Egy lakatossegéd elveszti a munkáját

Vissza is hozta Lóczy professzor a különös csontot és az azóta is a Földtani Intézet gyűjteményében látható, mint annak egyik legértékesebb darabja. Tudósi szakértelem sem kell annak ősi volta megállapításához, mert az állkapocs egész alkata lényegesen eltér a mai emberétől és némileg a majoméra emlékeztet zömökségével és azzal, hogy az emberre annyira jellemző állcsúcs teljesen hiányzik róla. Ahhoz azonban már alapos fénytani tájékozódottság kell, hogy erről a kis darabka csontról, valamint a vele együtt talált néhány szegycsontról, keresztcsontról és lábközépcsontról teljes határozottsággal meglehessen állapítani, hogy azok egy több mint százezer év előtt élt javakorbeli nő maradványai.

Ezt a leletet, amely s magyar ősrégészet addigi eredményekben gazdag hazai kutatásainak valóságos megkoronázása, nem „céhbeli” tudós, hanem egy hat elemit végzett, munkanélküli lakatossegéd, egy egyszerű, kérgeskezű ember találta meg és ajándékozta a tudománynak. Itt nem egyszerű ,,megtalálás”-ról van szó olyan értelemben, ahogy valaki például szántás közben aranyakkal teli régi korsóra bukkan, mert ez véletlen és szerencse dolga. A „neandervölgyi vénusz” megtalálása: komoly tudományos fölfedezés, céltudatos és tervszerű régészeti kutatás eredménye.

Hogy egy hiányosan iskolázott és a legelemibb anyagi szükségleteknek is híjával levő lakatossegéd miképpen tudott az egyik legnehezebb tudományágban olyan elméleti és gyakorlati szakismeretre szert tenni, amely őt képessé tette a subalyuki sikeres kutatásra, ennek története valóságos regény, a magyar fajtában rejlő hatalmas szellemi őserő utattörésének és megnyilatkozásának gyönyörű, lelkesítő és példamutató eposza.

Dancza János - így hívják azt az egri lakatossegédet, akinek nevét az utóbbi néhány év alatt a subalyuki lelet kapcsán szárnyára kapta a világhír - soha életében nem készült régésznek, sem más tudományos pályára. Az üllő, kalapács és satu volt a munkaszerszáma, amivel a kenyerét kereste kora ifjúságától, kezdve egészen addig, amíg lehetett, amíg kiütötte kezéből a kenyeretszerző szerszámot a munkanélküliség. Vannak, akiket a kenyértelenség rossz útra csábít, elzüllenek, a bűn útjára tévednek.

Dancza Jánost nem ilyen fából faragták. Alkalmi munkát vállalt, mindent, ami akadt, így tengette az életét hosszú ideig. Amikor azután ez a lehetőség is megszűnt, mert napokon át hiába keresett munkát, mindenütt zárt ajtókra talált, fölkerekedett, vándorbotot vett a kezébe és elindult a kék hegyek irányába. A Mátrával Eger fölött ölelkezik a Bükk. Emlékezett rá suhanckóborlásaiból, hogy északkelet felé, messze a völgyek öléről hámorok, huták, kohók és gyárkémények füstje szálldos ... Hátha ott, arrafelé lesz majd valami lehetőség, akad egy üllő, vagy valami fujtató-fogantyú …. Akármi, csak munka legyen, kenyér...

És Dancza János, a szegény munkanélküli egri lakatossegéd nekivágott a Bükk rengetegének...

(folyt. köv.)