Jeges szél pásztázza a BSzKRt-pályát, csikorognak a zászlótartó rudak, recseg-ropog a mikrofon vezető zsinórja. Ha vitorlásban lennénk, 50 kilométeres sebességgel suhanna hajónk.
Balra őszi pompájukban vöröslenek a budai hegyek, a nap süt, mégis dermesztő a hideg, amikor a játékos-kijáróban katonás sorrendben kivonul Németország és Magyarország válogatott kézilabda csapata, hogy megvívja tizedik mérkőzését.
Az első impressziók nem a legjobbak, mert ameddig a német csapaton a közismert barnaszínű mackóruha feszül. Addig a magyar együttes az Elektromosoktól kölcsönkért melegítőkben vonul fel. Az is furcsán hat, hogy a katonásan kivonuló és felsorakozó játékosok után össze-vissza lépegetve jön ki a játékvezető, valamint a két határ- és gólbíró. Meg is jegyzi valaki a tribünön: Hát bizony az MLSz-ben nem tűrnék az ilyen kivonulást!
Ezután a leventezenekar a két ország nemzeti himnuszait játszotta el. A németekét túl lassan, sőt nem egyszer - egy-egy fúvós hibájából - hamisan. Erre bizony vigyázni kellene!
Süvítő, orkánszerű szél ellen kezdi meg a magyar csapat a játékot s Erdődi révén vezetéshez jut. Csatársorunk jobbszélén Cziráki ellenállhatatlan. Úgy megy el, ahogy akar. Hol a jobbszélen, hol a középcsatár helyén, hol pedig váratlanul a baloldalon tűnik fel.
Ragyogóan játszik Erdődi - ez a kitűnő levente ifjú - egyik bombát a másik után zúdítja a hamburgi Boysen által kitűnően védett német kapura. 1:0, 1:1, 1:2, 1:3. Vezetnek a németek! De a magyar csapat nem csügged.
Hamarosan egyenlítünk, sőt egy tizenhármas büntetőből Mátyási a vezetést is megszerzi, majd egy-egy gólt dob mindkét csapat s egy sikeres szabaddobás után 6:4 arányban - az orkánszerű ellenszél dacára. - miénk a félidő!
Szünetben Schelenz - a világnak elismerten legnagyobb kézilabda szakértője, a játék szabályainak megteremtője s a német csapat mestere - ugyancsak mossa játékosainak szőke fejét. A magyar öltöző csupa öröm, de azért még félnek a fiúk a második félidőtől. Nem csoda, hogy nagyon is respektálják ellenfelüket, hiszen az 1936-os berlini olimpián a döntőben a második helyezett Svájcot 23:0 arányban győzték le a germánok.
De már kezdődik is a második félidő. Fodor közelharc után kétgólos vezetést szerez 7:5-re. Ezután a németek 8:8-ra egyenlítenek. Úgy látszik, hogy ismét csak álom marad legszebb ábrándunk. Ám ekkor tűzbe jön a magyar csapat s pillanatok alatt lerohanja ellenfelét.
Tichy II. és Cziráki dob gólt, amikor pedig a balszélső Otte, a IX. kerületi leventék csatára egy perccel a játék vége előtt tizenegyedszer is bedobja a labdát a németek hálójába, örömmámorban úszik a pálya. Megszólal Berecz Ferenc sípja: megtörtént a csoda, legyőztük a veretlen világbajnok német együttest…
A magyar csapat pompás játékot mutatott be. Főleg a csatársor remekelt. Cziráki a mezőny legjobbjának bizonyult, igazi „propaganda” játékot mutatott be. Azt csinálta, amit akart. Erdődi lőtte a nagy mérkőzés legtöbb gólját, Fodor pedig ördöngös cseleivel megszédítette a német védőket, de a BTC gólzsákja, Tichy II. és a kis balszélső Otte is pompásan játszott.
A németek - a háború ellenére - legerősebb csapatukkal jöttek el s teljesen reália körülmények között szenvedtek vereséget. A magyar csapat mindvégig fair volt, a német csapatból azonban egy-két ember, így főleg a balfedezet Pfitzner - amikor látta, hogy sehogy sem bír a nagyszerű Czirákival - sokszor elragadtatta magát.
A magyar játékvezető mindvégig lovagiasan - feladata magaslatán állott, csak az hatott zavaróan, hogy nem tudott jól németül.
A mérkőzés végén a magyar öltöző lakodalmas házhoz hasonlít. Molnár Zoltán tanár, szövetségi kapitány így beszél:
- Életem legboldogabb perce ez! Végre sikerült, amiért évek óta dolgozunk. A magyar csapat teljesen reálisan győzte le a németek veretlen világbajnok együttesét. Egyénileg senkit sem emelek ki, mert valamennyi játékosunk tudása legjavát nyújtotta.
Ezután a német öltözőbe látogattunk be, ahol viszont temetői hangulat fogad. A játékosok szótlanul ülnek a padokon. Schelenz mester pedig halkan, de kíméletlenül osztogatja jelzőit. Amikor meglát bennünket, s meghallja kérésünket, nem hajlandó nyilatkozni. Állandóan ezt hajtogatja:
- Ich möchte allein bleiben.
Mi pedig a hagyományos magyar udvariasságra való tekintettel eleget teszünk Schelenz mester óhajának s bánatában egyedül hagyjuk.
