Szentimrei Jenő
Kóró tebenned
Inkább leszek, mint másutt virág
Szülötte földem
Szebb itt az ősz, mint
Más föld tavasszal
S az éj, mint máshol a napvilág.
(Tompa Mihály: Hegylakók dala)
Az erdélyi szellem volt, van és lesz. A hegylakó és kevert népiségű erdélyi magyarság szelleme sohasem fog azonosulni a síkvidéki, bővebb életviszonyokhoz szokott, könnyebben, tehát kényelmesebben termelő magyarság szellemével. De élesen különválni sem fog, mert egyazon fa két ága ők.
Kicsi gyermekkoromban nagyapám egyik öreg, reves körtefánkba muskotályvesszőt oltott. Koraősszel azontúl édes muskotálykörtét hozott az új ág. Aprócska volt a körtéje, de szapora, ízes és lédús. Egy hónappal később a többi ágon kevesebb, öklömnyi nagyságú körte termett, melyeket be kellett vinni a nagy ebédlőbe, az álmáriom tetejére, hogy karácsonytájra megpuhuljanak. Olyanok lettek, mint a mézzel édesített vaj.
A természetnek ilyen csodája tehet az egytörzsű, de két vezérágú magyarság s jobb is, hogy így van, mert a népek uniformizálódása világveszedelem. Halála, sorvadásos betegsége a megújúló és újjáalakító egyéniségnek. Ki a falanszterért rajong az persze másként ítél, de az író örök hivatása védelmezni az emberben az embert, az emberben az egyénit s a népben a nép egyéniségét, a karaktert.
Szükség van-e transzilvanizmusra? Most még inkább, mint valaha. Szükség van Erdélyben a három nép örök versenyére s ebben a versenyben az örök egymásrahatásra. Ez teszi az erdélyi szellemet fürgébbé, mozgékonyabbá és fogékonnyá minden iránt, ami határain kívül haladást, előremozdulást jelent. Más vonatkozásokban konzervativebbek is tudunk lenni anyaországbeli véreinknél.
Ami századokon át bevált és talán csak ott helyben hatásos fegyver, attól nem szívesen válunk meg. 1914 előtt Európaszerte mozgalom indult, hogy az iskolát az egyházak kezéből a természetes iskolafenntartó, az állam gondjaira ruházzák át. Erdélyben ugyanakkor a leghaladóbb szellemű kultúrpolitikusok makacs harcot kezdtek a felekezeti iskola mellett. S a legutóbbi 22 év őket igazolta.
Más kérdés hogy mindenki csakugyan transzilván szellemű-e, aki Erdélyben született, Erdélyben élt, sőt kemény transzilvanistának vallja magát? A valódi erdélyi szellemnek Erdélyen belül is, mindig is állania kellett a maga külön háborúját, de nem kétséges, hogy ezé a szellemé a végső győzelem. Nem élhetünk itt együtt világ végezetéig állandó marakodásban, értetlenségben, békétlenségben, mikor lehetne az másként is.
A lakosságcsere gondolata minket, erdélyieket döbbentett meg elsősorban. Szászok nélkül az erdélyi szellem arculata épúgy eltorzulna, mintha románjainkat tépnék ki szálanként közülünk. Ők sem tudják most, hogy mit kezdjenek székely szakmunkások és cselédnép híján Brassóban s bizony a zsilvölgyi bányák is sokáig meg fogják sinyleni, akárcsak a medgyesi földgázvidék, hogy nem Székelyföldről kapják ezentúl munkás kezekben az utánpótlást.
Gazdasági vonatkozások ezek, de sokmindenben meghatározói a szellem további alakulásának. Voltaképpen mi, akik Erdély egyrészével együtt visszakerültünk, nem is beszélhetünk teljes joggal Erdély nevében. Fejedelmeink a fehérvári székesegyházban nyugosznak és az erdélyi szellem legrégibb műhelye, a Bólyaiak, Kemény Zsigmondok, Szász Károlyok, Kőrösi Csomák dajkája, Enyeddel odaátra szakadt. De talán éppen azért egységes magyarság a mi magyarságunk, mert a nagy közösség tudatát és életeszményeit határainkon túl is olyan őrállók őrzik, mint a brassói Cenk és az enyedi Bethlen kollégium.
