Huszadik század - történelem jelenidőben

Az irodalmi körök figyelmébe André Gide tekintélye ajánlotta, aki patronátusába köznapi tehetségű írót nem szokott fogadni, a közönség kegyét a friss témakör biztosította Antoine de Saint-Exupéry számára, új távlataival, újszerű kalandosságaival, az, hogy az olvasónak minden oka megvolt a szépnevű s ismeretlen íróban a XX. század, a technika korának íróját látni, s az, hogy benne a kor írója a kor hősének nemes és regényes jellemvonásaival gazdagon jelentkezett. A meghódított levegő írója s a levegő szárnyaló hőse!

A "Vol de Nuit", amely Saint-Exupéry magyarul megjelent könyvének első felét teszi ki, hatalmas siker volt Franciaország határain túl is, Amerikában még filmet is rendeztek belőle, komoly és szép filmet, a legnépszerűbb színészekkel, amelynek mintájára készülnek azóta is a szériában gyártott hollywoodi pilótadrámák.

Nem mellékes körülmény ebben a sikerben az sem, hogy az "Éjszakai repülés" nem regény; riport inkább, kifogástalanul jelenetezett, eleven helyzetkép egy repülőtér éjszakai életéről, szereplői majdnem csak színpadi epizódalakok, fellépnek, a rivalda fénye egy pillanatra rájuk esik, kivilágosodnak, majd eltűnnek a sötét kulisszák mögött, multjukhoz és jövőjükhöz az olvasónak semmi köze; mindegyikükről csak annyit tudni, amennyi e percnyi jelenésük alatt látható volt, az arcuk megvillanása, egy mozdulatuk: nincsenek jellemvonásaik, vagyis más tulajdonságaikról nem szerezhetünk tudomást, mint hogy a kötelességérzés élteti és veszti el őket.

Csak ezzel a kötelességtudó arculatával fordul mindegyikük az olvasó felé, az éjszakai viharral küzdő pilóta épúgy, mint a repülőből félszeg segédmunkássá öregedett szerelő, a hivatalból "érzéstelen" rádiótiszt épúgy, mint az elveszett pilóta egyetlen jajban összeomló felesége, hogy öregek-e vagy fiatalok, örülnek-e vagy szenvednek, mellékes, nem több egyikük sem, mint a regény központi alakjának, a repülőtársulat vezetőjének kisugárzása, aki viszont szándékolt szigorúságával, palástolt érzelmeivel, jellemezhetetlen embertelenségével szintén csak a megtestesült, az emberi testen szinte már túltengő kötelességtudás.

Az olvasónak akaratlanul is Marais híres könyve jut eszébe a termeszek életéről, igazán csak ez a központi alak érdekelheti, az egész szervezet mozgatója és irányítója, az egész történet egyetlen "eszes" lénye, az egyedüli alak a regényben, akiben van belső feszültség és érzelmi ellentmondás: Rivičre révén kap csak a szűkszavú s nagyon is egysíkú repülő történet epikus mélységet. Nincsenek részletek a regényben, lírai kitérők, még feszült helyzetek sem, de épp ez a szűkszavúság teszi lehetővé, hogy az író kikerülje az érzelmességnek és a pátosznak a témában rejlő veszélyeit, a szűkszavúság a regény legjobb értéke.

Majdnem tíz év telt el a "Vol de Nuitť megjelenése óta a "Terre des hommes"-ig, amely, mint a kötet második darabja, a magyar keresztségben a nagyon is irodalmas: "A gép, az ember és a sivatag" nevet kapta. Nem regény ez sem, de nem is ölti magára a regény külsőségeit, beszámoló azokról a gondolatokról és érzésekről, amelyekben része van egy pilótának, aki egyben gondolkodó emberként és íróként reagál az elébe sodródó élményekre.

Saint-Exupéry írói eszközei nagyon kifinomodtak ez alatt az idő alatt, írói fejlődése és repülői tapasztalatai megszabadítják elfogódottságától, már felengedett, mer beszélni s el is tudja mondani mindazt, ami érdekes megfigyelésekre az évek folyamán szert tett, számot ad annak az embernek az érzésvilágáról, aki a maga helyét a föld felett, égközelben találta meg. S el tudja hitetni, hogy innen a magasból, madártávlatból, nemcsak a földet ismerte meg jobban, hanem az embert is.

A repülőgép mindennél jobb alkalmat nyujt a megfigyelésre - mondja egyhelyütt; - a lábon járó ember csak azt ismerheti meg a földből, amihez utak visznek, a levegőben az tárul eléje, ami az emberi szemléleten kívül esik, nagyobb és titokzatosabb összefüggések, gépe alatt a tájak megelevenednek és jelentést kapnak, a csillagvilág titkai is megnyílnak előtte, máskép és talán élőbben, mint a nála többet tudó csillagász előtt, mezőket lát, amelyeknek anyaga felhő s ragyogóbb, valóságosabb tájék a föld rétjénél, a fény és árnyék nemcsak a szeméhez szóló fizikai tünemény, hanem életmeghatározó, egész testéhez kapcsolódó realitás. A kalandos útleírások érdekes változata ez a napló, színhelye a délamerikai hegyek embernemjárta világa s az afrikai homoksivatag, mégsem illeszthető a földrajzi művek sorába, mert íróját a tájnál jobban érdekli az ember.

Akár azt a paraguayi kalandját írja le, amikor egy düledező kastélyban tölti az éjszakát, egy család körében, két szép leány között, terített asztalnál, amely alatt viperák fészkelnek, akár a néger rabszolga esetét meséli el, aki felszabadulva, minden pénzét elkölti, hogy megszerzett emberi szabadságát teljesen kiélhesse, akár a maga kényszerleszállásáról számol be, étlen-szomjan vergődéséről a végtelen homokban, a halál közvetlen közelében s már a megsemmisülés őrült vízióiban, többet szenvedve, mint amennyit az ember kibírhat s mégis kibírva ezt a szenvedést, akár az éjszakai repülések izgató s megtévesztő csillagfényeiről, a felhők ezüst csillogásáról, hulló meteorokról mond mesét: sohasem az exotikum érdekli, sohasem a helyzet rendkívülisége, hanem a mindig-emberi s a mindenütt-ugyanaz-a-szép; s bár az emberekre magasból néz le, nincs fölöttük, annyira a közelükbe jutott, hogy minden szavukból, minden megnyilatkozásukból csak magányosságukat érzi ki.

Ez a reménytelen magányosság a felhőkben járó író legmélyebb élménye s ez a könyv már nem beszél kötelességekről, hanem a magára maradt s magányosságra ítélt ember egyik legemberibb dokumentuma. Nem regény, de több regényanyag van benne, mint az "Éjszakai repülés" bonyodalmaiban. Hőse a felhők magasából látott föld, de egyéni sorsok elevenednek meg benne, rokonszenvesen szemérmes írói eszközökkel, de annál költőibb erővel, olyan könyv, amelyet olvasója nehezen fog elfelejteni.

Rónay György fordítása kellemes zeneiséggel és gondosan követi Saint-Exupéry szépen hajló, gyakran igen bonyolult mondatait.