Irta: Schmidt Richard felsőházi tag, a Budapesti Áru- és Értéktőzsde elnöke

Aki a budapesti tőzsde szerepéről, jelentőségéről és a jövő gazdasági rendszerében kifejtendő hivatásáról véleményt akar alkotni, annak elsősorban a budapesti tőzsde multjával kell tisztában lenni. A Budapesti Áru- és Értéktőzsde az elmúlt esztendőben ünnepelte teljes csendben fennállásának 75. évfordulóját. Az abszolutizmus korában alakult és három emberöltőnek súlyos politikai és gazdasági megrázkódtatásait élte át. Elmondhatjuk tehát, hogy a budapesti tőzsde sok válságon ment keresztül az elmúlt 75 esztendő alatt és az a tény, hogy e válságokat átélte és létezik, már magában bizonyítja életképességét.

Az árutőzsde a békeidőben nemcsak Magyarországnak, hanem az egész Közép-Európának és Balkánnak vezető árupiaca volt.
Az értéktőzsde, ha a nyugateurópai nagy tőzsdék méreteihez képest szerényebb keretek között is, de annál fegyelmezettebben végezte a tőkék elosztásának fontos közgazdasági feladatát.

Jelenleg mindkét piac szerepe erősen korlátozott.
A termésértékesítés már a mostani háború kitörését megelőző időkben is állami irányítás alá került; még fokozottabb mértékben következett be ez a háború kitörése óta. A főcikkek forgalma jogosítványhoz van kötve és alig van olyan cikk, amelynek forgalma az áralakulás szempontjából teljesen szabad volna. Ily rendszer mellett természetesen a tőzsde feladata is szűkebbre és szűkebbre szorul, de maga a piac és annak szervezete érintetlenül készen áll, hogy a kialakuló gazdasági rendben esetleg a változott viszonyokhoz alkalmazkodva, feladatát betöltse. Hogy mily mérvűek lesznek ezek a feladatok, ez kizárólag attól függ, hogy a kialakuló gazdasági rendszer minő lesz.

Ha a termelő nem fog szabadon rendelkezni afelett, hogy kinek és mily áron adja el termelvényeit, hanem azokat a hatóság által előre megállapított áron köteles lesz kiszolgáltatni valamilyen állami, vagy állami jellegű intézménynek, akkor az árutőzsdére nem lesz szükség. De ha a termelő szabadságát visszanyeri arra, hogy termését annak és olyan áron adja el, akinek akarja, az árutőzsde szerepe ismét ugyanolyan jelentős lesz, mint a multban volt.

És itt rá kell mutatnom arra, hogy a budapesti tőzsdének a működési területe túlterjed Magyarország jelenlegi határain, sőt a történelmi határokon is. Semmi sem állja útját annak, hogy a budapesti tőzsde a „Délkeleteurópai gazdasági térség”-nek vezető tőzsdéje legyen. Földrajzi helyzete, kereskedőinek és iparosainak életrevalósága a jövőben épúgy biztosítani fogják ezt az eredményt, mint a multban.

A tőzsde alkalmazkodik a mindenkori helyzethez.
Valamikor a budapesti tőzsde forgalma túlnyomórészt a gabonaneműekből került ki. A nemzetközi kereskedelem konstrukciója az irányított gazdálkodás folytán megváltozott. A tőzsde árupiaca a változáshoz alkalmazkodott, – ma már a forgalom javarésze a magvakra esik, úgyhogy a magpiac a gabonapiaccal hovatovább egyenlő fontosságúvá válik.

Ami az értéktőzsdét illeti, ennek forgalma jelenleg nagyon szerény.
A mindennapi bejelentés és a 3 napon belül való leszámolás minden spekulációs tevékenységet kizár; az ügylet csupán a készpénzügyletekre korlátozódik. Bármennyire is fájdalmas azokra nézve, akik az értéktőzsdei ügyletek közvetítéséből élnek, a forgalomnak ez az összeszűkülése – a spekuláció korlátozására irányuló kívánságot – háborús időkben –, tárgyilagosan nem lehet kifogásolni.

A forgalom élénkülését nagymértékben akadályozzák azok a hírek, amelyek a részvényjogi reform tekintetében napról-napra felmerülnek. Olyan részvényjogi reformra, amely a többségi elvvel – sokszor ennek látszatával – való visszaélést megakadályozza – szükség van, – ezt éppen a tőzsde az elsők között hirdette már a huszas években. De káros volna az olyan reform, amely a részvénytársaságok alapgondolatát megsemmisítené. Nem is hisszük, hogy illetékes helyen ilyen szándék, vagy elgondolás felmerült volna.

Ne a fennálló részvénytársaságok megsemmisítése, vagy gyengítése legyen a cél, hanem az, hogy az államnak minél több polgára szerezhessen meg részvényeket és váljék így az ország gazdasági életének részesévé. Az értéktőzsdére, mint a tőkekihelyezés eszközére feltétlen szükség van. Lehetetlen, hogy az iparvállalatok állandóan a bankok hiteleivel táplálkozzanak. A bankhitel csak rövid lejáratú befektetésekre való, azokat a befektetéseket, amelyek csak hosszú idő után hozzák meg gyümölcsüket, saját tőkékből kell fedezni és ennek megszerzésére a legalkalmasabb eszköz az alaptőke felemelés új részvények kibocsátása útján.

Az új részvények kibocsátására azonban az egyedül alkalmas piac a tőzsde.
Ha a bankok tőkéjüket túl nagy mérvben kötik le ipari befektetésekre, egyrészt magukat immobilizálják, másrészt az iparvállalatokat terhelik meg – átmenetileg – súlyossá válható feltételekkel. Egyes országokban a részvénytársaságok finanszírozása kötvények kibocsátása útján is történik, ez a forma azonban nálunk szokatlan. A normális viszonyok visszatérésével valószínűleg ismét vissza fog állani az a helyzet, amikor a nagyközönség a tőzsdét felesleges tőkéinek gyümölcsöző elhelyezése céljából – és nem spekulációs célzattal – fogja felkeresni.

Az értéktőzsde fenntartása már csak ezért is fontos közösségi érdek, mert a legutóbbi évek törvényhozása számos családot és erkölcsi testületet kényszerít és fog kényszeríteni arra, hogy ingatlan vagyonát ingókkal cserélje fel. Ennek a cserének egyedüli megbízható eszköze és a megszerzett ingó vagyonnak, a részvényeknek majdani értékesítését egyedül biztosító intézmény: a tőzsde. Hogy mikor fog bekövetkezni a békés fejlődés ideje, az a jövő titka.

Egy bizonyos, hogy a budapesti értéktőzsde szervezete ép és egészséges, aminek legszembetűnőbb bizonyítéka, hogy kilengések miatt a háborús idők ellenére egy napon sem kellett zárva tartani és hogy fizetésképtelenség a budapesti tőzsdén igen hosszú idő óta egy sem fordult elő.