Washington, július 28.

Európai megfigyelők szerint az amerikai nép most került körülbelül olyan lelkiállapotba, mint amilyenben az európaiak voltak 1937 és 1938 idején. A napilapok összpéldányszáma együtt emelkedik a politikai folyóiratokéval, a könyvpiacon pedig a politikai könyvek lassankint kiszorítják a szórakoztató irodalmat.

A tavaszi könyvpiac egyik legelterjedtebb könyve a Living Age világpolitikai lexikonja volt az 1939-es év eseményeiről, s a világpolitika egyes részleteiről szinte nap-nap után jelennek meg új vaskos kötetek. A napisajtóban és az egész amerikai életben tovább folyik az elszigeteltségi vita. Míg a Fehér Házba az egyik nap egymillió aláírásos memorandum érkezik az amerikai pacifisták részéről, addig másnap már a száznegyvenmilliós ország lelkesen üdvözli azt a javaslatot, hogy tizenegymillió amerikait sürgősen ki kell képezni katonának.

A helyzet átalakulására igen jellemző, hogy William Randolph Hearst, a legendás hírű amerikai ujságkirály, aki eddig az elszigetelődési politika legelszántabb előharcosa volt, lapjaiban a mult héten cikket írt arról, hogy „az Egyesült Államok nem lehet többé semleges, mert gazdasági és politikai viszonyai miatt olyan szerepet vállalt Anglia mellett, mint amilyent Olaszország Németország oldalán a háború elején.” Hearst azzal fejezi be cikkét, hogy az Egyesült Államok belépése a háborúba most már több, mint valószínű s a tényleges beavatkozásra valószínűleg a jövő évben kerül sor.

A beavatkozást jósló amerikai írók és publicisták így látják a helyzetet: Az USA tulajdonában van a világ aranykészletének hatvan százaléka, míg „idegen számára” őrzi a földgolyó aranykészletének további huszonhárom százalékát. Ez az idegen készlet is jórészt az USA birtokába megy át. Az arany gyakorlati felhasználhatósága rohamosan csökken azóta, hogy a földgolyó egyre nagyobb területei bezárulnak a szabad kereskedelem előtt. Európa és kapcsolt részei a háború miatt, a Távolkelet a japán-kínai háború miatt lassankint alig jöhet számításba az amerikai piac szempontjából.

Az arannyal jelenleg Amerika sem tud mit kezdeni.
Minden egyes USA-dollárnak kétszáznegyven százalékos aranyfedezete van, holott a nemzetközi szabályok értelmében elégséges volna csupán negyven százalékos aranyfedezet. Közben belföldi forgalomban bizonyos pénzhiány érezhető. A dollárokat szaporítani azonban mégsem lehet, mert noha a bankjegyforgalom duplázása esetén is háromszoros aranyfedezete volna a dollárnak, mégis bekövetkezne a „technikai infláció”. A nagy nehézségek árán a földből kibányászott arannyal az USA – ez a modern Midás – nem tud más tenni, minthogy sürgősen visszadugja a föld alá a Fort Knox földalatti erődítménybe. Az arany többi részét erőltetett iramban kikölcsönzik a déli és középamerikai államokba, és onnan az rövid idő múlva újra visszaáramlik az USÁ-ba. Közben a munkanélküliek száma még mindig meghaladja a tíz milliót.

Az óceánon túl a győzelmes Németország az aranyvaluta helyett áttért a munkavalutára, s lassanként egész Európában nem az arany, hanem a munka lesz az értékmérő. Amerika, így az elé a választás elé kerül, hogy vagy újra megnyitja a szabadkereskedelem lehetőségét az egész földgolyón, vagy pedig egy olyan gazdasági bajokkal és növekvő munkanélküliséggel küzdő elszegényedő állam lesz, amely sok-sok tonna értéktelenné vált sárgafémet őriz.

A kötelező katonai szolgálat bevezetése a tízmilliós munkanélküli jelenléte miatt talál egyre kevesebb ellenzőre. Ez a lépés és az egyre hatalmasabb mértékben dolgozó hadiipar néhány évre, esetleg egy évtizedre megszüntetné a munkanélküliséget. De ha ezalatt nem állna helyre a szabad világkereskedelem, vagy pedig az USA nem tudná megszervezni a nyugati félteke autarkiáját, akkor az 1929-esnél sokkal súlyosabb gazdasági válság törne ki.