|
Mussolini bizik a végső győzelemben
Róma, február 23. Pontosan 5 órakor trombitaszóval jelezték a Duce érkezését. A trombiták hangját az egybegyűlt tömeg lelkes üdvrialgása követte. A római fasiszták titkára üdvözölte az érkező Ducet, aki válaszában kijelentette, azért jött ide, hogy megfigyelje a fasiszták érverését és megtörje azt a csendet, amelyet kedvel különösen háborus időkben. - Nem nyolc hónapja vagyunk háboruban, - mondotta a Duce - hanem hat éve, vagyis 1935 január 3-a óta. Ekkor érkezett hozzánk Franco felhivása, amelyet nem hagyhattunk válasz nélkül. Kötelességünk volt segitségére sietni. A valóságban 1922 október 28-a óta állunk háboruban, amikor a szabadkőmüves és szabadkőmüves-plutokrata világ ellen lázadtunk fel. 1939 szeptemberében alig hevertük ki a megelőző háborukat. Nem vérhattuk meg, mig teljesen felkészülünk, mert a történelem „torkon ragadott bennünket”. Mindamellett Olaszországnak sikerült az ellenség erőit lekötnie és Franciaország katonai összeomlása után az elsőszámu ellenség ellen fordult, aki ellen az utolsó csepp véréig fog küzdeni. Olaszországnak mindig távoli és nehéz háborukat kellett viselnie. A háboru első négy hónapjában nagyon sulyos csapásokat mértünk az ellenségre. Libia, amelyet a fasizmusnak sikerült ujból meghóditania, mindig a legjelentősebb stratégiai pontnak számitott. 1937 október 1-e és 1911 január 31 között több mint 14 000 katonatisztet és 350. 000 katonánál többet szállitottunk Libiába. Itt két hadsereg alakult, az ötödik és a hatodik. 1900 darab mindenféle méretű, alaku és legujabb tipusu ágyut szállitottunk Libiába. Több mint 15. 300 géppuskát, több mint 11 millió tüzérségi lövedéket, több mint 1 milliárd puskagolyót, 24. 000 tonna ruhaneműt. 759 harckocsit és sok egyéb felszerelési cikket szállitottunk Libiába. Az emlitett számok bizonyitják, hogy az előkészület gondosan történt meg. Azok a katonák, akik a birodalom területén, külső segitség reménye nélkül harcolnak, habár igen távoli helyeken küzdenek, szívünkhöz a legközelebb esnek. December 9-én kezdődött a csata, amely az ellenségnek Benghaziba való bevonulásával végződött. Mi nem hazudunk, ahogy azt az álszent angolok teszik. Elkeseredetten álltunk ellen, néha körömszakadtáig védekeztünk. Mi mindig meg fogjuk mondani az igazságot és vissza fogunk utasitani minden hamisitást. Az elmult hónapok eseményei csak fokozták gyűlöletünket, amelyre szükségünk is van. Az angolok utolsó hidfője a Balkánon Görögország volt és Görögország volt az, amely nem akarta visszautasitani a brit kezességet. Szükség volt rá, hogy szembeszálljunk ezzel a hidfővel és e tekintetben valamennyi felelős katonai tényező egyetértett. Az olasz katonák Albániában fényesen küzdöttek és aranybetűkkel irták be nevüket a történelem könyvébe; ezt az egész világnak el kell majd ismernie. A görög veszteségek igen sulyosak. A tavasz nemsokára beköszönt és az évszakhoz mérten küszöbön áll a jó idő.
Az angol veszteségek szintén igen sulyosak. Nevetséges az az állitás, hogy az angolok vesztesége 2000 fő. A tarantói csata óta a harci események nem kedveztek szineseinknek. Ez mindig igy volt. A végső harc lesz azonban a fontos, - folytatta Mussolini. - A győzelem, a tengely győzelme, teljesen biztos. Anglia nem győzhet. Bármi is történjék, Olaszország Németországgal együtt halad a célig. A két nép között szövetség áll fenn és a két forradalom nyomja rá erre az évszázadra a bélyegét. A két nép haderejének együttmunkálkodása a szivélyes bajtársiasságon alapszik. A németek tudják, hogy Olaszország kétmillió katonát jelent, valamint igen nagy légierőket és tüzérséget is. A német katonák sziciliai és libiai magatartása méltó egy erős hadsereghez és egy erős néphez. Németország háborus hatalmát ez nem csökkenti, hanem növeli. Ember- és anyagvesztesége minimális volt. A legfelsőbb parancsnokság a Führer erős kezében van, aki mint egyszerű katona forradalmasitotta népét. Németország fegyverkezése összehasonlithatatlanul jobb, mint Angliáé. Ha körültekintünk Kelet-Európában, azt látjuk, hogy az majdnem teljes egészében Anglia ellen foglal állást. Az 1914-18- as háboruval ellentétben az angol zárlatnak semmi értéke sincs. A tengelyhatalmak népeinek erkölcsi ereje fölötte áll az angolénak. A tengely győzelemért harcol, Anglia fennmaradásáért. Dőre az, aki különbékéről beszél. Az olasz nép erkölcsi erejét semmi körülmények között sem lehet gyengiteni, bárhogy bombázzák is az olasz városokat. Anglia egyedül áll és sürgős segitségért könyörög Amerikához, de ehhez szükséges az, hogy a segitség olyan mértékű legyen, hogy felülmulja Németország hatalmát. Ha Angliát levertük, a háboru véget ér. Ebben a harcban Olaszországra elsőrangu szerep vár. Olaszország felfegyverkezettsége, hála munkásai áldozatainak, napról napra növekszik. Olaszország büszke arra, hogy összemérhette erejét Angliával. Csak a bátor népek válnak nagyokká! A tengely legyőzéséhez az szükséges, hogy az angol hadseregek elárasszák az európai szárazföldet, erre pedig egyetlen angol sem gondolt soha. Az Egyesült Államok beavatkozása a demokrácia tudatánk csalóka képzetén alapszik, valamint azon a hazugságon, hogy a tengely meg akarja támadni Amerikát. Az amerikai beözönlés a képzelet nevetséges szüleménye. Én az egész dolgozó olasz néphez akartam beszélni. Az olasz nép megérdemli és meg is kapja a győzelmet, mert példás méltósággal viseli az áldozatokat, amelyeket tőle az olasz győzelem és az igazságos béke követel. A Duce beszédét többizben szakitotta félbe a helyeselés és hatalmas éljenzés. Az egybegyűlt tömg a beszéd elhangzása után elénekelte a Giovinezzát. |