Vas István: Ikrek hava

Radnóti Miklós kisregénye - Almanach

Ebben a kisregényben vagy hosszabb elbeszélésben, melynek alcíme Napló a gyerekkorról, sok szó esik költészetről: Valéry Larbaudról és Tibullusról, a szürrealistákról és a fordítás művészetéről. De e közbeiktatott részek nélkül is ki lehet találni, hogy költő írta. Nem mintha Radnóti félreismerné a prózaírás külön törvényeit és módszereit. Sőt nagy tanultsággal és hajlékonysággal kezeli a romancier legmodernebb eszközeit is. Csak éppen az akaratlan hűtlenség, árnyalatnyi eltérés, amellyel ezeket a módszereket és eszközöket alkalmazza, árulkodik a lírikusra.

Így például ennek a kisterjedelmű prózának szerkezetében is fontos szerepet játszik a nagy modern regénykolosszusok alapvető problémája, az idő. Amíg azonban regénynek és tudománynak közös tulajdonsága az elemzés, tehát az élet bonyolultságának leleplezése, addig a költő előjoga, hogy az életet bizonyos nemes és sűrített értelemben egyszerűsítse. Aki az idő boszorkánykonyhájára, szeszélyeire és törvényeire kíváncsi, olvassa Proustot, Thomas Mannt, Huxleyt, Virginia Woolfot, Joyceot, Powyst, de semmiesetre a lírikusokat.

Mert ami elmult, az csodásan kísért
az én dalomba még
mert aki meghalt az időben, ugy
van fölöttem, mint az ég -

énekelte Kosztolányi a Bús férfi panaszaiban. Ez a par excellence lírikus-attitude és ettől a költő-hagyománytól Radnóti prózájában sem tud elszakadni. Minden játéka az idővel csak arra jó, hogy az idő egyszerűségét és egységét, mult és jelen egyidejűségét (goethei fogalmazásban: Im Gegenwärtigen Vergangenes) példázza.

A modern prózának több ilyen, szine szokványos, kellékét alkalmazza Radnóti s mintha csak azért tenné ezt, hogy a költészet fénytörését megmutassa. Ez a fénytörés az életet mindig az elemzéssel ellentétes irányba hajlítja. A gyerekkort sem azért idézi vissza, hogy egy lélek fejlődését magyarázza. Egy-egy motivumból nem fuga lesz, hanem dal, önmagáért való. Mint ahogy a gyerekkorhoz sem a szagok, ízek, emlékek tapogatódzásával jut el, hanem a hang közvetlen és hirtelen kapcsolásával. "Sokszor fülelünk egymás felé" - írja mostohahúgáról, aki messze él s akivel évekig sem látják egymást.

És ugyanőróla: "Ha rágondolok, egy mondat lejtését hallom, izgatott kislányhang mondja a mondatot s indulatba hoz." De nemcsak a valóságos, bár letünt hangokat hallja: "S hallani vélem, hogy szalad a falon végig a zsinórban az áram, hallani vélem, hogy dong a körtében a fény. Erre figyelek".

---

De, mint ebből a mondatból is kiderül, a költészet legkényesebb ismertetőjele nem a módszer, hanem a fogalmazás. Kezdhet-e könyvet más, mint lírikus ilyen tárgyilagosan és egyszerűen: "Különösen sokat gondolok Ágira, a kishúgomra mostanában. Nem láttam évek óta már. Sokáig egy kisvárosban lakott, a nagy fekete hegy tövében, most egy idegen ország messzi székhelyén él a férje mellett. Nagyon szeretjük egymást, így hát alig levelezünk."? Mégis, igazságtalanok lennénk Radnótival szemben, ha nem ismernők fel, hogy ez a kezdet s általában a napló első bejegyzése, mely a testvérek egy délutánját meséli el, valódi és vérbeli próza, megállná helyét a legjobb novellagyüjteményben is.

Az Ikrek hava Radnótinak első szépprózai műve. Megvan-e írójában az elbeszélőnek kellő hosszabb lélekzet, nem árulja el. Technikailag mindenesetre elég nehéz feladatot vállalt magára. Radnóti ugyanis lényegében és legjobb verseiben idilli költő s természetesen az maradt ebben az elbeszélésben is. Maga a tárgy azonban, a költő gyerekkora, egyáltalában nem idilli, hanem vérrel, halállal, nehéz emberi indulatokkal tragikus és súlyos.

Ezt az élményt áthangolni Radnóti fegyelmezett és fínom stílusához nem volt könnyű dolog. Helyenként, különösen egy-két, a szereplők szájából közvetlenül idézett mondatban, nem is sikerült tökéletesen. Másrészt pedig Radnóti szereti megmutatni - akár némely modern rendező a színjáték ábrándját leromboló készületeket - azt a költői felkészültséget, amely ezt a látszólag közvetlen prózai stílust létrehozta.

S ha a nem egészen megemésztett élmény következtében egy-két mondata túlságosan nyers maradt, a versíró problémái meg egy-két mondatot kissé tudálékosan alakítottak. De ezek jelentéktelen hibák. Feladatát egészében véve kitűnően oldotta meg. A könyv három rövidebb, jambikus lejtésű sorral végződik, melyek közül a harmadik - csak finom fülnek hallhatóan - az utolsó prózai sor befejező szavára rímel. Mint ahogy a próza verssé, olyan észrevétlenül finomul a kemény és komor valóság lágy és idilli költészetté.