Amerikai szemtanuk és szakemberek Franciaország idegösszeomlásának és katonai megsemmisülésének okairól
(Columbia-rádió.)
Az Egyesült Államok egyik legnagyobb hírszerző irodájának, a ,,New-York Press”-nek a nyugati harctérre kiküldött tudósitói június 17-én Lisszabonon keresztül repülőgépen keltek át az óceánon és most már a Columbia-rádió stúdiójából folytatják "Franciaország idegösszeomlásának és a francia katonai hatalom megsemmisülésének elemzését. Első rádió beszámolójuknak,- amely nyugat európai időszámítás szerint az éjszaka 12. 50 órakor hangzott el:
Franciaország 1920-tól 1935-ig tehát az első világháborút követő másfél évtizeden keresztül a világszárazföld katonai nagyhatalma, 1940 május elejétől június közepéig nemcsak fegyveres hatalmi túlsúlyát vesztette el, hanem történelmének szörnyűbb és hatásaiban végzetesebb katasztrófáját kell elviselnie, mint amilyen 1814 március 3-án érte, amikor a napóleoni glorie porbahullott és a szövetségesek elfoglalták Párist, vagy 1871,,rettenetes januárvége”, amikor Bismarck és Jules Favre Versaillesban aláírták a fegyverszüneti szerződést. A mai helyzet még leginkább az 1871-es vereség előzményeivel, lefolyásával és következményeivel mutat fel lelki rokonságot:az akkori és a mostani villámgyors debacle csirája elsősorban abban keresendő, hogy úgy III. Napóleon, mint Lebrun rezsimje lelkileg felkészületlenül vitte a francia nemzetet háboruba.
Vitathatatlanul helytálló Reynaud utolsó rádióbeszédének az az önkínzó ténymegállapítása, hogy Franciaország 1914-ben úgy vonult háborúba, ahogy 1870-ben kellett volna felkészülnie és 1939 őszén ugy állott a hadifelkészültséggel, hogy az talán alkalmassá tehette volna az 1914 júliusi -augusztusi német invázió feltartására.
Ugyanilyen önmarcangoló beismerés Pétain marsall két ismeretes nyilatkozata, amelyben a 84 éves tábornagy a francia katonanemzet elképesztően gyors pusztulását a születési arányszám állandóan csökkenő irányzatával és a francia értelmiség túl kulturáltságával és fékezhetetlen életörömével magyarázza. Vizsgáljuk meg mindenekelőtt a demográfiai kérdést! Franciaország születés-halálozási arányszámának átlaga az utolsó tíz esztendőben valóban lesújtó képet mutat: 1930-tól 35-igévenként alig 40.000-rel haladj túl az újszülötteké az elköltözettek számát. 1935-től 1939-ig a statisztika még rosszabb!
A halálozás ez évek átlagában 15.1 ezerből, a születés 16 és 15,4 között ingadozik. Németország legdesperáltabb háború utáni korszakaiban sem süllyed a születési arányszám 18 alá, a halálozás pedig ezerből nem emelkedett 9 fölé. Olaszország átlaga: a születés 23.5 a halálozás 13.11 a szovjet-unióban 44.1 a születés és 16.0 a halálozás.
A 42 milliós Franciaország 1938-ban csupán 700.000 újszülöttet regisztrált!
E baljóslatú számos lapok hatása tükrözik vissza az első világháború utáni Franciaország lelkületén, magatartásban, egész idegrendszerén. A francia lelkeket megülő borzongást és aggodalmat nem enyhítette az a páratlan előny, amit Franciaország tökéletes gazdasági egyensúlya jelentett a la Manche és a Földközitenger, a Pyrenusok és nyugati Alpok közötti istenáldotta területén.
Franciaország teljesen független a külföldi piacoktól, nem úgy, mint Anglia, Németország, Olaszország. A nemzeti erények és a nemzeti lélek dekadenciájának tehát merőben hiányoznak a gazdasági okai! Nem járunk messze az igazságtól, ha a hanyatlás okát az 1914-18-as háború borzalmas vérveszteségében keressük: 2,200.000 halottat áldozott Franciaország a halál tébolyult istenének oltárán olyan győzelemért, amelyet Amerika segítségével megnyert a csatatéren, de elvesztett a békekötésen.
