Ugyanúgy, ahogy van jobb és rosszabb fényképezőgép, aszerint, hogy milyen a gép lencséje, ugyanúgy az emberi szemben is van egy lencse, amelynek milyenségétől függ az ember látóképessége.
Alighanem egy ezredrészét sem tudnók annak, amit ma a szemről és a látásról tudunk, ha a mult század közepén egy Hermann Helmholtz nevű német tudós fel nem talált volna egy szerszámot, amellyel be tudunk tekinteni a szem légbelsejébe is. 1850-ben ő szerkesztette meg az első szemtükröt, amelyet ma is használnak a szemorvosok, s amely nélkül teljesen lehetetlen lenne az emberi szem belsejének a vizsgálata.
Ez a belső vizsgálat pedig egészen sajátságos dolgokat derített ki. Mindenekelőtt azt a furcsán hangzó tényt, hogy az ember - nem a szemével lát, hanem az agyával. A szem csupán felvevő szerv, amely a bele hatoló fénysugarakat apró villamos áramokra bontja fel s ezeket rendezi el aztán az agy azokká a képekké, amelyeket „látunk”. Az agy nélkül a szem recehártyáján befutó kép éppen csak annyit érne, mint egy elő nem hívott érzékeny fényképlemez.
A szem az emberi testnek egyik legjobban védett szerve. Mindenekelőtt megvédi ütések ellen a homlokcsont és az arccsont. Aztán a szemhéj rendkívül gyors és önkéntelen reflex-mozgása megvédi az esetleg berepülő idegen tárgyak ellen. A könnyzacskó állandóan sós fürdőben tartja a szemgolyó érzékeny felszínét, sőt Flemming doktor, a londoni Holy Mary kórház orvosa még azt is megállapította, hogy a könnyben van egy ,.lyzozyme”-nek nevezett alkatrész, amely betű szerint megöli a veszedelmes mikróbákat.
Egyetlen könnycsepp, amelyet egy sokmillió veszedelmes baktériumot tartalmazó kémlelőcsőbe beleejtett, egy szempillantás alatt megölte azokat. Flemming szerint az egész emberi testben van ugyan mindenütt elszórva ilyen baktériumölő „lyzozyme”, de a könnycsepp az, amely sűrítve, tartalmazza ezt az áldásos ellenmérget.
Bármennyire jól meg is védte azonban az anyatermészet a szemet, annak legnagyobb ellensége mégis - maga a természet, elsősorban az öregedés. A 20 évesek közül az emberiségnek legföljebb egyharmada mondhatja el magáról, hogy nem egészen jó a szeme. Az ötvenen felüliek közül viszont az emberiségnek alig egytizede dicsekedhetik el a jó látásával. S ez csak maga a természetes elhasználódás.
Viszont a szemészeti szakkönyvek legalább vagy 350-féle szembetegséget sorolnak fel. Közülük a legelterjedtebb s egyben a legveszedelmesebb is a trachoma vagy egyiptomi szembaj, amely a szem kötőszövethártyájának gyulladása és felgöbösödése; ezek a göbök aztán a szaruhártyát is állandóan izgatják s idővel teljes megvakulást okoznak.
Ez a szembaj persze mindenütt előfordulhat, de „egyiptominak” azért nevezik, mert - amíg erre a dologra rá nem jöttek és nem gondolkodtak a megfelelő fertőtlenítésről - Egyiptom volt az egész világ ócskaruha-gyűjtőközpontja s ezzel a viselt ruhával, amelyet hajórakományszámra vittek szét az egész világba, hordtak szét egyúttal a trachoma mikrobáit is.
A szemnek egy másik veszedelmes betegsége is van, amely az embert a születésétől fogva veszélyezteti. Ez ellen úgy védekeznek, hogy ma már a törvény kötelezi a bábákat, hogy minden újszülött gyermek, szemébe rögtön csepegtessen be bizonyos gyógyszert, amelynek ezüstsók alkotják az alapanyagát.
