Győry Dezső: Magyar hegyibeszéd. Győry Dezső gyakorlott verselőnek tetszik, ez már a hetedik kötete. A Magyar hegyibeszéd egyetlen költemény lenne, de kár, hogy elnagyolt, megoldatlan. Igazi költő tollával tudja írni a kéteset; Illyés Gyula adott a Külön világ-ban ily vázlatosan szép darabot, de Győrynél ez a kompoziciót egészen felkavarja. Ő maga tudja, mit csinál, mint a kedvtelő horgász, de a figyelő, az olvasó nehezen és hiába várja az eredményt.
Mintha valamit elveszített volna ez a máskülönben jó költő, a jókedvét talán s így csak versszaktól versszakig jutott. Ezért nem is az a boldog Hegyibeszéd, néki nincsenek makarizmái, csak egy végső megnyugvása, mint a jó elégiákban. Nyelvét a sok furcsa szóötvözet zavarja. A tárgy maga megkövetelte volna a nagyobb fegyelmet, azt, hogy - Adyval élve - jobban "megcsináltassék2.
Mátyás Ferenc: Eleven koporsók. Sok költőnél - a nagyoknál is - külön érték volt az, ami fáj. De ebből ritkán lett úgy költészet, ahogy az érzelemből fájdalom. Mátyás Ferencnek minden sora fáj s tudja azt is, hogy mit kell irnia, de a vers, mely tisztázná dolgait, még inkább káoszt teremt. Nagyon sötét mélyről jön és csillapítatlan keserűséggel. Formát sem tud teremteni magának. Ez a líra megromlott, - de talán nem Mátyás Ferenc az oka.
Kuti László: Hársfa-utca. A Hársfa-utca itt Sabinum egy pesti verselő számára. Régi képek, öreg metaforák, elég laza és kétes matéria építgetik ezeket a verseket, de a kötőanyag, a kedv dícsérendő. Vigan vállalja a régi epigonokat, az új kabarédalírókat: nem válogat a vers kedvéért. Élvezi, szereti önnön magzatát. A Hársfa-utca és a Szív-utca költője, de nagyon frissek a balkáni képei.
Czikle Valéria: Triolettek. Czikle Valériának már kilenc könyve jelent meg, s jelenleg öt sajtó alatt van. Egy könyvét, amint írja, egy orosz emigráns főcserkész "Szvatikával" tüntette ki. Ezek után bizonyos remegéssel kell nyulnunk a Triolettekhez, amik "ködbemálló, halk semmiségek". Egy testes könyv, tele fínom egységesített strófákkal és lombhullató őszi alkonyatokkal. Szép dolog egy széplelkű költőnőnek egybeszedni háromszáz triolettjét, de kísérteties elgondolni is az olvasó szempontjából. Egy néhány strófa szép, - de jegyezzük meg, hogy a triolett maga nem erény, mint ahogy Petrarcanak sem volt erény a szonett. És végül azt se higyjük, hogy a semmiségből is születik triolett.
Ternyey Árpád: Sas a Balaton felett. 2Jaj, meghalok, jaj, meghalok, ha újra fel nem lázadok!" - írja Ternyey Árpád egyik versében. Bizony őnála minden elkésett: a pubertás is, a vers is. Előle már sok mindent eldaloltak, s most egy kis lázadásra készül. Ezt várnánk jövendő kötetében, ezt a lázadást, ez hiányzik a verséből. A lelke különben tele van verssel és a szava szép.
Földeák János: Európa közepén. Mátyás Ferenccel rokon-lelkű, de nem rokon-versű. Földeák fiatalabb, darabosabb, de kevésbé mély. Felébredt ember, aki mindent lát s elnyomottságában a legpasszívabb közegen, a versen át szeretné közölni magát. De őneki ez - bőséges invenciója ellenére - sem alkalmas közege. Önálló, de ez az önállóság valahogyan minőségileg más, mint költészeti irány. Nem is érzi jól magát a versben, minden sora kicsúszik a verstestből. Mint riporter, prózai elbeszélő azonban egészen élvezetes lehetne.
Sásdi Sándor Pál: Ember nem hallotta. Ez a szép kiállítású könyv sem a verssel, sem általában a széppel semmi különösebb vonatkozásban nincs. Elromlott nótaszövegek kísértenek itt, csak a cigány hiányzik, meg a kökényszemű asszony...
