A napfényes kora tavaszi vasárnap délelőtt feketéllettek a Hármashatárhegy útjai a tető felé kúszó autók és gyalogosok százaitól, fent pedig a friss szélben csattogó zászlók között a köves hegyoldalon, mint elfáradt hatalmas lepkék pihentek a karcsú vitorlázógépek, amelyek előtt egyenruhás cserkészek és repülök vontak sorfalat.

A Magyar Aero Szövetség pilótaotthon- és hangáravató ünnepsége első ízben gyűjtötte egybe mindazokat, akik a magyar aviatika iránt érdeklődnek, olyan létesítmény felavatására, amely a Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alap-hoz befolyt nemzeti adományokból épült.

Pattogó indulók hangja mellett érkezik Horthy István, a Magyar Aero Szövetség elnöke, Varga József iparügyi miniszter, Bornemisza Géza és Kánya Kálmán volt miniszterek, báró Wlassics Gyula, Lukács Béla, Antal István és Bonczos Miklós államtitkárok, Karafiáth Jenő főpolgármester.

Megjelent Prém Lóránt, az OTT ügyvezető-alelnöke, vitéz Barabás Emil altábornagy, vitéz Tárczai-Felicides Román miniszteri osztályfőnök, Papp Antal, a Magyar Cserkész Szövetség országos elnöke, és a magyar repülés és közélet számos kiválósága.

A fehéren és zölden csillogó új pilótaotthon előtti emelvényről először vitéz Ulrich Hugó, a Cserkész Szövetség társelnöke ismertette a hármashatárhegyi vitorlázórepülő-telep fejlődését, majd Horthy István mondott ünnepi beszedet s avatta fel az új huszonkét személyes pilótaotthont és repülőhangárt.

Alig hangzott el a vitorlázórepülők köszönete, amelyet Kemény Sándor pilótanövendék tolmácsolt, a felhőktől tarkított égbolton megjelent a budaörsi repülőtérről vontatásban érkező Pettendi János, aki egy „M 22” típusú vitorlázógépen 150-200 kilométeres sebességgel ragyogó műrepülést mutatott be az indítódombra gyűlt közönségnek.

Ezalatt az overallos repülők egymásután hozzák a starthelyre a cserkészrepülők, a Pamutipari SC, a Gamma-repülők és a repülőalap gépeit. Kihelyezik a vontató-kötelet, felcsattan a vezényszó és hamarosan fehérleni kezd a pesthidegkúti hegyek völgykatlana a köröző, suhanó, ívelő gépmadaraktól, amelyek között feltűnik az első repülésre bocsátott „Meise”-féle egységes típusú olimpiai versenygép elkeskenyedő, hosszú sirályszárnya is.

Laikus és hozzáértő pedig egyformán üti össze tapsra a kezét. Ez az a pillanat, amikor mindenki sajnálja, hogy nem lehet repülő, vagy fogadkozik, hogy holnap már nekilát a tanulásnak.

Az erdőkből friss földszagot hoz a szél, az aranyozott szélű felhők között pedig emelkednek, buknak és keringenek a hófehér madarak még akkor is, amikor a lassan szétoszló közönség előtt már eltakarja őket a hegy.