Az emberi test szövetei az alkotó elemek rendszámának, továbbá a szervek sűrűségének megfelelően nyelve el a röntgensugarakat, kapjuk az egyes szervek (csontok stb.) eltérő, jellegzetes röntgenképét. A gyomorbélcsatorna, vesék, epehólyag a röntgenképen felismerhető természetes ellentéteket nem nyujtanak. Ezért mesterségesen kontrasztokat kell előidézni.

Ilyen eljárás a szöveteknél kisebb rendszámú anyagokat bevinni (levegő, nitrogén), minthogy azok a környező szöveteknél kevésbbé adva árnyékot, ellentéteket teremtenek (negatív kontraszt). Ez az eljárás különösképen a központi idegrendszer vizsgálatában fontos. Sokkal többször a szervezet alkotóelemeit meghaladó rendszámú elemek bevitele útján pozitív kontrasztot létesítenek. Így a gyomorbél-rendszer vizsgálatára bariumszulfátot, az epe-hólyag vizsgálatára tetrajódeozint viszünk be.

Érdekes, hogy a kontrasztszer kolloiditásától függően más és más szervben halmozódik fel és így különböző szervek tehetők röntgenvizsgálat tárgyává egyazon kontrasztanyag alkalmazása esetén is.
Jól tapadó anyagokhoz, például tojás fehérjéhez keverve a kontrasztot nyujtó anyagokat, a gyomorbél rendszer redőzetén a kontrasztanyag visszamarad. Így lehetségessé vált a gyomor és bélrendszer redőinek a röntgenvizsgálata. Ez különösen a gyomor és vékonybél fekélyek megismeréséhez fontos.

A röntgensugarak a szervezeten áthaladva, az egymást követő rétegeket együttesen képezik le. Az egyes rétegek egymástól független röntgenvizsgálata a legutolsó években valósult meg. Legelterjedtebb az erre való készülékek között a Siemens-gyár planigráfja.

E készülékben a röntgenlámpa és a film egymással ellentétes irányban mozognak olyképen, hogy egyetlen rétege a szervezetnek marad csupán a lámpa-film összekötő vonalában és a többi rétegek helyzete állandóan változik, úgy hogy nem jutnak a képre. E módszer különösképen a tüdő tuberkulózisának vizsgálatában fontos. Alkalmas e vizsgálati eljárás többek között csontrendszer finomabb tanulmányozására is.

A röntgensugarak nagyon fontosak rák és más betegségek gyógyításában, sugaras gyógyítás célja az egészséges szövetek kímélése mellett a ráksejtek elöléséhez szükséges sugárzó energia eljuttatása. Felületesen fekvő rákok esetén (pl. bőrrák) a viszonyok aránylag egyszerűek. Itt kis áthatolóképességű, lágy sugarakkal érni el eredményt. A röntgenlámpa kis feszültégen adja ezeket a sugarakat.

Bucky az ultralágy sugarakat állította elő és lehetővé tette ezzel az ú. n. határsugárterápiát. A mélyebben fekvő rákok lényegesen nehezebb feladatot állítanak elénk. Minden sugár szükségszerűleg csak a bőrön át juttatható el a rákos góchoz. A bőrt viszont lehetőleg kímélni kell. Oly sugárzásra volt tehát szükség, amelyet a bőr csak kis mennyiségben nyel el. Ilyenek a kemény sugarak. Egynemű röntgen-sugárzás kellő erősségben ma még nem állítható elő.

A feszültség emelésével a sugárzás keményebbé tehető, e célra ma körülbelül 200.000 voltos lámpákat alkalmaznak. E sugárzás azonban mindig tartalmaz nagymennyiségű lágy sugarat is. E lágy összetevő a bőrt károsítja, ezért a terápiás sugárzásból eltávolítják. Az egyes elemek - mint említettük - rendszámuknak megfelelően nyelik el a sugarakat.

A lágy sugarak, a fémszűrők közbeiktatásával, a sugárzásból gyakorlatilag teljesen eltávolíthatók, de ezzel együtt a kemény sugarak mennyisége is lényegesen csökken. A szűrők rendszerint rézből készülnek. Minthogy a rézszűrőben másodlagos röntgensugárzás keletkezik és ez az eredeti sugárzásnál mindíg lényegesen lágyabb, azért a rézszűrőt követőleg vékony alumíniumszűrőt alkalmaznak, hogy a lágy másodlagos sugarakat kiszűrje.

A szűrés csökkenti a kemény sugarak erősségét is. Ez szükségessé tette magasabb teljesítményű röntgenlámpák megalkotását. Az anódra jutó katódsugár energiájának csak kis része alakul át, röntgensugárzássá, a többi hővé változik. Az anód nagyobb megterheléskor igen magas hőfokot ér el, nagyon porlad, hamarosan tönkremegy és így nagyobb teljesítményekre alkalmatlan.