Olaszország egyik gyöngyszemét, a bájos Capri szigetét, a Napolyi öbölben, bizonyára mindenki ismeri (ha látásból nem, de hallomásból biztosan). Alig tíz és fél négyzetkilométernyi vulkáni kőzetekből álló földdarab, de csodálatos természeti szépségei miatt olyan sűrűn látogatják az utasok, hogy lakossága legnagyobbrészt a hatalmas idegenforgalomból él.

Szinte állandóan rajzanak körülötte a kirándulóhajók, meg a mótorcsónakok és valósággal öntik az idegeneket, akik mind a világhírű Grotta azzura (Kék barlang), és a Grotta maravigliosa (cseppkőbarlang) és a Grotta Verde (Zöldbarlang) földöntúli látványára kíváncsiak. A hajójárás szinte annyira élénk a sziget körül, mint nálunk, Budapesten a Rákóczi út és a Körút keresztezésénél az autóforgalom délben tizenkét órakor.

Egy idegen utas egy ízben tréfásan meg is jegyezte, hogy Capri kikötőjébe vízi közlekedési rendőrt kellene állítani, aki ügyel, betartja-e a rengeteg vizijármű a „hajtási szabályokat”. Tovább is fonta képzeletének szálait és azt az ötletet vetette fel olasz utitársa előtt, nem lehetne-e a nápolyi partok és a sziget között tengeralatti alagutat fúrni, hogy azon át a szárazföldi járművek - elsősorban persze autók - is megközelíthessék a kis szigetparadicsomot. Az autó - úgymond - mégis csak gyorsabb a hajónál és Capri idegenforgalma megtízszereződnék…..

Az olasz úr nagyot nézett a furcsa tervre. Autón Capri szigetére? Elmosolyodott, fejét rázta. Ilyet se hallott még világéletében! Éppen olyan képtelenség - vágott vissza - mint fogaskerekűvel utazni a Himalájára, vagy luxusszállót építeni a Góbi sivatag kellős közepére.

Már pedig nemrégiben mégis bekövetkezett a hihetetlen dolog. Autón utaztok az olaszországi szárazföldről Capri szigetére! Igaz, hogy a derék capribellek máig sem akarják elhinni, hogy megesett a csoda, pedig szemük láttára történt. Az égkék tengeren horgonyzó túristahajók között, a távolban egyszerre csak felbukkant egy mérgesen berregő, fényeshátú jószág.

Úgy festett, mint valami motorcsónak, de szélesebb volt, hárman-négyen ültek benne; egyikük autóformájú kormánykereket igazgatott s az egész, elölről, felettébb hasonlított egy vízbe-esett, testes áramvonalas gépkocsihoz, melynek csak felső része állt ki a tengerből.

A különös masina sebesen szelte a hullámokat, de ahelyett, hogy a rakpartnak tartott volna, hirtelen elkanyarodott s egy olyan helyre úszott, ahol a part enyhe hajlással bukik a víz alá. Ott, a benszülöttek meglepetésére, szapora zúgással felkapaszkodott a szárazföldre és négy gumikeréken szaladt tovább, mint más közönséges gépkocsi.

Mert igazában is gépkocsi volt: újfajta autó, mely vízen is pompásan jár és mótorcsónakként használható. Az ilyen „kétéltű járómű” egyébként nem új gondolat. Már Verne Gyula, a technikai ábrándok nagymestere is megpendítette. Sőt ő már olyan gépről álmodik, mely szárazföldön, vízen és levegőben egyforma biztonsággal halad.

Ennyire még nem jutottunk el, de azért már majdnem mindenütt a világon kísérleteznek olyan autókkal, melyek nem torpannak meg, ha kerekeik alól kifogy a szilárd anyaföld és víz kerül helyébe, hanem bátran belegázolnak, átússzak a folyót, vagy tavat és felkapaszkodva a túlsó partra, zavartalanul folytatják útjukat.

A németek is elsősorban ebből a célból dolgozták ki kétéltű autójukat; a capri utazás pedig arra szolgált, hogy az olasz szakértők előtt bizonyítsa, mennyire ura a kis jármű a tenger hullámainak. 48 lóerejű mótora mind a négy kereket egyszerre hajtja meg; sík úton könnyen elér óránként 90 kilométeres gyorsaságot.

Vízparthoz érve, egy emelő légnyomásával a kocsi hátsó részéből háromszárnyú hajócsavar nyúlik ki és a mótor most már a csavart forgatván, óránként körülbelül 30 km-es iramban űzi tovább a járóművet a hullámokon. A kocsiszekrény teljesen zárt fenekű és olyan kiegyensúlyozású, hogy az autót még élénk hullámverés sem billentheti ki szabályos helyzetéből.

Ha a fejlődés továbbra is ebben az irányban halad, még el lehetőnk készülve rá, hogy a kirándulók hidak és csónakok, vagy hajók helyett saját vizi autójukon fogják a folyók, vagy tavak szigeteit felkeresni s autóval kelnek majd át az egyik partról a másikra. Némi fantáziával még azt is elképzelhetjük, hogy nemsokára beülünk a Körúton a vízi autóba és nem a Margit-hídon, hanem a Dunán átúszva rándulunk ki a Margitszigetre!...

Régi mérnöki álom a gépkocsi, mely szárazföldön és vizen egyforma biztonsággal halad. A technikai fejlődés azonban csak most jutott el használható „kétéltű autók építéséhez. Ilyet mutatnak képeink is: egy német gyár alkotását, mely szárazföldön és vizén egyforma biztonsággal és nagy gyorsasággal közlekedik.