1885-öt írtak…. Pasteur már megtalálta a veszettség elleni oltóanyagot, de nem merte emberen kipróbálni. „Azt hiszem, hogy magamon kezdem el a kísérletezést”, írta régi barátjának. Jules Vercelnek, „magamat oltom majd be a vakcinával és lesem a következményeit. Annyira bizonyos vagyok az eredményben.”

A véletlen mihamarabb mégis cselekvésre kényszerítette. Egy forró nyári napon jajveszékelést hallott a lakása előtt. A következő pillanatban magából kikelt fiatalasszony rontott be a kézen vonszolta kilencéves fiacskáját.

- Pasteur úr, mentse meg a fiamat - könyörgött az asszony, - veszett kutya harapta meg. Pasteur még aznap, július 6-án, beoltotta a kis Meister Józsefet és meg is mentette az életnek.

1885 nyarán történt az első sikeres oltás, a világ azonban nem nagyon sietett az új gyógymód bevezetésével. A külföld tudósai bizalmatlanul fogadtak a felfedezést, csak a magyar Högyes Endre professzor, Pasteur lelkes híve, fogott hozzá azonnal a kísérletezéshez. Az eredmény felülmúlta a várakozást s így mi sem állt útjában a magyar Pasteur-intézet felállításának.

A zseniális és fáradhatatlan Högyes Endre öt esztendővel a felfedezés után már saját intézetében kezdhette meg áldásos működését. Az új intézetben az első esztendőben 701, a második évben 540 megmart egyén kapott oltást. A halálozás az első évben 2.7% volt, ez a szám a második évben már 1.48%-ra csökkent, tíz év mulva pedig 0.41 %-ra zsugorodott.

Högyes Endre nem elégedett meg azzal, hogy Pasteur módszerét alkalmazza, hanem javítására törekedett. Pasteur úgy állította elő a védőanyagot, hogy nyulakat oltott be a veszettség bacillusával, a nyúl agyvelejét azután megszárította. Ez az anyag minden nap veszített erejéből, végül annyira elerőtlenedett, hogy át lehetett vinni az emberi testbe.

Az így előkészített szervezet azután elbírta a fokozatosan erősödő emulziót. Högyes professzor a nyúlvelőt nem szárítással gyengítette, hanem felhígította konyhasós vízben és így adagolta az oltószert. Ezt az eljárást később a külföld is átvette, a magyar intézet is ezzel a módszerrel dolgozott és dolgozik ma is.

1890 április tizenötödikén nyílt meg a magyar Pasteur-intézet; most, az ötvenéves fordulón, hihetetlen teljesítményre pillanthat vissza. Az intézet fennállásának első tíz esztendejében 12.236 egyént oltottak be veszettség ellen. 1937-ig 177.057 beteget kezeltek s csak az esetek 0.36 %-a végződött halállal, ez a töredék is csak úgy állhatott elő, hogy a beteget későn szállították be az intézetbe.

Pasteur küzdelmes pályájának betetőzése a veszettség elleni oltószer felfedezése. Mégis: őt nem egyes felfedezései teszik halhatatlanná, hanem az, hogy vele indult el a bakteriológia tudománya. A holland Leuwenhock és az olasz Spalanzani óta a tudományos világ már tudott a górcső alatt láthatóvá váló parányi gömb- és pálcaalakú lényekről, a baktériumokról, de ez az ismeret feledésbe merült az évtizedek során, egyszerűen azért, mert a világ még csak nem is sejtette ezeknek a jelenségeknek elképesztően nagy szerepét az életben.

Hosszú szünet után a francia Cagniard de la Tour állította, hogy a baktériumok idézik elő a sör erjedését, ugyanakkor a német dr Schwann mutatta ki, hogy a hús romlását mikroszkópikus élőlények okozzák. Pasteur fedezte fel, hogy a baktériumok a levegőből kerülnek a különféle anyagokba és azokban változást idéznek elő.

Kelet-Franciaország kis hegyi falucskájától Párizsig nagy és nehéz utat járt meg. Egy ideig a strasbourgi egyetemen tanította a kémiát, innen Lille-be került, végre a párizsi École Normale igazgatója lett. III. Napoleon császár kitüntette, előadásait a Sorboenne-on Alexander Dumas-val és George Sand-nal az élén egész Párizs látogatta.

