adta volna. De az már csak szövegsimitó munka volt. |