A szerzők egy része a röntgen és rádium gammasugárzása közötti különbséget elsősorban nem a sugárféleségek keménységbeni eltérésének tulajdonítja, hanem annak, hogy a szervezetet más tér- és időbeli eloszlásban érik. A rádiumnak szervezeten belüli tér- és időbeli eloszlásának utánzására ú. n. közeli besugárzási készülékek hosszú sorát alkották meg.

Ezek között Chaoul eljárása vezetett legnagyobb sikerre. Chaoul közeli besugárzásos lámpájában az izzókatódból jövő elektronsugár a lámpa hosszúra megnyujtott csövében halad, ott a lámpa vékony rézfalába ütközve hozza létre a röntgensugárzást.

E rézcső a lámpának az anódja. Ez földelve van és így a testüregekbe veszélytelenül bevihető (7. kép). Az anódot folyó vízzel hűtik. Chaoul kitűnő eredményeket ért el gége- és méhrákok gyógyításában. Nálunk Hrabovszky alkalmazta sikeresen Chaoul eljárását.

A röntgensugaras gyógymód fontos kérdése az adagolás. Kezdetben a röntgensugarak legkülönbözőbb hatásait igyekeztek mennyileges meghatározásukra felhasználni. Ma Friedkich vizsgálatai alapján csakis a röntgensugarak ionosító hatásán alapuló mennyiségi meghatározó készükeket, dozimétereket használják.

Ennek lényegét a következő egyszerű kísérlet világítja meg. Egy fémpálcára függesztett kettős aranylemezke elektromossággal feltöltve szétválik és egymástól sokáig távol is marad. A röntgensugarak a levegőt elektromos töltésű részecskékre választják szét a bejutott röntgensugár mennyiségével arányosan és a keletkezett ionok a levegőt vezetővé téve, a két lemezke töltését elviszik, a lemezkék össze esését okozzák.

A röntgensugarak ilyen ionosító hatását megfelelő pontosságú mérőeszközökkel határozzuk meg. A mai dózismérők közvetlenül a terápiás csőbe építhetők be és a kapcsoló asztalon mutatják a csőből pillanatnyilag kilépő röntgensugár erősségét (momentándózis), valamint a besugárzás során a csőből kilépett összes sugármennyiséget (integráldózis). A terápiás röntgenkészülékek ma már beállíthatók oly módon, hogy bizonyos sugármennyiség kijutása után a készülék a lámpát önműködően kikapcsolja.

A röntgensugárzás biológiai hatásainak ismeretében nagy fontosságú volt a kezelőszemélyzet megvédése a sugárzástól. A röntgenlámpákat ólomhüvellyel vették körül és csak meghatározott kicsiny nyíláson lépett ki egy sugárnyaláb, az ú. n. hasznos sugár.

Minthogy a besugárzott beteg szervezete másodlagos röntgensugarak kiinduló pontja, szükségessé vált, különösen a mai nagy teljesítményű terápiás röntgenkészülékek miatt, a kezelőszemélyzet fokozott sugárvédelme. Erre barit téglákból készült kamrákat szerkesztettek.

A röntgentechnika eddigi eredménye azonban kezdete csupán egy sokkal hatalmasabb orvostechnikai fejlődésnek, amelynek ma még csak halvány körvonalait látjuk kibontakozni.

Dr. Bugyi Balázs