Valósággal megrázta hallgatóságát s azon keresztül az egész világot, amikor egy alkalommal az előadóterembe betűző napsugárban táncoló porról azt állította, hogy abban kavarognak az emberiség gyilkosai, a különféle betegségeket előidéző csírák. Hírnevét kis időre elhomályosította a német dr Koch, aki elsőnek mutatta ki, hogy az egyes betegségeket más és más bacillusok idézik elő. A Koch által felfedezett tüdővész- és kolerabacillus a német tudós felé irányította a művelt világ figyelmét. - A bacillus valóban él és gyilkol - mondotta, - a mi dolgunk, hogy ártalmatlanná tegyük, mielőtt rombolhatna.

Hihetetlen erővel és leleménnyel vetette bele magát az új küzdelembe. A kísérletek százain dolgozta magát keresztül, amíg eljutott oda, hogy a bacillusok megszelídíthetők, legyengíthetők annyira, hogy nem tudnak ártani a szervezetnek, ugyanakkor pedig immunizálják a testet az erősebb bacilusok támadásai ellen. Felfedezte, hogy amelyik állat átvészelt a lépfenén, az védett a legerősebb lépfenefertőzés ellen. További kísérletei során megtalálta a vaccínát, az oltóanyagot, a fertőzés megelőzőjét, ötvennyolc éves volt, amikor francia és külföldi újságírók előtt megcsinálta híres kísérletét: hatvan juhot beoltott lépfenével, a megbetegedett állatok felét beoltotta szérumával. A beoltott juhok meggyógyultak, a többi órákon belül elpusztult.

Hatvanéves korában érkezett el oda, hogy felvegye a küzdelmet a veszettség ellen. Ő és Roux, a hűséges asszisztens, száz és száz veszett eb tajtékjában keresték a feltétlen halált jelentő bacillust, de a mikroszkóp alatt nem tudták megtalálni. Annyit tudtak, hogy a láthatatlan fenevad a beteg állat harapása következtében kerül a szervezetbe és megtalálja útját az agy velőig. Pasteur ezután egyenesen a kísérleti nyúl agyvelejébe vezette be a beteg kutya nyálát és valóban - a nyúl veszettségben elpusztult.

Hosszú, küzdelmes hónapok alatt azután egyebet sem tettek: keresték, hogyan lehetne a rettenetes ellenséget megszelídíteni, legyöngíteni. Száz és száz fertőzött nyúlagyvelővel próbálkoztak - eredménytelenül. Egy napon Pasteur feladta magának a kérdést: tulajdonképpen meddig él a veszettség bacillusa a fertőzött talajban? Apró szeletekre vágott egy agyvelőt és felakasztotta jól elzárt edényekben, hogy száradjon. Tizennégy nap mulva egy szeletkét bevezetett egy kutya agyvelejébe, s íme, az állat nem betegedett meg. A bacillus tehát két hét alatt annyira legyöngült, hogy nem tudott már fertőzni.

- Nagy eredmény - ujjongott Pasteur, - tovább ezen az úton!
A szárítás időtartamát fokozatom csökkentette. Előbb tizennégy napig szárított agyvelővel oltott be állatokat, azután nyolc, tíz, majd hat napig szárított velővel fertőzte meg őket. Utóbb már egészen friss vírust vezetett a testükbe. Négy izgalmas héten figyelte kísérleti állatait, az ötödik héten már bizonyossá vált: az állatok egészségesek maradtak, az eljárás bevált.

Amikor felfedezéséről a tudományos világnak beszámolt és a sajtó a hírt továbbította a szenvedő emberiségnek, a glóbusz minden sarkából érkeztek oltóanyagért könyörgő levelek. Pasteurt valósággal búskomorrá tette a tömérdek jajkiáltás: túlságosan ember volt ahhoz, hogy a szerrel, akármennyire is bízott benne, embertársain kísérletezzék. Csak akkor merte megtenni - a kis Meister József esetében, - amikor Párizs leghíresebb orvosai biztosították, hogy a gyermek sérülései feltétlenül halálosak, beavatkozás nélkül amúgy is elpusztul.

Pasteur, aki nem volt orvos, csak „egyszerű vegyész”, megszabadította a világot a legrettenetesebb kórok egyikétől. Ma már minden országban működik Pasteur-intézet. Ezek között a most jubiláló magyar klinika a legelsők között áll, mert nemcsak hogy átvette a zseniális francia gyógyítómódszerét, hanem Högyes Endre professzor révén a világot új, célravezetőbb eljárással ajándékozta meg.

Ural Dezső