Ismét egy evezősverseny, amelyről sajnos kevés jót lehet elmondani. Gyér mezőnyök, gyér közönség, közepes színvonal… Igaz, a rendkívüli idők és viszonyok sokat megmagyaráznak, sok olyan jelenséget is megfigyeltünk azonban, amelyért talán mégsem egészen a viszonyok a felelősek.

Mintha evezős egyesületeink nem űznék a régi lelkesedéssel ezt a gyönyörű sportot. Igazi komoly küzdelmet alig láttunk, a régi legendás Pannonia – Hungária versengésnek és az azzal együttjáró lelkes szurkolásnak pedig sem híre, nem hamva nem volt…

Ami kifogástalanul működött, az a rendezés volt. A pálya szabadon tartását a rendőrmotorosok példásan biztosították, a hírszolgálat – katonai híradós osztagok látták el! kitűnő volt, a zsűrivel sem volt semmi baj, sőt még a pályabírák ellen is csak egyszer hangzott el kisebb panasz. A díjak szépek és értékesek voltak. Kár, hogy nem folyt igazi küzdelem értük.

A másik vigasztaló jelenség a középiskolások tömege volt. Úgyszólván ők szolgáltatták a mezőny „derékhadát”. Igaz, evezni még nem sokat tudnak, - két csapat kivételével – még sokat „ráncigálnak” és röviden húznak, de viszont lelkesek, fiatalok, és ha az illetékesek komolyan kézbe veszik őket: kinőhet soraikból az az új magyar evezősgárda, amely hivatva lesz átvenni a régi nagyok örökét.

A váci piarista gimnázium és a rákospalotai Wágner-gimnázium fiatal versenyzői máris egészen komoly tehetség jelét adták: ez a két csapat messze az átlagon felüli stílust és versenyzői készséget mutatott mindkét napon. Érdemes velük a legkomolyabban foglalkozni!

Egyébként nem sok jót láttunk. A versenyen nagyon meglehetett érezni mindazokat a bajokat, amelyek rettenetesen hátráltatják egyesületeinket a komoly munkában. Kevés a kísérő motoros, sok az elavult, Matuzsálem-korabeli hajó, - az egyik BSzKRt-négyes – annak rendje-módja szerint el is merült vasárnap – azután a sok árvíz is nagyon visszavetett néhány egyesületet. Egyszóval sok baj van…

Hogy ne csak panaszkodjunk, meg kell említeni két fiatal tehetség nevét: Sándor és Zágonit (BSzKRt). Ez a két 19 éves fiú máris kitűnő stílusban kezeli a lapátot a dublóban és a „pair-oar”-ban is!

A másik, ami kellemesen tűnt fel, Bánhidi és Marosi jó formája: szombaton hatalmas küzdelmet vívtak egymással és a célban talán mindössze 30 centiméter különbség volt közöttük! Amelyik éppen „húzásban” volt, az győzött…

„Keresni” egyedül a BSzKRt keresett a versenyen. Amikor vasárnap a vigasznégyesben az egyesület hajója a cél előtt 400 méterrel egyszerre csak „elült”, az evezősszövetség illusztris elnöke, dr. Perczel György – aki egyébként „civilben” a BSzKRt vezérigazgatója – azonnal intézkedett, hogy a csapatnak új hajót vegyenek.

Éppen ideje volt, mert a tehetséges legénység már Isten tudja hányadik versenyt veszti el öreg „halászbárkái” miatt.

A kétnapos verseny egyébkent ismét egyszer élénken megmutatta, mennyire híjával van a magyar evezőssport egy igazi, komoly állóvizes pályának. A jó öreg Dunán, különösen, ha egy kicsit erősebb déli szél fújdogál: nagyon nehéz reális versenyt evezni!

A rutinos szeniorok, akik már kiforrott egyensúlyozó képességgel rendelkeznek, azután fölrakják különböző hullámfogóikat, nagyon nagy és némileg igazságtalan előnyben vannak a fiatalabbakkal szemben.

Talán most majd valóra válnak a régi álmok és Újpesten az öbölben megvalósíthatják a két kilométeres egyenessel bíró igazi, komoly magyar versenypályát. Nagy szükség lenne rá!

Hangulat, mint már mondottuk, nemigen volt. Sem a szigeti dísztribünön, sem a túlsó parton. Sőt fent a hídon sem tolongott a más években oly lelkes és színes ingyen közönség.

Talán, majd ha evezőseink ismét feljavulnak, - a nézők is visszatérnek, és ismét fölhangzik majd a zúgó: „Hun-gá-ri-a!... Pan-no-nia!...” biztatás. Addig azonban még sokat, nagyon sokat kell dolgozni!