Ha az amerikai segítség 1918 tavaszán a döntés óráiban meg nem érkezik, úgy az első világháború Ludendorff 1918 március 27-én hajnali 4órakor megindult és minden addigit felülmuló St. Quentin-i offenzívája után megegyezéses békével és talán Európa boldogabb és harmonikusabb korszakával végződik.
A katonai erők ekkor a háború negyedik évének döntésre érlelt tavaszán így oszlottak meg a nyugati fronton:
Ludendorff 1914 hadosztálya állott szemben az entente 171 divizi ójával. (100 francia, 58 angol, 10 belga, 1 amerikai és 2 portugál hadosztály.)
A németek 8800 tábori ágyúja 5500 nehéz ágyúja volt, a szövetségeseknek 8900 tábori ágyúja és 7000 nehéz ágyúja. Haigh tábornagy és Mangin tábornok egybehangzó kijelentése szerint ,,néhány kurta lépés választotta el csupán a németeket a végső győzelemtől” Von Kuhl porosz tábornok, a hadműveleti osztály főnöke, a német erő 22 év előtti végső erőkifejtéséből a következő tanulságot vonja le a jövő számára: ,,Az Arrastól Montdidierig és St. Quentintől Villers-Bretonneuxig terjedt zseniálisan kitervezett és a haditörténelemben példa nélküli szabatossággal végrehajtott áttörést egyedül és kizárólag ezért nem tudta a német vezetés perdöntő győzelemmé kihasználni, mert nem ismeret fel a tankháború kolosszális jelentőségét, 1918 tavaszán mindössze 75 zsákmányolt francia Renault-tank és 15 német tank állott rendelkezésünkre.”
Az 1940-es, tizenhét napos francia német háború” sok meglepő fordulat és eddig megfejthetetlen rejtélye között az első bizonyára az a józan ésszel fel sem mérhető mulasztás, hogy a szövetségesek az új , motorizált fegyvernemek kifejlesztését elmulasztották.
A német hadiipar, a lengyel háború tapasztalatain okulva, 1939 októberétől 1940 áprilisig lélegzetszünet nélkül 50-60 tonnás nehéz tankok, további lángszóróval felszerelt könnyű tankok gyártására fordul, négy-ötszázas osztagok szállítására alkalmas monstre-repülőgépeket termel és ejtőernyőseit a mögöttes országrészekben képzi és gyakorlatoztatja, a párisi vezérkar pedig a drága pillanatokban, amelyeket az örökkévalóság sem hoz vissza, arra tékozolja, hogy határerődítéseit és védővonalait mélyíti, nehéz ágyukkal sűrűsíti defenzív arcvonalát, betonfalakkal zárja magát körül, mintha a francia hadsereg offenziv szellemét céltudatosan elsorvasztani akarná és számitásaiból egyszer s mindenkorra kitörölné azt a lehetőséget, hogy a nagy összecsapást szabadabb és szélesebb terepen, mozgóháborúban vívják meg.
A szövetségesek rádiói, államférfiai és sajtója százegyszer megjósolta, hogy a németek Hollandián és Belgiumon át fogják a döntést forszírozni, a német villámhadjárat mégis konsternálta Gamelint, felborította a szövetségesek haditervét és hadirendjét, kikényszerítette seregeit a gránátbiztos betonövekből, amelyek biztonságának illúziójával fatálisan befolyásolták a franciák harci szellemét.
Ami Ludendorffnak a kétfrontos, első világháborúban nem sikerülhetett, Brauchitsch és Keitel pillanatnyi zökkenés nélkül megvalósították: az egész német sorkatonaság, 260- 280 divízió rohanta meg Franciaországot és az arány minden frontszakaszon legalább 1:3 volt a németek javára.
A Schliffen-iskola nagy stratégiai terve, a „kettős átkarolás”, úgy Flandriában, mint Észak- Franciaországban, továbbá a Somme- fronton olyan maradéktalanul érvényesült, mint a német véderő 1937- 38-as nagy gyakorlatai. Schlieffen gróf álma és a német vezérkar örök nosztalgiája, a Canaei csata, háromszor ismétlődött meg az új világháborúban! A hadművészetnek ez az iskolapéldája pedig elég régen zajlott le, Kr.e.. 216-ban, amikor Hannibal az a puliai síkságon Canaei falu mellett „kettős átkarolással”
megsemmisítette Terentius Varro konzul seregét. Hannibal lovasainak szerepét most a tankok és a harci kocsik játszották…
