Macdonald légügyi minisztere, Baldwin indiai államtitkára, majd külügyminisztere és Chamberlain belügyminisztere, Sir Samuel Hoare, egyik legrégibb angol bankárdinasztia sarja. Már az ükapjának cégtáblája és páholya volt a londoni tőzsdén. Az ifjú Hoare persze Harrow és Oxford után, ahol egyébként az orosz nyelvet és a francia irodalmat kultiválta, még jóval innen a harmincon Chelsea konzervatív képviselője a parlamentben. A világháború első három évét Szentpétervárott tölti, mint a Titkos szolgálat vezetője és szerepére, összeköttetéseire, befolyására jellemző, hogy II. Miklós cár „a háborús párt spiritus rectorát”, Hoare urat gyanusítja Rasputin legyilkolásával.

1917 baljóslatú februárjában egyik óráról a másikra hagyja el Oroszországot és Lord Milner táborkarában nyer beosztást Olaszországban. Sir Samuel, ami angoloknál bizony ritkaság,ugy beszél franciául,mint az anyanyelvén és az orosz, cseh, szerb idiómákban is jártas. (Sokáig emlékezetes 1935 tavaszán elhangzott külügyi expozéja, amelynek során Proust „Swann”- jából idézett oldalakat, anélkül, hogy egyszer is a jegyzeteibe nézett volna.) E szenvedélyes irodalombarát mégsem irodalmi vagy politikai sikerek szárnyán repült a magasba, ellenkezően Hoare sportteljesítményei révén lett népszerű: évekig ő nyerte a brit korcsolyázóbajnokság kékszalagját.

Egyébként, mint légügyi miniszter, kétszer vezette repülőgépét Indiába és vissza. Ő szövegezte és képviselte az uj indiai alkotmánytervezetet, amelynek parlamenti vitája hét és fél évig tartott. Hoare testi és lelki kondíciójára jellemző, hogy a vég nélküli viták folyamán 15.000 kérdésre válaszolt, hatszáz beszédet mondott, 25.000 kisformátumu nyomtatott oldalra nőttek a Ház elé terjesztett jelentései, pótjavaslatai és indoklásai és az angol Országgyűlési Értesítőben, ahol szó szerint közlik a parlamenti tárgyalások anyagát, az India- törvény benyújtásától megszavazásáig 15.000.000 szó rekordterjedelemmel szerepel.

(Gandhi, akinek sok dolga volt angol politikusokkal és legendás emberismerete különben is közismert, Hoare-ról így nyilatkozott: „Se szeri, se száma azoknak a brit vezéregyéniségeknek, akikkel népem sorsa összehozott. Közülük kettő akadt, aki becsülésünket és bizalmunkat kiérdemelte: az egyik Lord Irwin, a másik Sir Samuel Hoare.”)

1935 nyarán vette át Sir Samuel a Doreign Office vezetését, amikor a Duce már nyolcadik hadosztályát indította utnak Abessziniába. A Baldwin kormány többsége inkább megegyezni kívánt a fascista Itáliával, a Dominiumok azonban, különösen Dél Afrika, szankciókat követeltek, az admirális pedig hadilétszámra emelte a középtengeri flottát. Lord Cecil Peace Ballot”-t népszavazást rendezett Angliában: 20.000.000 szavazat megtorló rendszabályokat sürgetett Olaszország ellen. Néhány nappal később az Anthony Edenhez közelálló lapok egy „Hoare- Lavall- tervet” kezdtek szellőztetni, amelynek lényege abban állott, hogy a Foreign Office és a Quai d’Orsay teljes egyetértésben azon fáradoznak, hogy rábírják Hailé Selassiét Kelet- Abessziniának az átadására, ami által akkor még az olasz inváziót, trónja és birodalma teljes pusztulását elkerülhette volna.

Az angol közvélemény felhördült, a Times és a Daily Telegraph a Baldwin kormány két támasza, felmondta a barátságot. Eden pedig a minisztertanácson bejelentette, hogy a parlament többsége elsöpri azt a kormányt, amelyik „aukciót rendez” a független Abessziniából. A kabinet többsége a fenyegető közhangulat dacára elfogadta a Hoare- Laval tervet. Amig azonban Hoare Svájcban és Párisban tárgyalt, a közvélemény nyomása alatt a Baldwin kormány megváltoztatta elhatározását és ezzel elfelejtette külügyminiszterét.

Az alsóház december 19- iki ülésén Sir Saumel utoljára beszélt a külügyminiszteri székből. „A gazdasági szankciók Mussolinit Hitler karjaiba kergetik. Az én tervem beláthatatlan következményektől mentette volna meg a világot és Abesszinia nagyobb részének független államiságát biztosította volna. Bárcsak ne az én próféciámat igazolná az idő!” – ez volt Hoare külügyminiszteri hattyudala.

Pályájának e zökkenőjén boldog házasélete segitette át: Lady Maud „második nászutjukra” Franciaországba vitte az urát… Hat hónap sem telt el és ujra a kabinet tagja lett, az admiralitás első lordja,; Chamberlain pedig, amikor megbizást kapott a kormányalakitásra, ünnepélyes formák között kérte fel Hoaret, vegye át a Home Office, a belügyminisztérium vezetését.

Sir Samuel franciabarát,de Mussolinival is megegyezést, sőt szövetséget kereső külpolitikája mögött ma ott áll a Times, a Daily Telegraph, az anyaország, a domíniumok és Antony Eden…