Békeidőben a többtermelés azt jelentette, hogy minden ország igyekezett polgárai jólétét és kényelmét annyira növelni, amennyire csak a tudomány, a technika, az ipar akkori állása mellett lehetségcs volt. Háborús időben mást jelent: akkor a többtermelésnek a nemzet végsőkig feszített katonai erejét kell szolgálnia. De akármilyen célt követ is, nem valósítható meg óriási méretű és erejű gépek nélkül.

Minél több munkát akarunk gyorsan és kielégítően, elvégezni: annál hatalmasabb gépekre van szükségünk; gőz- és vízturbiákra, mótorokra, dinamókra, emelődarukra, szerszámgépekre. Sokat és gyorsan csak úgy lehet termelni, ha széles arányokban vesszük segítségül a természeti erőket. Ez pedig csak óriási gépekkel lehetséges!

Ez az oka annak, hogy mostanában mindenütt, még a nem hadviselő államokban is, a gyárak egymással versengve építik kolosszusi gépeiket. Ezek közül való a felvételünkön látható házmagasságú acélkorong, amely az eddig Európában épített legnagyobb villamos áramfejlesztőgép forgórésze. Németországban építették s legérdekesebb benne az, hogy nem is európai, hanem egy - ázsiai erőmű részére. A japánok a Korea (más néven Chosen) és Mandzsukuo határán húzódó Yalu-folyón nagy vízierőművet létesítenek és a hozzávaló villamos gépberendezés szállításával Németországot bízták meg.

Németország pedig, noha erejét végsőkig igénybe veszi a most folyó háború, sikeresen eleget is tesz a megrendelésnek. Egyszerre négy, egyenként ezer tonna súlyú áramfejlesztő-óriás épül az egyik német gyárban s mindegyikbe egy-egy ilyen, több mint hét méter átmérőjű forgórész kerül. Az áramfejlesztőket a tengelyükre kapcsolt vízturbina hajtja, amelyet a folyó sodra forgat. A turbina a képen látható forgórész tartja keringésben.

Mire ez a géprész teljesen elkészül, ötszáz tonnát fog nyomni. A forgórészben születik a soktízezer lóerő teljesítményű villamos áram, amelyet azután világításra, gépek, gyárak, vasutak hajtására használnak fel. A japánok ilyen gépóriások beállításával igyekeznek most a többtermelést és a lakosság életszínvonalát Mandzsukuóban és Koreában fellendíteni.

De még százával lehetne azokat a gépszörnyeket elősorolni, amelyek az utóbbi időben kerültek ki a gyárakból. A háború szédületesre fokozta a vas- és acélfogyasztást s hogy a kohók, a gyárak eleget tehessenek a nagy keresletnek, gépberendezéseiket minden eddigi határon túl növelték. Tudvalévő, hogy az izzó acéltömböket nemcsak kalapálással, hanem hengerléssel is szokás alakítani. Nagy hengerek között mángoroltatják át mind vékonyabbra és vékonyabbra az izzó fémlemezt. Ezt az igazán ciklopoknak való munkát csak cikloni gépek végezhetik el!

Építettek például hengerlőmű hajtására 44.000 lóerejű villanymótort, amelyet 10.000 ampere erősségű áram hajt. Ha egy ember átlagos izomerejét egytized lóerőre tesszük, akkor ennek az egyetlen mótornak az erőkifejtése négyszáznegyvenezer munkásnak, egy közepes nagyváros lakosságának teljes munkaerejével ér fel!

De hol marad ez a negyvennégyezer lóerő newyorki Hell Gate („Pokolkapu”) erőmű 1405 tonna súlyú gőzturbinájának teljesítménye mögött, amely 225.000 lóerőt fejt ki?! A vele összekapcsolt áramfejlesztőgép 160.000 kilowattnyi villamos energiát termel és ezzel egymaga elláthatná egy kisebb iparváros teljes áramszükségletét. Ilyen arányokban dolgozó villanytelepeken persze többi gépberendezések is kolosszusi méretűek. Mindenki ismeri a rádiókészülékek apró transzformátorait, amelyek a hálózati áram feszültségét úgy változtatják meg, hogy az a lámpák táplálására alkalmas legyen.

Ezeket a kis eszközöket házmagasságúra nagyítva láthatjuk viszont a villanytelepeken, ahol szintén a termelt villanyáram feszültségének átalakítására valók. Egy nemrégiben Berlinben készített óriástranszformátor súlya megüti a 180.000 kilót. Munkája abból áll, hogy 220.000 voltos áramot 100.000 voltossá alakít. Amikor a gyárból rendeltetési helyére szállították, egy különleges, harminckétkerekű vasúti kocsit kellett számára építeni, amely egymagában véve is hetvenezer kilót nyom és a rászerelt transzformátorral együtt 36 méter hosszú volt.

Hogyan meríthetnők a mai idők rengeteg ásványi nyersanyagát a bányákból, ha óriásgépek nem segítenének bennünket? Illinoisban (az amerikai Egyesült Államok egyik államában) például van egy szénbánya, ahol akkora méretű termelés folyik, hogy a közönséges anyagszállító- és kotrógépek már nem győzték a munkát. Az ottani mérnökök erre elhatározták, hogy egy minden eddiginél hatalmasabb kanalas-kotrógépet építenek. 18 hónapig tartott az építés munkája és 50 vasúti teherkocsin szállították a kész alkatrészeket a bányatelepre, ahol azután összeállították.

Az összeszerelés is alaposan igénybevette a munkások, meg a mérnökök munkaerejét. De amikor végre elkészültek, ott tornyosult előttük a gépgyártás új Góliátja: az 1450 tonnás, tankszerű, hernyótalpakon mozgó, villamos kotrógép. Kanálszerkezetének acélfogai 50.000 kiló erejével fúródnak a földbe és egyetlen emelintéssel 20.000 kiló földet, homokot és sziklatörmeléket vagy szenet lendíthet a magasba. Acélgerendázatának magassága egy 11 emeletes felhőkarcolóéval ér fel és kotrókanalában kényelmesen helyet foglalhat egy nagy túrakocsi...