Teleki miniszterelnök beszéde a sorsdöntő kérdésekről

Miskolc, január 12.

„Ne hódoljunk be semminek és senkinek”
Az elmult év területeket szerzett nekünk. Felszabaditotta több milliónyi testvérünket és erőben is gyarapodtunk alatta. Aggodalommal tapasztalom hogy tulkönnyen jutottunk hozzá és hogy könnyelműen és hetykén fogjuk fel és magyar testvéreinknek visszatérését. Ez a legfőbb bajunk. Ne higyjük azonban, hogy minden ilyen könnyen megy. Nehezebb megtartani valamit, mint megszerezni. Téved, aki azt hiszi, hogy a sültgalamb ezután ugy fog a szánkba repülni, mintha a szájunk valóságos galambduc lenne.

Azonban még forr a világ és bennünket is mindenféle előrelátható és előre nem látható veszély környez. Nem tudnám most én sem megmondani, hogy milyenek lehetnek ezek a veszélyek, de az embernek el kell készülni arra, hogyha bármi veszéllyel találkozik, szembe tudjon nézni vele. Ennek nagyon egyszerű módja van: az, hogy magyarok legyünk. Magyarságunkból ne engedjünk, ne legyünk kishitűek és kishitűségből ne hódoljunk be semminek és senkinek.

Az is igaz, hogy éppen a veszedelmek előtt vesztünk össze mindig a legjobban. Igy volt ez Muhi és Mohács előtt is, pedig Muhi és Mohács a mai körülményekhez képest még elég könnyű problémák voltak, bár istenkisértésnek látszik, ha ezt mondja az ember. A tatárok messziről jöttek és hamar elmentek.

Ma a veszedelem mindenütt itt van Európában, Moszkvától Lisszabonig terjed és nem tudni, ha Madridban elhajitanak egy követ, hol esik le. Ma nagyobbak a veszedelmek, mert a világ fele harcol, talán az egész világ is és talán ez a harc az elmult világháboru és a mostani harc is, csak külső jelensége az egész világ forrongásának. A problémák sokkal mélyebben vannak annál, hogy háboruban vagyunk-e vagy sem, hogy lövünk-e vagy sem. Természetesen nagy előnyünk, ha nem keveredünk bele, ha nem kell harcolnunk. Azonban nem ezek a problémák. Ezeknél sokkal nehezebb problémákkal kell minden országnak, nekünk is megküzdenünk. Ezek a problémák nem is a ma, hanem ennek a félszázadnak a problémái.

Én nem szoktam vigasztalni. Megmondom őszintén a dolgokat ugy, ahogy vannak, azért mert férfiakkal beszélek és nem kishitű pipogya emberekkel. Nemcsak külsők, de belsők is a veszedelmek. Nem ugy értem, hogy a külpolitikával szemben belpolitikaiak, mert nem ijedtem meg soha a belpolitikai veszedelmektől, s most sem fogok rájuk szót fecsérelni. Anyagi veszedelmek helyett lelkiek azok a veszedelmek, amelyek Európát szaggatják és ennek következtében minden nemzet vigyázzon saját lelkére, hogy az erős és tiszta maradjon.

A világ számára megtartani egy nemzetet a maga mivoltában - ez az egyetlen, amit ma megtehetünk és ha a világ számára megtudtuk tartani a nemzetet, akkor megtettük kötelességünket. Nekünk a nemzetet együtt kell tartanunk. Fejlesztenünk kell és önmagára kell ébresztenünk. Nem tudjuk eléggé hirdetni, hogy milyen sajátos nemzeti értékeink vannak, meleyek különösen képessé tesznek arra, hogy a világnak ezt a részét, a magyar Dunamedencét, vezessük, iránytisuk és fejlesszük. Amit mi csinálunk, az ezer év óta kipróbált magyar lelkiség.

Ezt nem szabad odadobnunk, ezzel nem szabad játszanunk, mert aki játszik ezzel, az nem tartozik a nemzethez. A nemzethez mindig amazok tartoznak, ezt nem törvény szabályozza, nem a szavazó polgárok alkotják a nemzetet, hanem azok az emberek, -  akár szavazó polgárok, akár nem - akik a nemzet céljait magukénak vallják és egész lélekkel vallják.

„Nincs örök kormány és nincs örök párt.”
Ami a párt feladatát illeti, - hála az égnek - nincs örök kormány és nincs örök párt sem. Nézzük meg a történelmet. Mi sem képzelhetjük magunkat örökkévaló pártnak. Sem a párt, sem a kormány nem képzeli ezt. De ezeknek az időknek a pártja mi vagyunk. Ennek a pártnak nagy kötelességei vannak a magyar élet munkálásában. A magyar néppel együtt kell átvinnünk az országot a mai nehéz időkön.

Ennek a jegyében kell átformálnunk állami gépezetünket is. Állami gépezet alatt értve tulajdonképpen mindent, ami állami és mindent, ami államunktól függő. S minthogy manapság majdnem minden az államtól függ, tehát tulajdonképpen egész életünket is át kell formálnunk egy gazdaságibbá vált világba, a magunk életét is ebbe kell beleillesztenünk.

Uj külső és belső feladatok előtt állunk. Uj feladataik vannak azoknak, akik a közért elsősorban dolgoznak, akik a közért való munkát vállalják. Ezek a feladatok az egész nemzet szolgálatának és munkájának összefoglalásában állnak különbség nélkül az emberekre, nem ismerve semmi ellenkezést, semmi gyülölséget.

A másik feladatkör az, amelyet ugy nevezünk, hogy szentistváni feladat. Ez a szentistváni feladat egy soknyelvű országnak a vezetését jelenti. Nálunk a nemzethez való tartozás nem azt jelenti, hogy magyarnak, törzsökös magyarnak született, magyar szülőktől, dédszülőktől származott, az országban él és ősei is itt éltek, hanem azt, hogy vállalja a magyar nemzet közös feladatát. Nálunk mindenkor ugy volt, hogy az ilyeneket régi jó szokás szerint befogadtuk. Ez a mi nemzetfogalmunk. Ezzel éltünk ezer évig. Ha ezt elfelejtjük, akkor végünk van.

Kifelé a legfőbb feladatunk ma az önálló magyar állam képviselete. A magyar nemzet megérti a körülötte történő dolgokat. Megérti azokat a nehézségeket, amelyek tekintetében nincs magyar, akit ne ugy érezne, mint a másik, akárhol áll, és akármi is legyen a hivatalos teendője.

Történnek dolgok, amelyek nemzeti büszkeségünket és nemzeti önérzetünket tulközelről kezdik érinteni.

Már most mi a nemzet szolgálata? A nemzet szolgálata a szociális szolgálat, annak legtágabb értelmében pedig munkaelosztás. Gazdasági és lelki munkára van szükség.