Ennek a nagy rendetlenségnek véget vetendő, Julius Caesar, aki Kr. e. 63 óta Pontifex Maximus volt, elrendelte a naptárreformot. Sostoenes alexandriai csillagász közreműködésével az év átlagos tartamát 365 ź napban szabta meg s hogy az évek során mindinkább szembetűnő eltolódást a tavaszi napéjegyenlőséghez képest ismét helyrebillentse, elrendelte, hogy a Numa-féle 378 napos évet még 67 nappal kell megtoldani úgy, hogy ez az év 445 napból állott. (Ez az ú. n. „annus confusionis”. Kr. e. 46.) Ezzel elérte, hogy a tavaszi napéjegyenlőség március 24-ére esett. Nem egészen érthető, hogy miért vette Sosiuenes az év tartamát 365 napnak, mikor Hipparchosz már 90 évvel előbb jobb értéket ismert, amelyet már említettünk.

Minthogy a naptárban természetszerűen csak egész napokkal lehet számítani, az egynegyed napot, vagy 6 órát minden negyedik évben ú. n. szökőnappá egyesítette Caesar, úgy, hogy a 366 napból álló szökőév keletkezett. Kr. e. 716-ban Antonius javaslatára a Quintilis hónap nevét Juliusra változtatták, a Caesar alkotta naptár pedig a Julián-naptár elnevezést nyerte.

Caesar halála után (Kr. e. 44.) a szökőév-szabály helytelen alkalmazása következtében ismét rendetlenség támadt a római naptárban, mert nem minden negyedik évben iktattak közbe egy napot, hanem minden harmadik évben, úgyhogy 36 év alatt 9 helyett 12 szökőévet számítottak. Következőleg a Kr. e. 8. év 3 nappal későn kezdődött. Ezt a hibát észrevették és Augustus császár rendeletére akként hozták helyre, hogy 12 éven át nem iktattak közbe szökőnapot. Kr. u. a 8. év volt a következő szökőév s ettől kezdve a julián-naptár megszakítás nélkül érvényben maradt egészen 1582-ig, XIII. Gergely pápa reformjáig.

A római szenátus Kr. e. 8-ban az eddigi Sextilis hónap nevét Augustusra változtatta. Egyben az augusztus hónapnak is 31 napot adott az eddigi 30 helyett, részben, hogy ne legyen kevesebb nap ebben a hónapban, mint a régi quintilis helyébe lépett júliusban, részben pedig azért, mert a rómaiak szerint csak a páratlan számok szerencsések: ,,numero deus impare gaudet" (Vergilius. Ecloga VIII, 75.). Ezt a napot februáriustól vették el, melynek eddig 29, illetve szökőévben 30 napja volt.

Azonkívül, hogy ne legyen három 31 napos hónap egymásután, szeptember 31-ét októberre, november 31-ét pedig decemberre tették át. Azóta a hónapok neve és a bennük foglalt napok száma a mai napig semmit sem változott, mert a Gergely-féle reform csak a csillagászati hibák kiküszöbölésere szorítkozott, a történelmi hagyományokat azonban teljesen érintetlenül hagyta.

Rómában a naptári év kezdete hosszú időn keresztül ingadozott, míg Kr. e. 153-ban január 1-ére tették s azóta megszakítás nélkül ez is maradt mindig a hivatalos év kezdete. De azért egyes keleti tartományokban az éveket gyakran az uralkodó trónralépésétől kezdve számították, amely nap provinciánként változott. Valószínűleg Diocletianus idejében, Kr. u. 297 körül vezettek be egy 15 évből álló ciklust, az ú. n. indikciót, mely csillagászati történésektől független s az állami adószedéssel állott összefüggésben.

Az indikció az alexandriai naptár új évével, augusztus 29-ével kezdődött. Használata más országokban is elterjedt s a mai naptárakban is szerepel még mint ú. n. „római adószám”. Időszámításunk kezdőéve Kr. u. 1., ilyen ciklus negyedik éve volt. Ezért az indikciót akként kapjuk, ha az évszámhoz 3-at adunk és az így nyert számot 15-tel elosztjuk. A maradék adja az év helyét a ciklusban, az indikciót vagy római adószámot. Pl. 1940 + 3 = 1943 ; 1943:15 = 129 és a maradék 9. Tehát 1940-ben a római adószám = 9.