Svájc jogászai a részvénytársaságok tartalékával foglalkoztak az ezévi jogásznapok alkalmából.
A Neue Züricher Zeitung most beszámol dr. Ernst Gerwig értekezéséről, amely ezzel a fontos témával kapcsolatban feltűnést keltett Svájc pénzügyi, ipari vezetőemberei és gazdasági szakértői között.

Dr. Gerwig rámutat arra, hogy a gazdasági élet ma számottevő változásoknak van kitéve.
Ez azt a kötelezettséget rója a gazdasági szakemberekre, hogy vizsgálják meg, mennyiben befolyásolják ezek a változások a tartalékok tekintetében a szolid kereskedői, üzleti alapelveket. Csak a titkos tartalékok kérdését vizsgálja.

Legfőképpen az aktívák aláértékeléséből keletkeznek titkos tartalékok.
Itt sokkal kisebb szerep jut a passzívák felértékelésének. Bármelyik aktíva-tételt alá lehet értékelni. A titkos tartalékok azonban sok esetben különösen beruházásoknál, gyártelepeknél nagyobb létesítményeknél, tulajdonképpen nem is tartalékok és a reaktiválásuk, illetve mobilizálásuk nem is megy olyan könnyen. Mit tekintünk magángazdasági szempontból tartaléknak? – veti fel a kérdést.

– Nem lehet tartaléknak tekinteni a különbözetet, amely valamely befektetésnek könyvelési értéke és a beszerzési ára között mutatkozik, még akkor sem, ha a befektetést erősebb tempóban írták is le, mint amennyire a technikai elhasználódás, vagy elavulás okán arra szükséges lett volna. A készleteknél sem lehet valamennyi különbözetet titkos tartaléknak minősíteni. Azért történik az aláértékelés – mondja –, mert nem tudjuk, hogy később majd valóban milyen áron lehetséges a realizálás.

Az árak hullámzása bizonytalansággal szőtte át a gazdasági fejlődést.
Az árukészlet alacsonyabb értékelése – hosszabb időt tekintve – sokkal helyesebb, mint a napi árakon való értékelés. Ugyanez vonatkozik a gépi berendezésekre is. A gépek élettartama nem technikai okokból vált rövidebbé, hanem a gyors egymásutánban fellépő újítások következtében.

Legszembetűnőbb a helyzet az építési beruházások terén.
A házaknak a beszerzési érték 60%-ára való leírása, általános felfogás szerint, tekintélyes titkos tartalékolást jelent. Konkrét esetekből kitűnik, hogy a leírások a legritkább esetben bizonyultak elegendőnek. Ebből következik, hogy ma az épületek elhasználódása is gyorsabb, mint azelőtt és az évenkénti 2%-os leírás túlságosan kevés. Amit rövid idővel ezelőtt még mint mértéktelen leírást és így mint titkos tartalékképzést emlegettek, az többé már egyáltalán nem is tartalék, hanem csupán a való viszonyoknak teljesen jogos figyelembevétele.

Beszámol a szerző a titkos tartalékokkal szemben emlegetett kifogásokról.
A titkos tartalék – például – arra buzdíthatja a vállalat vezetőségét, hogy kevésbé gondosan gazdálkodjék a rábízott javakkal. Felveti a kérdést: „Mi is a titkos tartalék célja?” Hangsúlyozza, hogy ha a tartalékképzés életfontosságú érdekeket szolgálhat, akkor teljesen más megítélés alá tartozik, mintha csupán nyereségeltitkolás vagy adóeltitkolás a cél. „Minden körülmény között engedélyezendők és szükségesek – mondja a szerző – olyan titkos tartalékok, amelyek a fennálló, meglévő érték fenntartását szolgálják. Itt a határt nagyon méltányosan kell megállapítani. A nagyobb beruházásoknál kitűnik már, hogy sokkal nagyobb tartalékokra van szükség azok fenntartásához, mint ahogy azt az elméletben vagy akár a gyakorlatban is feltételezik”.

A vállalat továbbfejlesztése céljából képzett tartalékok, amelyek az önfinanszírozás célját szolgálják, a tőkegazdálkodási hibák veszélyét rejti magában. A revizoroknak nemcsak a tartalékok képzését kell figyelemben részesíteniök, hanem a vállalkozásban visszatartott liquid pénz, illetve eszközök felhasználását is. Ha újra vissza akarunk térni az öntudatos és felelősségteljes vállalat-vezetéshez, akkor nem helyeselhetjük a titkos tartalékok mértéktelen kiterjedését. Fokozott nyílt feltárást kell biztosítani mindannak a számára, ami a fennálló javak megőrzésére és a vállalat mindenkori akcióképességének a biztosítására szolgál. Ezt a fokozott nyílt bevallást elsősorban az ellenőrző hatóságokkal szemben tarja helyesnek a kiváló szaktudású szerző.