Fedák Sári, mint Bob herceg

Ötven egymást követő estén át egy ugyanazon szerepet eljátszani, szakadatlanul zsúfolt ház tapsai közt, ritkaság a színpadon. Fedák Sári a közönség kivételes kegyeinek csillagzata alatt járja az útját. Rózsák, virágok közt halad úgyszólva attól az időtől, a mikor első merész tánczát ellejtette ugyancsak a Népszínházban, a hová most a *Bob herczeg*szerepének megteremtésére szerződtették, két hó előtt. Első fellépése alig megy vissza három évre s azóta diadalról-diadalra juttatja szerepeit.

A Színházi direktorok kapkodnak utána, a közönség meg lázasan ostromolja jegyárúsító pénztáraikat. Három év alatt a negyedik színház hirdeti a nevét. A hová bekerül, rendszerint egy kis belső forradalom kél a nyomán s így aztán rövid időkörök alatt majd itt, majd ott merül föl rokonszenves és vonzó egyénisége.

A Népszínházból három évvel ezelőtt a Magyar Színház kis színpadára jutott, a hol közel hetven előadásig vitte a *Lotti ezredesei*-nek jóízűn kaczagtató bohozatát. Onnét a Vigszínház szerződtette vendégül a *Csókon szerzett vőlegény* főszerepére. A huszonötödik előadás jubileumát ott is megülte: sőt azon felül is jutott. Most meg a *Bob herczeg* ötvenedik előadását ünnepelte első, rövid szereplése szinterén : a Népszínházban. A mint a lapokból olvasom, ugyszólva virágözönben fürdött ez alkalommal a színpadon.

Nyilvánvaló, hogy a közönség kegyét meglehetősen osztatlanúl élvezi Fedák Sári. A három színháznak egymástól teljesen elütő egészen egyéni közönsége van s mindegyiket megnyerte úgyszólva egy csapásra. A közönség az ő oldalán van ; s rá nézve, mint könnyű Múzsa hírére ezzel tulajdonképen el is lenne döntve a kérdés.

A kritika elhangzik az első előadás után s többé aztán nem is nagyon törődik az elintézett szereppel a sajtó. Miből szerezze hát a lelkesedést ötven egymást követő előadásra a színész? Természetes, hogy a közönség tapsa, mosolya s derült vidám hangulata adja neki egyik estéről a másikra a rúgót.

Így hát a Fedák Sári Bob herczegénél nem marad más hátra, mint azt a szempontot vetni föl, hogy a közönség részéről élvezett dédelgetés nem ragadja-e őr a jó izlés határait sértő túlságokba? Én ennek a darabnak a negyvennyolczadik előadását láttam először. Mint a színház régi megfigyelőjét, meglepett egy mozzanat.

---

Az, hogy Fedák nem a közönséggel törődött, hanem a szerepével. Első előadásszámba is beillett volna az az est. A szerep megszokottságával járó nembánomságnak nyoma sem volt. Szeretetteljes ambíczióval csüggött a feladatán.

Egészben véve is sokat haladt. Eddigi szilaj, kitörésszerü mozgásain most már bizonyos művészi mérséklet vonúl át s jelét adja annak is, hogy nemcsak a pajzán virgonczkodás kifejezésére alkalmas a vérmérséklete, hanem hogy komolyabb kedélyi mozzanatok érvényesítésére is képes a talentuma.

A *Bob herczeg* második felvonása egy poetikus végjelenettel zárúl. A fiatal herczeg szerelmes egy kis polgárleányba. Az viszontszereti őt, a nélkül azonban, hogy tudna származása felől. Egyszerre kipattan a titok és kétségbeesve vonúl vissza tőle a kis polgárleány. Azt a fájdalmat, a mely a fiatal herczegen a vesztés bánata nyomán kitör, annyi finomsággal tolmácsolta Fedák, hogy lelket érintően meghatott. Mozgás, hang, dal, minden összhangzóan egybeolvad ennek az érzésnek művészi kifejezésére.

A Fedák Sári játékában szemmel láthatólag tért hódít az alakító művészetnek leglényegesebb kelléke : az önmérséklés, a melyet oly módon kell a színésznek saját belsejével kiküzdenie, hogy a néző előtt észrevétlen maradjon a tusa – oly módon, hogy az életigazság természetes, egyszerű nyilvánúlásáúl tünjék fel előtte a színpadi játék. A jó ízléssel érvényesített mozdulatnak bája van. Minden a mi azzal ellenkezik, zavarólag hat a lélekre, kedélyre.

A darabot egészben jótékonyan ható poetikus légkör lengi át. Egyetlen mozzanat sincs benne, a mely a külvárosi színpadokat elárasztó érzékiségnek szolgálatában állana. A közönség jó ízlésére vall, hogy a *Bob herczeg* érzelmi és kedélyi húrokat érintő dalaiban előszeretettel üdül.