Német katona-tudósok békés „villámhadjárata” a megszállott országokban

A tudósokat sokan azzal vádoljak, hogy ők alkották a háború félelmes romboló-eszközeit s így amit ezek emberéletben és vagyonban elpusztítanak, végeredményben a tudósok lelkiismeretét terheli. Ez azonban nagyon elfogult megállapítás. Hiszen igaz: a korszerű lőfegyverek és robbanóanyagok, bombák, aknák és torpedók, páncélos hadijáróművek, hadihajók és repülógépek, a rettegett búvárnaszádok és a félelmes stukák, egyaránt tudósok, technikusok, mérnökök, vegyészek alkotásai.

De ezek a szörnyű fegyverek - bármilyen furcsán hangozzék is - nemhogy fokozták, hanem ellenkezőleg, csökkentették a háború szenvedéseit, mert meggyorsították és megrövidítették a hadviselés időtartamát. Nélkülük nem lehetne „villámháborút” vívni és egy hadjáratot igazán villámszerű gyorsasággal befejezni. Nékik köszönhető, hogy a háború a lehető legrövidebb idő alatt viharzik el a lakosság feje fölött, úgy, hogy a polgári népesség hamarosan visszanyeri ismét a békés munka és a nyugodt élet lehetőségeit.

Ebben pedig nagy segítségére van a haditudósok másik irányú tevékenysége: helyreállítani és jóvátenni a rombolásokat a háborúsujtotta területeken. A német hadsereget például, előnyomulása folyamán, mindenüvé különleges kiképzésű műszaki segédcsapatok kísérik el, amelyek feldata az, hogy műszaki és tudományos „elsősegélyt” nyujtsanak a megviselt lakosságnak. Ennek a különleges szervezetnek a katonái egytől-egyig képzett technikusok és vegyészek.

Már a lengyel háborúban is sikerel tevékenykedtek: most pedig Franciaországban tesznek nagy szolgálatokat a népnek azzal, hogy rendbehozzák az utakat, helyreállítják a közlekedést, életveszélyes épületromokat eltávolítanak, segítenek új építkezésekben, egészségügyi munkálatokban és megjavítják a vidék leromlott élelmezési viszonyait.

A „vizek páncélos lovagja” akadályt robbant

A leggyakoribb tennivalók egyike: épület és hidromok eltávolítása. A német „stukák” értik a dolgukat: hajszálpontosan célzott bombáikkal mindenütt szétzúzták a katonailag fontos épületcsoportokat és lerombolták a hidakat. Akárhányszor előfordult, hogy a célbavett épület körül a többi ház épségben maradt vagy csak jelentéktelen sérülést szenvedett; ugyanakkor azonban maga a céltárgy szinte porrámállott a bombáktól.

Az ilyen építménynek még álló romjai szakadatlan veszedelmet jelentenek a környezet számára, hiszen sohasem tudni, mikor dől össze egy ingó falazat, vagy mikor szakad le valamelyik meglazított boltozat és temeti maga alá a gyanútlanul arrajáró embereket. A német műszaki szolgálat emberei rendszeres hajtóvadászatot vezetnek ilyen romok után; ha lehet, ideiglenesen megtámasztják, megerősítik az ingadozó épületrészeket; ami pedig veszéllyel fenyeget, azt sürgősen eltávolítják.

Még ennél is nagyobb munkát jelent a folyók megszabadítása a hídromoktól. A tönkrebombázott hidak össze-vissza görbült acélgerendái teljesen eltorlaszolhatjták a folyómedret, annyira, hogy elvágják a hajózás útját és ezzel egész országrészeknek okoznak tetemes kárt. Nem is szólva arról, hogy a folyó két partja között, jókora útdarabon, esetleg csak azon az egyetlen hídon át lehetett közlekedni s így most a szárazföldi forgalom is jóformán megbénult. Uj hidra pedig gondolni sem lehet, amíg a réginek romjait el nem távolítják.

Megjelennek hát a német műszaki segédcsapatok és munkához látnak. A parton már nagy tömeg csődült össze és figyeli, mit művelnek. Az egyik katona furcsa, csillogó, hajlékony vértezetet ölt magára, feje pedig eltűnik egy nagy, gömbölyű fémsisakbam. A különös „vértezet”: újszerű búváröltöny; ellenáll a nagy víznyomásnak is és még tekintélyes mélységben is lehetővé teszi a búvárnak a tartós fizikai munkát.

A búvár a felrobbantott híd teste mellett a víz alá bukik, hogy kikémlelje a rom helyzetét. Mikorra ismét felszínre kerül, már tudja, hol és hogyan lehet a romot legkönnyebben és legeredményesebben megtámadni. Most újra alászáll - esetleg többedmagával - a kezében az autogén-vágókészülék. A szerszám forró lángja víz alatt is működik és hamarosan részekre szabdalja a súlyos acéltartókat. Ezután már csak emelődarukat kell hozatni, megerősíteni a traverzeken a lánchorgot és egyenként kihalászni a vízből a hídalkatrészeket.

Sokszor azonban erélyesebb nyúlnak a „vizek páncélos lovagjai”, hogy szabaddá tegyék a folyómedret. Robbantanak. Elhelyezik az erős dinamit töltényeket a fenéken heverő gerendahalmazban és összekötik a partra futó villanyvezetékkel. A parton sietve hátrál mindenki, a rendőrök gyorsan terelik visszafelé a bámész tömeget, hogy szerencsétlenség ne történjék.

Egy gombnyomás: tizenöt-húsz méter magas vízoszlop csap a magasba. A parti házak ablakai megremegnek a dörrenéstől és a felszökő vizet pirosra festi a robbanás tűzfénye. De mire elülnek a felkavart hullámok: ez akadály eltakarodott az útból, a meder szabad, a hajózás és az új híd építése megindulhat....