Thorma emlékkiállítása, sajnos, nem mutatta be összes jelentékeny műveit. Hiányoztak az aradi vértanukat, az újoncok bevonulását ábrázoló festményei, ezekre pedig elsősorban szükség lett volna, hogy fiatalságának kiérlelődött stílusát képviseljék. Mert a hatalmas méretű Március tizenötödike, mégha elgondolása és felvázolása Thorma fiatalságára esik is, nem annyira festői kifejezésmódjait használja, mint inkább férfikoráét, tudjuk, hogy úgyszólván haláláig festegetett rajta, mert ifjúsága romantikus lendületű elképzelését későbbi, inkább a naturalizmus felé hajló felfogásának festői tapasztalataival egészítette ki.

Két évvel ezelőtt már alkalmunk volt látni és ismertetni ezt a nagyarányú művet, mely a magyar történelmi festészetnek egyik legnagyobb lendületű alkotása. Mai állapota lassan érlelődött ki Thorma lelkében. Láthattuk a kiállításon egy hozzá hasonló vázlatot. A művész lelkében támadt kezdeti víziók egyikét őrizte meg számunkra. Tónusba ágyazott mozgalmas kavargás, izgatott néptömeg képe, mely vonalakban, színben alig tagozódik. Atelierálom, nem sokat törődik a valóság utánzásával, de igen hatásos elképzelés.

Egészen más a nagy kompozíció. Gondosan mérlegelt, részleteiben is kihangsúlyozott, csoportokra, emberi alakokra oszló, színeiben differenciált. A vizió lényegét, a Petőfi pátoszától felgyulladó tömeget, a környezet tárgyi és világításbeli elemei közé helyezi. Ekképpen sokkal komplikáltabbá és gazdagabbá teszi, de viszont számos új és nehezen megoldható feladatot vállal magára. A romantikus lendület szolgálatába állítja a világ tárgyi megfigyelését; erőteljes lépés a naturalizmus felé. Az eredeti ötlet egységes tónusának helyébe a szabadtéri világítás megosztó és összefoglaló tüneményei lépnek, ezek festői megoldása Nagybánya művészeit talán minden egyéb festői problémánál inkább foglalkoztatta.

A Március tizenötödikének láttára azonnal éreznünk kell, hogy olyan művésszel állunk szemben, aki éles szemmel figyelte a természet tüneményeit és finom érzékeléseit belé akarta állítani kompozicióiba. Erről a naturalizmusról kitünően tanuskodott különben a kiállítás nehány szép tájképe is. Meglátszott rajtuk, hogy Hollósyra Nagybányán Ferenczy Károly következett. Ennek a két mesternek hatása alól Thorma sem vonhatta ki magát. De amit tőlük lelkesítve a természetben meglátott, azt könnyedén és a maga lelkéből, élményszerűen tudta megfesteni. Ezek a tájképei a magyar pleinair festés javához számíthatók.

Az idősebb Thorma vágyai, törekvései azonban nem állottak meg e ponton. Kompoziciós tervek is foglalkoztatták. Életének utolsó éveiig küzdött azzal a nehéz problémával, hogy a szabadtéri festői megfigyelés tapasztalataival a régi nagyokhoz hasonlóan heroikus kompoziciókat alkosson, amelyekben a táj és az emberi test elválaszthatatlan képegységgé olvad.

Vajjon ebben a célkitüzésben volt-e valami megoldhatatlan belső ellenmondás, vagy pedig Thorma képzelete és alakítása gyöngébb volt a megfigyelés élességénél, vagy épen ezt rontotta a szerkesztés vágya: a vívódás eredménye ingadozóbb, bizonytalanabb volt fiatalságának és férfikorának teljesítményeinél.