2000 pengős férfi

A harminckétéves kisasszony-gyárigazgatóné kíméletlen szigorú teremtés, agyonszekirozza sivárberendezésű szobájában a tisztviselőit, kivált a fiatal gépírólányokat. Az egyik egy csinos kis fruska, szemébe vágja, hogy kiálhatatlan aggszűz, aki irígyli a fiatalokat, mert ő maga nem tudott férfit keríteni magának harminckétéves korára sem. Az igazgatónő, Klára a neve, megdöbben ettől az igazságtól, elrösteli magát és elhatározza, hogy megszerzi az asszony címet, vesz magának a házasságközvetítő segítségével egy férjet.

Nem szándékozik igazán felesége lenni, kiköti hogy bizonyos idő mulva elválnak. A férfi, Gáspár, akit így megvásárol, szintén ragaszkodik ehhez a kikötéshez, neki menyasszonya van, akit a kétezer pengős vérdíj segítségével el akar venni.

Láttunk és elfogadtunk már ennél kevésbé valószínű színdarab kezdetet is és ahogy Barabás Pál, a Magyar Színház 2000 pengős férfi című ujdonságának szerzője ebben az expozicióban az alakokat talpra állítja, a helyzeteket összebonyolítja, abból azt a reményt merítjük, hogy jobbfajta tónusú vígjátékot fogunk kapni. A két főszereplő arcát kezdjük látni, Klára elkeseredett elhatározása, Gáspár szégyenkezése és undora a házassági üzlettől, jó komikai alapvetésnek látszik.

Aki ismeri a vígjáték íratlan törvényeit, az már tudja, hogy a cél, amely felé a cselekvény indul, nem lehet más, minthogy akik együtt állnak az anyakönyvvezető elé, azokból előbb-utóbb, több vagy kevesebb bonyodalom után mégis csak valódi férj és feleség lesz a végén. De hogyan jutunk el ehhez a célhoz? Ezt az utat megépíteni a szerző feladata. Klára Ťszívfagyátť fel kell olvasztania, a két lelket össze kell találkoztatnia. Elvégre együtt laknak a második felvonás eleje óta, közös lakásban, férj és feleség a világ előtt, minden előfeltétel megvan arra, hogy előbb-utóbb érezzenek valamit egymás iránt. Az egész csak írói invenció kérdése.

Csakhogy ez az invenció nagyon nehezen mozdul meg és nagyon lanyhán mozog tovább. A szerző túlságosan a felületen fogja meg a dolgot, helyzeteket állít fel, amelyek nem világítanak bele a két ember lélektani alakulásába, mindig a könnyebben kéznél levő eszközökhöz nyúl. Természetesen ki kell iktatnia a dologból Gáspár menyasszonyát, de ezt túlegyszerűvé teszi magának.

Ez a menyasszony, ahol egy üres autót lát, mindjárt beleül, vagyis fut minden pénzes férfi után és pedig erről maga tájékoztatja Klárát, öntudatlan locsogás közben. Nos, hogy egy ilyen flapperben ilyen kevés ravaszság van! Klára felmelegedését jóformán készen kapjuk, a szerző nem engedi meglátni, ami benne, belül végbemegy. Az egész ellaposodik üres színpadi konvencióvá. Végül is mit kapunk? Semmi egyebet, mint némi színpadi érzékkel összeszőtt középszerűséget.

Bulla Elma játssza a zord gyárosnőt. Kitűnő a megjelenése az első felvonásban, jó kedvvel, találó vonásokkal játssza meg a fanyar vénlányt és a továbbiakban is, amikor jelenetről jelenetre csinosodik, a szeme egyre jobban csillog, a hangja melegszik, ahogy lemarad róla a Ťvénť jelző és marad a lány, a férfi előtt szemérmesen kívánkozó és félénken kínálkozó lány, - az a maga nemében kitűnő művészi játék.

Hát még ha a szerző jobb alkalmakat adott volna neki; legalább egy-egy mélyebbről jövő hangot! A színész nem pótolhat mindent, amit a szerző elmulasztott. Hajmássy Miklós jó partner, a magát pénzzé tevő férfi húzódozását, félszeg szégyenkezését, s utálkozásának lassú lecsillapodását jó humorral játssza s a komikus hatás érdekében jó hasznát veszi hatalmas termetének is. A többi szereplőnek nincs mit játszani. A szerző invenciójának fogyatékossága érik az epizódszereplők kifejezéstelen arcán.

*